Nem az vagyok akinek hittem magam (Esettan)

Nem az vagyok akinek hittem magam (Esettan)

Az a fajta laza könnyedség, ahogy valaki a valósággal kapcsolatot teremt, mint egy macska ahogy spontán megindul, nyújtózik, vagy egy kisgyerek aki spontán reagál a belső impulzusaira, vágyaira, ezt nehéz megengednie magának az olyan felnőttnek, akit fegyelmezettségre, folyamatos félelemben tartással neveltek a szülei mikor kicsi volt. Az ilyen felnőtteknek szükségük van egyre erőteljesebb külső ingerekre, az extrém sportot űzők jó példa erre. Érthetetlen a külső szemlélőnek mitől olyan frusztráltak mikor épp nem siklóernyőznek, vagy nem szörföznek.

Sőt, kiállhatatlan – mondja a kliensem, nem bír húsz percet sem nyugodtan ülni, remeg keze lába, érezhető, hogy mindjárt robban. Hogy tudnék neki segíteni – kérdezi.

Minden segítségnyújtási szándék, bármennyire furcsa, rólunk szól. Mi szeretnénk nem szenvedni látni mást, főképp azt nem, akivel élünk. Ki ne értené meg a jó szándékot, amivel hozzám fordult ő is?! Két ennyire végtelenül különböző egyén, a nő harmincas, higgadt, a számokkal, adatokkal hihetetlen könnyen bánik, két lábbal áll a földön, a férfi negyvenes üzletember, tele ötletekkel, tűzzel, szenvedéllyel, mondhatni nyughatatlan típus.

Pár éve vannak együtt, a lány családalapításon gondolkodik, a szülei is erősen forszírozzák, de a párja nem szeretne másról gondoskodni. Élni akar fiatalosan, utazgatva, vágyakat kielégíteni, ide nem fér a gyerek.

Nehéz döntés, tele kétségekkel a nő, a leginkább az fáj neki, hogy szinte csak ő gondolkodik a jövőn…

Ahogy egyre több időt töltünk együtt, jön rá arra, mennyi feszültséget hordoz ő is. Azt gondolta sokáig, ő a végtelen türelem, nyugodtság mintaképe.

Nagyon nem egyszerű ráébredni erre, hogy nem az vagyok akinek hittem magam. Sokáig ragaszkodunk mereven valamihez, ami illeszkedik ahhoz, amit elvárnak tőlünk. A módszer, mint más kliensem esetében is, azt a légkört szolgáltatni számára, amiben el képes engedni magát, és ő lassan ráébredhet arra mit is szeretne, mire vágyik valóban.

A nyitottságot meglelni, fenntartani a létező legnehezebb dolog a világon. Annyira erős sztereotípiák közt vergődik majd minden ember, hogy úgymond rettenet gyorsan “visszafertőződünk”.

A kétségek gyötrőek, szabad ilyet? Kiállni magamért a szüleimmel szemben? Hiszen látom, hogy nem értenek, féltenek – mesélik a klienseim.

A legtöbb családi perpatvar, rossz szájízzel elfogyasztott ebéd oka, az egymás véleményének az el nem fogadása. Az a téves beidegződés, hogy akkor szeretjük egymást, ha mindenben hasonlítunk. Legyen az a külsőnk vagy a belsőnk.

„Élj úgy, ahogy én gondolom!”
„Legyél olyan, egyél, igyál annyit amennyit én jónak ítélek!”

Abba nem gondolnak bele, hogy az “olyan” vagy az “ahogy” nem tette boldoggá még teljesen őket sem.

A képen apák és gyerekeik láthatóak, jó érzés volt hallani, ahogy beszélgettek. ☺️

Esettan: A nők körében igen közkedvelt, fiatalember a kliens.

Esettan: A nők körében igen közkedvelt, fiatalember a kliens.

A nők körében igen közkedvelt, fiatalember a kliens. Mosolygós, kedves, tele van ambícióval. Mi akkor a probléma?

Édesanyja meghalt pár éve, elérzékenyül a hangja ahogy említi. Kérdésemre beszélgetnek-e az elhunytról a család többi tagjával, a válasza ez:

„Nem. Soha nem beszéltünk még anyám életében sem érzésekről, mélyebb dolgokról. Apám, mióta egyedül maradt, hívni szokott telefonon, azelőtt sosem. De inkább ő mesél, mit csinált aznap, kivel találkozott, mennyire hülye a szomszéd, az öcsém milyen butaságot csinált már megint.”

Jelzem, hogy érzésekről ő sem beszél, annak ellenére, hogy tudja, hiányzik neki az őszinteség. Ha rákérdezek, körmondatokkal válaszol, nem engedi az érzéseit közeledni…

Megfigyelte, hogy az utóbbi időben türelmetlenebb, a legutolsó alkalommal mikor lefeküdt egy lánnyal, szinte kilökte az ágyból szex után. Gyötri a szégyen a viselkedése miatt, nem is hívta föl a lányt azóta sem. Viszont a szex őrjítően hiányzik. – mondja.

Ajánlottam számára a csoportot is, ahol könnyebb szabadulni a korlátozó hiedelmektől, szokásoktól, mert észreveszik a résztvevők, hogy mindenkinek vannak. Könnyebb olyanok előtt beszélni problémákról, akik szintén nem tökéletesek, illetve nem is akarnak annak tűnni.

A legfárasztóbb – kimerítőbb alakoskodni, eljátszani ugyanazt, amit már otthon is utált az ember. Persze miközben mesél valaki az aktuális élethelyzetéről, az érzelmek is megjelennek. Azokban is, akik hallgatják. Rengeteg, odáig ismeretlen érzés, indulat tör elő a résztvevőkből. Forró a hangulat – mondhatni.

Csak addig nem történik semmi egy társaságban, míg őszinték nem mernek lenni egymással a tagok. Legyen ez egy baráti, vagy családi együttlét.

Azt érzi mindenki, mikor megsértődve hallgatásba burkolózik egyikünk. Onnantól feszélyezve érzi magát mindenki. Mi feszíti az egyént ilyenkor?

Elfojtott vágy, harag, félelem. Mindenki szeretne tartozni valahova, valakihez, függeni tőle, hazamenni hozzá. Ez a fiatalember is vágyik egy nőre, aki megértő, és vigyáz rá. Ez utóbbit, nem mondta ki rögtön, csak pár alkalom után. Van a vágya mögött, ki tudja mennyi elfojtott érzelem?!

A teszteléssel közelebb hozható hozzánk a múltja, egy – két gyermekkori történet felsejlik, ami alapján világos lett számára milyen volt hozzá az édesanyja – apja valójában. Nem akarja elhinni, viaskodik benne a valóság és az ideál.
Ezt nem lehet gyorsabbá tenni, és amíg nem válunk le a szülői képről, amihez leginkább az érzelmeink kötnek, addig bántani fogunk másokat meg magunkat is.

Az indokolatlan bántás, például a szex utáni gorombaság ilyen, de van nagyon sok érzéketlen gesztusunk, sértő mondat, szó…

Ahogy ébredezünk a sémáinkból, a robotszerű szokásmechanizmusainkból, fogunk találkozni olyanokkal akiknek fájdalmat fog okozni a nemet vagy akár az igent mondásunk, figyelmetlenségünk. Harcok ezek, viaskodások olykor önmagunkkal, a párunkkal, családtagokkal, de eközben megváltozunk ahogy a kapcsolataink minősége is.

Esettan: Érzelmi stresszoldás nélkül élni pokollá teszi az életet.

Esettan: Érzelmi stresszoldás nélkül élni pokollá teszi az életet.

Érzelmekkel, indulatokkal foglalkozni napi szinten, anyát hallgatni akit a fia elutasít, mert a terápiájának köszönhetően felnyílt a szeme és tudja, hogy a feleségét kellett volna választania az új családját helyette, az anyja helyett – nem könnyű, viszont nagyon szerethető.

Látom az asszony fájdalmát, mert az erőszakossága a férjét is elüldözte mellőle… Egyelőre még benne a “nem értem” tombol, az “értük éltem, a fiam nekem köszönheti a jogi diplomáját, a férjem pedig a karrierjét, én tartottam bennük a hitet, mert mindkettő feladta volna”…

Most a magánnyal, a szükségtelen lettem állapottal szembesül. Nincs kinek tanácsot adnia, a két legfontosabb férfi az életéből elfordult tőle. A dühe, a mérge nagyon sok. Nehezen enged közelebb, nem hiszi el, hogy van ember a földön aki ne elvenni akarna tőle…

Ha egy nap több olyan ember jön aki ennyire nem kapott szeretetet, figyelmet már gyerekkorban sem, és amit tőlem kap azzal olyan mintha nem kezdene semmit – fárasztó.

Aztán történik vele/velük pár dolog, esemény, és egyszerre csak képbe kerülnek. Minden erőfeszítés, összpontosított figyelmem megtérül ilyenkor. A munkának ez a pillanata megfizethetetlen, ahogy ez az anya is, – látni kezdenek…

A bűntudat fel szokta ütni a fejét amint a tagadásból kilépünk, ostorozza magát, többször is emlékeztetem, ezzel csak ront a helyzetén, aztán rákérdez:

“Hogy lehettem ennyire vak, miért nem láttam, hogy a fiamat csak azért tolom ennyire, mert engem a szüleim megfosztottak a tanulás lehetőségétől. Apám a pénzre fogta, de sosem ő mondta ki, hogy nem adok, anyám volt az, aki miközben szidta apámat, hogy szerencsétlen idióta, közölte, hogy nincs tandíj. Vége a különóráknak, amik amiatt kellettek, mert mikor kicsi voltam folyton veszekedtek, rettegtem és képtelen voltam tanulni, föl kellett volna zárkózzam matekból.”

Mire emlékszel, min veszekedtek? – kérdem. – Hogy apám szerint anyám megcsalta őt, és nem a fia a bátyám.
Ekkor kezdett el zokogni, olyan mélyről potyogtak a könnyei, hogy öröm volt hallgatni. (Együtt éreztem vele, és tudom, hogy ezután a lelke könnyebb lesz, innen az örömöm, ezt hívják terápiás sírásnak.)

A férje szerelmes lett egy nála sokkal fiatalabb titkárnőbe. Titkárnő? – kérdezem. Igen, ezentúl a lány szolgálja ki a férje igényeit, ő beadta a válópert. Rendkívüli humora is megcsillant: “Lesz feladata a lánynak bôséggel egy ennyire elkényeztetett kamasszal.”

Önmagát, a férjét is más szemmel kezdte vizsgálni. Megértette mi motiválta, és mi volt a különbség a férje és a fia kiszolgálásában. A megfelelés kényszere jelen volt mindkét oldal felé, és ezt ezentúl magára, a saját igényei kielégítésére fogja használni – közölte.

A fia több időt tölt a feleségével, nem szól bele az életükbe többé. Nincs felelőssége tovább. Mikor megtudta, hogy válnak a szülők a fia felhívta, aztán leültek beszélgetni.

Az anya bocsánatot kért, hogy mindenbe beleszólt, sajnálja, hogy ellenségesen fogadta a menyét. Igyekszik kedvesebb lenni, aminek a fia rettentően örült. Annyira felnőtt mondatai voltak a fiának, hogy ez teljesen meghatotta. Őszintén beszélgetnek a múltban történteken, kiderült mennyire bírja a srác a nagybátyját, ezt eddig az anya észre sem vette.

Érzelmi stresszoldás nélkül élni pokollá teszi az életet.

Ha azt tanulja meg az ember kicsiként, hogy az erő birtokosa üvölt, terrorizál, sír, félelmetes még a nevetése is, akkor benne az érzelmek természetesen fojtódnak el. Ha észre is veszi magán a meghatódást, tudatosítja rögtön, hogy ezt nem lehet. Így élni éveket, évtizedeket hihetetlen erőfeszítést igényel, amiről nincs még fogalma sem. Sosem beszélt eddig önmagáról, benne mik zajlanak, mire vágyik, hogy szeretné. Legyen ez a szex, vagy a munka.

Ez változik meg most épp ebben a negyvenes nőben. A támogatásra, biztatásra akcióba lendül, az új látószög új barátokat teremt. Nyitottabbakat, megközelíthetőbbeket, a kialakult lelki-határ csak azokat tartja távol, akik a meditációval, a terápiás munkával szemben állnak, a régi beidegződéseket éltetik, akikkel semmi oka kapcsolatot fenntartani.

A figyelem azokra összpontosul akikre érdemes, legfőképp saját magára.

Esettan: Stressz, meddőség

Esettan: Stressz, meddőség

A kötődési rendszer hatása a teljes életre vonatkozik, de a termékenységre különösen. A fiatal nő, aki eljött stressz-kezelésre, a harmincas évei elején jár.

Ha valaki egész gyerekkorát veszélyben töltötte, a biztonságra való törekvése mindennél előbbre való lesz. Sokan maradnak egyedül, de akik párban élnek azoknak sem könnyű megküzdeniük a problémáikkal. Az egyik ilyen lehet a meddőség.

A legtöbb meddő párnál megfigyelték, hogy alacsony érzelmi hőfokon üzemel a két ember, a biztonságra törekednek, ezért a nagy szenvedélyektől tartózkodnak. A nő szinte mindent elkövet, hogy “szürke” legyen, ha még kifejezetten jók is az adottságai, a súlyos önértékelési zavara nem engedi a tetszeni akarást. A legfontosabb kezelés ilyenkor a nőben felébreszteni a szunnyadót.

Traumatizáltak körében a vetélések száma is kétszer gyakoribb. A trauma egy átok, ami alól feloldozást kell nyerni. Mi is a hatása a traumának? Többek között a stresszhormonok megváltozása, mert ezek gátolják a későbbi teherbeesést.

Olyan veszteség éri a gyermeket amire nincs lelkileg felkészülve, ezáltal megnő a stresszhormon szintje hiszen veszélyben van, módosulni fog a stresszrendszere, egyrészt lecsökken a kortizol nevű hormon szint, másrészt folyamatosan magas lesz az agyban termelődő, és a méh falában is jelen lévő CRH stresszhormon. Ha a nő mégis teherbe esik, ez a CRH vetélést okozhat.

Úgy érzékeli a rendszer, hogy odakint szörnyű világ uralkodik, most nem szabad szülni.

A trauma alól való felszabadulás módját meg kell találni, mert ha nem sikerül akkor az egész élet a hadakozásról, a traumatizált belső szörnyeiről, vagyis az anyjával és az apjával való vívódásáról fog szólni.

Az önismereti munkának nem csak a szégyellnivaló dolgokat szükséges feltárnia, illetve az anyával szemben érzett rejtett haragot, vagy a férfi dominancia iránt érzett irigységet, gyűlöletet, hanem a stresszel való megküzdést is megtanítja az embernek.

Nem várt, vagy nem „olyannak” várt gyerekek esetei

Nem várt, vagy nem „olyannak” várt gyerekek esetei

“Negyvenes éveimben járok. Sok éve foglalkoztat a spiritualitás. Barátaim, sőt az első feleségem is nyitott volt eziránt. A mostani párom hallani sem akar vallásról, hitről, ő pszichológus, a tudományos világ áll hozzá közel.

Amit észrevettem magamon, hogy féltékeny vagyok rá. Nem amiatt, mert szép és a férfiak gyönyörködnek benne, hanem mert annyira gyorsan vág az esze, hogy mellette szinte sosem tudok “labdába rúgni”. Ő mondta, kezdjek ezzel valamit, mert feszélyezem, sajnál, ettől a libidója csökken.

Mellette eltűnt belőlem is a hit, olyan érzésem van, mintha csúszna szét az önbizalmam, az anyagi teremtésem is akadozik, veszítek el munkákat. Nem tudom mihez kezdjek, sok minden előjön a múltamból, az első feleségem megértőbb volt, de nem szeretnék vele beszélni rólunk.”

Ahhoz, hogy olyannak, aki elindult már az önismereti úton, segíteni lehessen, visszapróbálok menni vele oda, ami arra késztette, kezdje el önmagát vizsgálni, megfigyelni. Ehhez egy-két alkalom elegendő.

Általában el lehet mondani, hogy a szenvedés, a “nem találom a helyem” érzése jelenik meg mindenkinél egyöntetűen. És a lényeg, hogy ez egyedi alakot ölt, ezt vizsgáljuk egyéni kezelés alkalmával.

Akik belekezdenek a rendszeres meditáció gyakorlásába gyorsabb változást érzékelnek. A megfigyelem önmagam miközben a világból érkező ingerek folyamatosan az érzékelés tisztaságának mértékében érnek, teljesen más emberré teszi az egyént.

A gyermekkori érzéketlenné tevés a túlélést jelentette (hiszen a környezethez alkalmazkodás ezt jelentette), felnőttként az önreflexió, a tudatossá válás az, ami a minőségibb élet záloga.

Érzelmek kifejezése

Érzelmek kifejezése

Fiatal huszonéves nő meséli, hogy a barátja szüleinél vacsoráztak és egyszer csak rátört a sírhatnék. Kiszaladt gyorsan a kertbe, a barátja édesanyja utánament, megkérdezte mi a baj. Ő azt hazudta, hogy az apjának balesete történt aznap a gyárban és őt sajnálja. Semmi ilyen nem történtc de szeretné megérteni mégis mi történt?! Honnan jöttek a könnyei?

Pár alkalom után sikerült ráébrednie, mennyire hiányzott neki gyerekkorában a nyugodt, bensőséges hangulat. Ennek hiánya okozott a lelkének fájdalmat és ezt sírhatta volna el akkor este a barátja, családja előtt…, viszont szégyellte rettentően a könnyeit, mert tudta, hogy ettől mindenki zavarba jön. “Lőttek volna az estének.”

Azért az apját “dobta” fel a tudata, mert miatta döntött úgy gyerekkorban, hogy a sírás nem lehetséges. A tudatalattijába száműzte a többi döntése mellé, amik amúgy az élete későbbi szakaszában közrejátszó tényezői lesznek sorsa alakulásának.

Úgy dönteni, hogy az érzelmek nem kifejezhetőek az intim kapcsolatokban, a későbbiekben az egészségére káros tényezővé válhatnak. Ami gyerekkorban életmentő, mert a szülőkhöz nem lehet másképp viszonyulni, az később önmagunk ellenségévé válik.

Minden döntésnek van egy látható tudatos és egy masszív tudattalan összetevője. Minél előbb belátásra kerül, hogy mindent mi hozunk létre, még azt is amire a legkevésbé gondoljuk, hogy ahhoz közünk volt, annál könnyebben hozunk döntést, és leszünk tudatában az ok-okozat működésének.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás