Szerző: Ország Erika | máj 13, 2019 | Önismeret
A tudatunkba beépült nyugtalanságtól szabadítanak meg bennünket. Nem kerülhető el a fájdalom, mert olyan korán és észrevétlenül történt csecsemőkorban, hogy még a legjobb szándékú szülő is öntudatlanul követi el, mikor nem sikerül az összehangolódás a kisbabájával. (Hiszen neki sem sikerült az övével.) Erre bizonyíték a világ zajának, információs közlésének nem sikeres továbbítása a feldolgozó központunkba, az agyunkba.
Az első buddhának is el kellett vonulnia a világtól, hogy meghalhassa önmaga belső hangját, de hogy nem lehet ezt a hangot elhallgattatni arra az a bizonyíték, hogy eszébe jutott elvonulni meditálni. (Nietzsche Buddhát a legmélyebb pszichológusnak nevezte.)
Az agyi rázkódás alap zörej (ami nem hagyja békében pihenni az emberi agyat miközben az végzi a dolgát), létezését tagadni fölösleges, mert míg az ember szerencsejátékozik, krónikusan shoppingol, pornót-szexet kényszeredetten hajszol, munkával és edzéssel a testét mániákusan terheli, nikotin, marihuána, alkohol függő, időről – időre lelke furdalása jelez: ez nem jó így.
Mert így menekülés valami elől, ami addig nem hagyja élvezni egyik dolgot sem, míg azt az önmagunkkal teljes eggyé válást nem érezzük amit az anyánkkal (nevelőnkkel) a nem jól sikerülhetett összehangolódáskor elvesztettünk.
A tudatunkba beépült nyugtalanságtól a teljes szinkronicitásig rendelkezésünkre áll egy teljes élet, de ha nem kezdünk el gyakorolni nem jutunk ki az elme csapdájából.
Az elmére pedig szükségünk van a földi létezésben, azért vagyok ennyire gyakorlatiasan földhöz ragadt 😉 mert nem szeretnék kinyilatkoztatottnak látszani, nincsenek olyan spirituális élményeim hogy csatornázónak állítsam be magam.
Meditálni szoktam, rendszeres jelleggel, a figyelem koncentrált állapotát tapasztalom már, ami óriás eredmény figyelemzavaros-hiányos elmémmel, ami mára a múlté lett. (Nem az elmém, hanem annak zavara.) Sok ideje gyakorlok az tény.
A spirituális útkeresésre szükség van, a meditációs gyakorlat a figyelmetlen elme számára kellemetlen, és unalmas is. Ezért nehéz. Segítők nélkül nem is megy eleinte…
Azok az emberek akik komolyan tanulmányozták az igazi önvaló (szelf) kérdését azt állítják a szelf teljességének eléréséhez az embernek a nyugati pszichológia meglátásait, eredményeit együtt kell alkalmazniuk a keleti- és közel-keleti, illetve a természettel közelebbi kapcsolatban élő népek tanításaival.
Szerző: Ország Erika | máj 12, 2019 | Önismeret
Egy régi zsidó legenda Mózesről, amely nem szerepel a Bibliában. Az exodus ismert története szerint Mózesnek az volt a sorsa, hogy kivezesse a zsidó rabszolgákat az egyiptomi fogságból. A fáraó kegyetlen rendelkezésével szembeni isteni fricskaként az újszülött Mózest maga a fáraó lánya fogadta örökbe.
A legenda szerint az udvari jövendőmondók azt jósolták, hogy a gyerek egy nap szembeszáll majd az uralkodói hatalommal. Úgy döntöttek, hogy halálos vizsga alá vetik. A királyi ambíció szimbólumát, egy ónix követ és egy izzó széndarabot helyeztek elé a földre. Ha a követ megfogja, akkor kivégzik.
Gábriel őrangyal azonban mindenki számára láthatatlanul ott állt Mózes mögött. Mikor kinyújtotta Mózes a kezét az ónix kő felé és megpróbálta megfogni, Gabriel félrehúzta a kezét, aztán felemelte a széndarabot és megérintette a száját megégette az ajkait és a nyelvét, és egész életében lassan beszélt és lassan forgott a nyelve.
Az emberek hamar felismerik hogy az angyal megmentette Mózest. Még ha meg is nyomorította védencét az adott körülmények között nem tehetett másként.
A bűntudat ugyanilyen szerepet játszik a túlélésben. Védelmez. Amikor a felnőtt világ azt kéri, még ha csak figyelmetlenségből is, hogy a csecsemő vagy a kisgyerek önmaga egy részét (saját vágyait, érzéseit és preferenciáit) fojtsa el, akkor a gyermek kifejleszti azokat a belső mechanizmusokat melyek ezt automatikusan elvégzik majd. Ha nem teszi, akkor büntetésképpen a szülő csalódottsága miatt szorongást kell átélnie, azt az érzést hogy érzelmileg elszakadt a szülőtől.
A bűntudat ilyen belső mechanizmus. A gyereket távol tartja az ónix kőtől, saját legbelső késztetésétől, és arra készteti, hogy az izzó szenet érintse az ajkához, mert az az érzés a szülő számára elfogadható. A gyerek sérülést szenved, ám a szülővel való pótolhatatlan kapcsolata fennmarad.
A bűntudat ebben nem tesz különbséget, a vétségért és az önkifejezésért is pontosan ugyanazzal a váddal illet: önző vagy! A múltat és a jelent sem tudja elkülöníteni, mindig és kizárólag a gondviselőddel való korai kapcsolatodat látja, legyen az a barátod, a házastársad, orvosod, számítástechnikusod, gurud…
A bűntudat nem érti meg hogy szolgálataira már nincs szükség. Ideghálózatunk része. Jobb ha megtanuljuk elfogadni és saját magunk ítélünk üzenete felől. Nem tehet róla hogy itt van. Felnőtt részünk majd eldönti hogy valóban ártok e valakinek vagy csupán saját magamat szolgálom. Üdvözölhetjük fejlődő önnevelésünk jeleként. A növekedés elején ha nem érzünk bűntudatot valószínű legmélyebb részünket ignoráljuk.
Nem büntetheted magad azért amilyen vagy, nem kérheted számon magadtól hogy jelen pillanatban hol tartasz. Nem ítélheted el magad amiatt hogy nem jutottál oda hamarabb. A bűntudat és a szorongás kéz a kézben járnak.
Szerző: Ország Erika | máj 7, 2019 | Önismeret, Terápia
Mindenki érzett már olyat, hogy belső (pszichés) állapota megváltozott elég hirtelen, és intenzíven mikor egy másik személy tekintetével összevillant a sajátja. Vagy kellemes, vagy elég kellemetlen tud lenni. Az, hogy egy személy hogyan néz egy másikra meg tudja változtatni a másik agyának elektromos mintázatait, ami fizikai elváltozást indíthat be a testében.
Ha egy csecsemővel, kisgyerekkel történik mindez, rá közvetlen hatást fejt ki, hisz nincs kifejlődött személyisége ami megvédhetné. Az anya hangulata hatással van a csecsemő agyának áramköreire. A szülés körüli stressz, a hormonális változások is képesek depressziót kiváltani az anyában.
Mi jellemzi a depressziós anyát?
Kerüli a szem-test kontaktust a gyermekkel, ezért őbenne a jobb és bal agyféltekék aktivitásának ereje jóval kisebb mint az egészséges anya csecsemőjének agyában.
A figyelem képessége csökken. Hogy milyen jelentősége van a megszakítatlan, folyamatos anya-gyermek kapcsolatnak azt rengeteg okos kísérlet bizonyítja. Máhler Margitról írtam már sokat, de elég komoly bizonyítékok támasztják alá ma már, mi történik az aggyal, ha nem azt kapja amitől tökéletesen működni tud (technikai berendezések csodája). Akik járnak hozzám nekik el is szoktam mesélni, főleg a szülőknek.
Azért akadályozza a kisgyermek agyfejlődését az anyját érő érzelmi stressz, mert akadályozza kettejük összehangolódását. Nem a gügyögésre, a mechanikus utánzásra gondolok. Mindenki tudja mi a különbség a valódi és a megjátszott mosoly között. Főleg a fotósok értik mire gondolok. De a színészek is. (Az agyintegrációs gyakorlatok (kineziológia) kisgyermekkorban ezt az elmaradt szinapszis pályáknak a kialakulását irányozzák elő, illetve segítik a meglévők erejét.)
Az összehangolódásban a gyermek az, aki vezet, és az anya követi. A csecsemő az, aki kezdeményez vagy megszakítja az interakciót, mindent a baba ritmusa szerint. A stresszes anya nem képes követni a gyermeket ebbe a boldog laza állapotba. (A meditációval ezt az idilli állapotot próbáljuk elérni utólag.)
A párkapcsolati kötődés mintáink ilyen korán dőlnek el, és egész életünkre velünk maradnak. Ez maga a figyelemzavar, a figyelem teljes vagy részleges hiánya.
Az összes diszfunkciós probléma innen származik.
Mikor jön hozzám valaki, és mosolyogva mesél az őt ért erőszakról, úgy érzik maguk produkálták ki a büntetéseiket. (Például: az anyám 10 éves koromban azt mondta nekem kellett volna meghalnom a testvérem helyett, vagy egy másik akit szíjjal vert az apja… de ha másról lenne szó vagy esetleg a saját gyerekéről soha nem engedné hogy így reagáljon. Nevetgélve.) Ha rákérdezek hogy is van ez, az a válasz, hogy ja az más, szükségem volt rá, azt kaptam amit megérdemeltem.
Szinte minden felnőtt hajlamos az őt ért traumát alábecsülni. Tudatukból kizárják a haragot, és a szorongást amelyet kisgyermekként akkor éreztek, amikor azok a felnőttek támadtak rájuk akiktől a védelmet támogatást várták, és a normális élet velejárójának tartják az erőszakot, az ordibálást.
Sokan azt gondolják a stresszt az anyagi veszteségek, haláleset, baleset, válás esetleg egy cunami jelenti. Egyszerű, normális életformaként érzékelik azt a hektikus, feszült, idegek pattanásig feszült állapotát amelyben élnek. Mert ehhez szoktak hozzá gyermekként.
Ha olyanok jönnek hozzám akik már a sokadik terápiájukról számolnak be, egyszer sem hallottam tőlük még soha hogy bárkivel is konzultáltak volna, aki figyelmeztette volna őket arra, figyelmesen vizsgálják meg, hogy a saját érzéseik, életük, a párkapcsolatuk milyen hatást gyakorol a gyermekeikre. Van aki tőlem hallja először, hogy ne a mobiljára hanem a gyerekére figyeljen ha ő beszél hozzá.
Van aki azt mondta, “nem váltunk el míg kamaszok nem lettek a gyerekek”. De figyelmen kívül van hagyva ilyenkor hogy a hosszú távú feszültség és érzelmi teher viseli meg a gyereket nem a válás.
A boldog pároknak nem szokásuk a reggeli kávé után elhagyni egymást. Az az érzelmi nyomás, amely végül a váláshoz vezet, már sokkal korábban nekikezdett romboló munkájának. Szinte minden válást hónapokon vagy éveken át tartó csalódás, fájdalom, elutasítás, érzelmi zsarolás előz meg. Ahol a bántalmazás olyan mérvű, ott a válás pozitív fordulatot is hozhat a gyermekek életébe is.
Nem könnyű az önismeret útja.
A lelki szemét amit összehordtunk mi emberek nem fér már el a planétán, annyira sok a fizikai megtestesülése. (Halmozások, pótcselekvések, addikciók, negatív energiák, emésztési zavarok, elfojtások, ezek a testet öltött tünetek, nem is soroltam föl mind.) Ki kell üríteni.
Figyelem milyen hatása van a Facebookon megjelenő pszichológiai írásoknak… Sajnos azt kell lássam, nem segít, mert a kijáratot attól még nem fogja megtalálni az egyénben ha ő elolvasva még inkább ráfeszül a témára.
Féltem belevágni a terápiás munkába pár éve, mert halványan sejtettem mekkora fába vágom a fejszémet, de egyre csak azt látom most már 3 éve, hogy még nagyobb a nyúl ürege mint azt a legvadabb elképzeléseim sejtetni merték…
Szerző: Ország Erika | ápr 30, 2019 | Önismeret
A személyiséggé fejlődés során ha a gyermek nem tud egészségesen (test-lélek) felnőni, felnőtt korát a frusztráltságai határozzák meg. Kihívásoktól való félelem, önértékelési zavarok, felelőtlen megnyilvánulások.
A múltunkat (szinte az egész magyar társadalmat érinti) a boldogtalan anya-apa háttér ránk nyomott bélyege befolyásolta. Mi (a szülői generációra gondolok) épp e miatt, mert kevés volt a felhőtlen laza könnyedség gyermekkorban nem teszünk a saját gyerekeinkre akkora terheket már, viszont a saját programjaink (ha nem tudatos rá az ember) szembesülnek az újonnan keletkezettekkel. (Nevelni, programozni muszáj.)
Itt is a kommunikáció, a vegyük komolyan a másikat (gyerekeinket) elv segít. Az ő kérdéseik, ötleteik, a kreatívabb, gazdagabb megnyilvánulásaik minket szülőket is boldoggá tehetnek. (Ha hagyjuk.) Ráadásképp megbocsáthatóvá, elengedhetővé válik a múltunkat “hazavágó”, és meggyászolandó saját gyermekkorunk.
Kevesek választják ma még sajnos az önismeretet, épp ezért rögös és nehéz a keveseknek akik mégis elindulnak rajta. De a gyerekeinknek más kihívásokkal kell majd szembenézniük, és a tudatossá válás lesz ehhez az egyetlen emberséges lehetőségük.
Szerző: Ország Erika | ápr 25, 2019 | Önismeret
Ez az önismeret vicces dolog. Mert olyan látszatra mintha véget érne valamikor. Ha ledől a fal, amiket gyerekkorban építettünk (amivel azonosítja általában az ember önmagát, sőt azt gondolja ismeri a teljes spektrumot), ami a fal mögül előbújik az mindenki számára ismeretlen.
Ezért lehet képes egy kapcsolat a folyamatos változásra, mert nem unalmas robotszerű cselekvések, párbeszédek sorozata, hanem kipróbálása valami olyannak ami újat szül. Ezt jelenti a halj meg minden pillanatban, és szüless újjá.
Na de ha ez történik, mivel bizonytalan és előre kiszámíthatatlan, az elme (amivel azonosul az egyén) fél. (A halálfélelem ősi ösztön.) De gyakorlással elsajátítható a bátorság. Nem óv meg a fájdalomtól, hisz a testünk reagál, mi pedig pont e miatt érzékelhetünk. Finomat, sejtelmeset, orgazmikusat, szomorút, fájót. Ha valaki nem akar élni, ezektől fosztja meg magát.
A Tudat (a lélek) úgy tekinti a test semmisüljön meg. Feleslegessé vált.
Minden pillanatban döntünk élet vagy halál dolgában. A depressziót kíséri egy lelkifurdalás (ekkor szól és jelez a lélek) és ha ekkor „ő” nyer, felhívunk egy barátot, ha nincs akkor egy szakembert akiben megbízunk, el megyünk futni, keresünk munkát-pénzt, megöleljük a gyerekeinket, beiratkozunk egy iskolába…
Ha elhallgattatjuk semmi gond, jelezni fog később újra. (Ha meghalunk időközben okafogyottá válik a téma. De nem megúszható a feladat, ha nem hiszünk a reinkarnációban akkor sem, sőt ezért hívják „re”-nek. Amúgy inkarnálódás, amivel feladatunk van az újra rendeződik. Szuper, lehet fejlődni.)
Ha egyszer valaki megtapasztalja ezt az ősbizalom nevű jelenséget, és nem áll ellen annak amin épp át kell mennie, a félelem alábbhagy. Terapeuták állapították meg, hogy mikor a vég eljön (fizikai megsemmisülés) sosem azok félnek „átmenni” akik mertek élni, hanem akik végig rettegték az egész életüket, és ragaszkodtak a mintákhoz.
Sosem azt bánják meg a halálos ágyukon az emberek amit megtettek, hanem amit kihagytak.
Szerző: Ország Erika | márc 23, 2019 | Önismeret
A tudós test-lélek gyógyítókról szeretnék írni, illetve arról a mások által is megtapasztalt jelenségről mikor az ember a megélhetése miatt beáll a „kórusba”, hiszen a tekintélye és az anyagi érdeke ezt kívánja.
A kórus a társadalom ebben az esetben. A történelemből tudjuk, hogy volt mikor az ember az életével is fizetett ha más követ fújt. Alágyújtottak mondjuk, mint Giordano Brunonak, vagy az őrületbe kergették mint Semmelweist. Mindig akkor győzött az igazság mikor már kihaltak a maradi nézet képviselői.
Na szóval érthető ha valakik nem akartak nem meggazdagodni, sőt hosszú életet kívántak maguknak. Éltek és írtak kutatók, zoológusok, genetikusok, pszichiáterek, terapeuták, zsenik, tudósok hasznos könyveket. Én gyerekkorom óta falom az életükről, munkásságukról szóló könyveket. Egyik kedvencem egy francia aki a vízben szülést vezette be Franciaországban. (A felvilágosodás sem véletlen, hogy onnan indult.)
A vízben szüléshez kellettek a természetbúvárok akik megfigyelték azt a jelenséget, hogy ha az ember vízbe merül a szívverése reflexszerűen a felére csökken (oxigéntakarékos üzemmód), és a vízi állatokon kívül az ember képes a száján át is levegőt venni, a szárazföldi emlősállatok vagy a madarak nem.
Ha újszülöttet, csecsemőt (babaúszáskor megfigyeltem én is) betesszük a vízbe eszükbe sem jut levegőt venni, az orrukba pedig (ha csak nem forgatjuk a fejüket) nem megy bele a víz. A vízben szülés a gyermek világrahozatalának ősi, természetes módja. Vagyis volt olyan evolúciós állomásunk amikor a vízben éltünk. Ez viszont nem illeszkedik ahhoz az elképzeléshez, hogy a majomtól származunk, legalábbis nem a csimpánztól. (A csimpánz visít, retteg a vízben.)
Genetikusok folyamatosan keresik a különféle kódok magyarázatait, melyik aktív és melyik inaktív. Például az egyenlítő környékén a só visszatartásáért felelős gén aktív, távolodva egyre csökken a hatása. Európában a legkisebb.
Miért van szükségünk a sótalanításra? Mert mondjuk sok millió évvel ezelőtt tengeri életmódot folytattunk. És volt egy hatalmas tévedése bizonyos népegészségügyi programoknak mikor a sófogyasztás csökkentésére biztattak mindenkit. Azokat is akiknek esetleg több aktív ilyen génje van, mert a magas vérnyomás elkerülhetetlen az ő esetükben ha nem jutnak elég sóhoz. Jódhiány miatt az embergyerek értelmi fogyatékossá is válhat.
A hiperaktivitás gént is beazonosították erre pedig a szárazföldön volt szükségünk mikor húsra vadásztunk, vagy menekültünk. Ha valakinek ebből maradt több azt az orvosok betegnek nyilvánítják és a gyógyszeripar ellátja. Csak az a baj, hogy minden kapszulának van mellékhatása amit az ember egyénileg visel. Amikor az én gyerekeim oviba jártak sok kisgyereknek adtak „orvosságot”, hogy ne zizegjenek annyira, és legyen délutáni szieszta.
A tanulás is nehezebben megy az ilyen gyerekeknek illetve az a mód, ahogy azt az iskolákban forszírozzák. (Ranschburg, Vekerdi)
Miért írok ennyire szerteágazóan? Mert azt szeretném ha át tudnám adni miért ennyire bonyolult az ember megismerése.
Arra is gondolok, hogy a férfi tekintélyuralmának mi a gyökere. Miért tartotta (tartja) szükségesnek , hogy a nőt évezredekig maga alá gyűrje? (Nem a jóleső szexualitásra utalok.) Miért keresi a homoszexualitás génjét, miért lett mára ő a gyengébbik nem? (Orosz biológus, Geodakian napjaink tudósa szerint azért volt szükség a két nemre, mert az egyik, a nő hordozza az evolúcióban hasznosnak, értékesnek tartott tulajdonságokat míg a férfi a kísérleti nyúl akivel a nő kikísérletezi az újabb hasznos tulajdonságokat. Ezért a férfiak összecsapnak, versenyeznek egymással, harcolnak. Küzdelemben dől el ki alkalmas a szaporodásra. A biológus szerint a férfi az akire a környezeti erők hatnak, a férfiak szelekciójával kerül új sikeres génváltozat a közös alaphoz: kitalálja (ha kevés a vad) a földművelést, doktori címet szerez, politikusi pályára tör (ezt nevezzük természetes szelekciónak). Fizikai erőnlétre gondolok, az éhezést, a betegségeket, az alváshiányt jobban viseli a nő szervezete. (Átlagosan.)
Hátrább dőlhetne a férfi, kipihenve az elmúlt korok gyötrelmeit, és a törtetést lecsillapítva lehetne esélye egy következő nemzedéknek…
A bibliában fordítva írták az egyházfők az ember megjelenését. Politikai okokból. Azé a hatalom aki a teremtés ura, és nem nője. Nem Ádám oldalbordájából, hanem a női XX kromoszómából a 6. héten megkezdett magzati korban dől el, alakul ki a férfi berendezése. E kialakulás során rengeteg a hibalehetőség. (Ha csak a két nemi identitást vesszük normálisnak.) A vérben egy fehérje köti meg a női hormonokat, és amit nem köt le, az jut el az agyba ahol férfi hormonná alakul. Minél több női hormon jut el az agyig annál macsóbb férfi lesz a magzatból. A klitoriszt kicsinyített pénisznek hívni ezért vicces, hisz pont fordítva van. Freud pénisz irigységnek nevezett jelensége is ezért hamis. Ő hatalmas dologba kezdett mikor a lelket kereste a testi nyavalyák mögött, a gyerekkori bántalmazások, verések, abúzusok a férfi agresszióját látva a családokban. De ahogy másoknál is nála is felülírta a hatalom, a pénz utáni vágya az emberségességet. És mikor a családfők nem fizették a családon belüli erőszakról szóló tanulmányait, meghamisította az adatokat.
Ma is uralkodó nézet, az orvosok, pszichiáterek, szülők, hatalommal való visszaélésének a fenntartása. És ez nem korlátozódik le a férfiakra, nők is basáskodnak, dominálnak le másokat. Annyira igaz ez, hogy a homoszexuális fiúk leggyakrabban domináns nőktől születnek. Persze ebből született az a pszichoanalitikus spekuláció, hogy azért lesz valaki homoszexuális, mert az anyja agyonnyomja a személyiségével, de sokkal inkább a hormonjaival teszi ezt.
A lélekgyógyász és kliense közt a három lépés távolság megtartatása azt a célt szolgálja hogy ha a kliens szégyelli a terápiáját ne okozzon kellemetlenséget. Például ha utcán találkoznak tilos köszönni egymásnak. Ha a kliens gyermeteg módon istennek látja az orvosát, a terapeuta ki tudjon térni az imádat alól. Hiszen majd a normális terápiás kezelés befejeztével képes felnőtté válni, felelősséget bizalmat érezve önmaga és a többi ember felé. Valamint ez a tekintély tisztelet származik abból is, hogy az ebben felnőtt társadalom olyannak képes hinni, akiről feltételezi, hogy felette áll az emberi gyarlóságoknak. Sokan megijednek ha kiderül az orvos, a guru is ember…
Nehéz a férfi sors, halálra is van ítélve, a nő tehet róla elsősorban: óriás felelőssége van, és e miatt hatalmas terhe. A férfivé válás útján mindenhol a nő őrködik, hisz elvárja tőle, hogy a szaporodásért vívott harcában keresse a kockázatot, legyen agresszív és versengő, ugyanis a nőknek a bátor, vakmerő, önfeláldozó férfi imponál. Beépített ösztöne révén mindenre képes a nőért, csak hogy szaporodhasson. Rabol, öl, harcol, vadászik, valójában tesztelve van alkalmas-e utódok létrehozására. Színjáték folyik amelyben a férfi főhősnek hiheti magát, de a darabot a nő írja.
