Szerző: Ország Erika | márc 8, 2025 | Párkapcsolat
Vágyjuk a kedvességet, a türelmet azokon a bizonyos napokon, vagy azt, hogy tűnjön minden férfi (leginkább a párunk a…, oda ☺️). Nem tudjuk mi az ördög bújik belénk, de a feszültség robbanásig tépi az idegrendszert. Más napokon nem merünk üvölteni, a dühünket sem érezzük vagy ha mégis, inkább megmagyarázzuk a másik ember viselkedését felmentve őt, sírni se tudunk mert erősnek kell lenni…
Havi egyszeri alkalommal kitör belőlünk az „őrült”, nem tudjuk kontroll alatt tartani az érzelmeinket. Nem vagyunk tudatában mit is akarunk, mit igyekszünk korlátok közé préselni a mindennapok során. Ha már képbe kerültünk azzal kapcsolatban, ki tanított minket az érzelmeink kontroll alatt tartására, mert számára elviselhetetlenek voltunk, akkor sem tűnik könnyűnek az ügy.
A férfi mellettünk az elutasítás miatt (a haragunkat, az undorunkat ennek éli meg) félni kezd, és a félelmével való megküzdést sértettséggel, agresszióval reagálja le.
Egyikünk sem tanulta meg az érzelmek felismerését, kifejezését.
Nincs az a vágy, ami fenn tudna maradni a két ember között…
Jönnek a pótcselekvések, kinek mi.
Ezekkel a szerekkel együtt tudunk maradni a másikkal életünk végéig is, akár…
És a függőség fenntartja az elszigetelődést a másiktól, rá is erősít.
Olyan mintha burokban lennénk, védetten. Csak nem vesszük észre, hogy a szenvedélyünk kirekesztődött, a “cuccal” éljük meg azt. Az életenergiánk erre megy el, nem próbálunk meg másokhoz közelebb kerülni, mint két idegen, olyanná válik a két ember a kapcsolatban. Elmúlik a szeretet, az öröm, nincs jelenlét.
„Nem vagyok terapeuta. – mondja a párod, hozzátéve: Szerintem nézz rá az apáddal lévő kapcsolatodra, ne rajtam vezesd le az energiát.
Tényleg?! – kérdezi a nő, és amikor te nyafogsz a főnöknőd miatt, akkor te ventilálhatsz?”
Igaza van mindkettőnek, két ember össze van zárva egy kapcsolatban az összes múltbéli sebeikkel, hitrendszereikkel (ez a legtöbb pár esetében még meg is egyezik, ettől még kevésbé érthető mi a túró van?!), a nem megfelelő megküzdési modellekkel. Nem szeretnek veszekedni, komplikáció mentes kapcsolatra vágynak. De ilyen nem létezik. A harcok árán tanulunk meg egy nagyon fontosat magunkról, és a másikról: az ördög és az isten is bennünk lakozik, vagyis a pokol és a mennyország.
Szerző: Ország Erika | jan 20, 2025 | Viselkedésminták
A függőség gyógyításának első és talán legnehezebb lépése az, hogy az ember elismerje tehetetlenségét. Minden önpusztító vágy esetében azon próbál uralkodni az önmaga ellen forduló amin nem tud, pl. a haragján vagy az erőszakos impulzusain, és azon nem próbál uralkodni amin tud, vagyis a viselkedésén.
A gyökérprobléma egy alapvető és lélektanilag mindig jelenlévő tényező, hogy a gyermeket olyan nyomás éri, amitől nem tud kiemelkedni, csak alámerülni, rengeteg elemi erejű ingerrel bombázzák, csak reagálni tud, kezdeményezni soha.
Felnőve úgy viselkedik mint egy dühös gyerek, jól tudja, úgy győzheti le azokat akik törődnek vele, ha tönkreteszi magát. Nem tudja nyíltan átélni és kifejezni agresszivitását, ezért szinte küzd a kudarcért, hogy ezzel másokban bűntudatot és fájdalmat ébresszen önnön sikere miatt.
A saját sikere kapujában elkövetett ballépés gyakori megnyilvánulása az önpusztításnak. Logikája: az egyén tudat alatt nem akar sikeres lenni, alapvetően úgy érzi elhibázta az életét és elakarja pusztítani azt. A baj az, hogy az önpusztító zuhanás közben mindenkit magával akar rántani, aki az útjába kerül. A nők hajlamosak megmentőt játszani hisz a gondoskodás alap program.
Jó tanács: legyenek elpusztíthatatlanok, ne legyenek már olyan átkozottul készségesek. Kíméletlen lecke ez abból, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Ha pl. egy férfi “lúzer” lesz, nemcsak magát bünteti, hanem elsősorban a szüleit vagy az azokat helyettesítő személyeket. Minden gyerek tudja hogy úgy tud bosszút állni a szülein ha alaposan tönkre teszi magát. Dacol. Ellenáll az életnek.
Szerző: Ország Erika | máj 13, 2019 | Önismeret
A tudatunkba beépült nyugtalanságtól szabadítanak meg bennünket. Nem kerülhető el a fájdalom, mert olyan korán és észrevétlenül történt csecsemőkorban, hogy még a legjobb szándékú szülő is öntudatlanul követi el, mikor nem sikerül az összehangolódás a kisbabájával. (Hiszen neki sem sikerült az övével.) Erre bizonyíték a világ zajának, információs közlésének nem sikeres továbbítása a feldolgozó központunkba, az agyunkba.
Az első buddhának is el kellett vonulnia a világtól, hogy meghalhassa önmaga belső hangját, de hogy nem lehet ezt a hangot elhallgattatni arra az a bizonyíték, hogy eszébe jutott elvonulni meditálni. (Nietzsche Buddhát a legmélyebb pszichológusnak nevezte.)
Az agyi rázkódás alap zörej (ami nem hagyja békében pihenni az emberi agyat miközben az végzi a dolgát), létezését tagadni fölösleges, mert míg az ember szerencsejátékozik, krónikusan shoppingol, pornót-szexet kényszeredetten hajszol, munkával és edzéssel a testét mániákusan terheli, nikotin, marihuána, alkohol függő, időről – időre lelke furdalása jelez: ez nem jó így.
Mert így menekülés valami elől, ami addig nem hagyja élvezni egyik dolgot sem, míg azt az önmagunkkal teljes eggyé válást nem érezzük amit az anyánkkal (nevelőnkkel) a nem jól sikerülhetett összehangolódáskor elvesztettünk.
A tudatunkba beépült nyugtalanságtól a teljes szinkronicitásig rendelkezésünkre áll egy teljes élet, de ha nem kezdünk el gyakorolni nem jutunk ki az elme csapdájából.
Az elmére pedig szükségünk van a földi létezésben, azért vagyok ennyire gyakorlatiasan földhöz ragadt 😉 mert nem szeretnék kinyilatkoztatottnak látszani, nincsenek olyan spirituális élményeim hogy csatornázónak állítsam be magam.
Meditálni szoktam, rendszeres jelleggel, a figyelem koncentrált állapotát tapasztalom már, ami óriás eredmény figyelemzavaros-hiányos elmémmel, ami mára a múlté lett. (Nem az elmém, hanem annak zavara.) Sok ideje gyakorlok az tény.
A spirituális útkeresésre szükség van, a meditációs gyakorlat a figyelmetlen elme számára kellemetlen, és unalmas is. Ezért nehéz. Segítők nélkül nem is megy eleinte…
Azok az emberek akik komolyan tanulmányozták az igazi önvaló (szelf) kérdését azt állítják a szelf teljességének eléréséhez az embernek a nyugati pszichológia meglátásait, eredményeit együtt kell alkalmazniuk a keleti- és közel-keleti, illetve a természettel közelebbi kapcsolatban élő népek tanításaival.
