A világ nem megváltásra szorul

A világ nem megváltásra szorul

Az én korosztályom gyerekkora nagyjából úgy telt, hogy akárhova ment, haza, iskolába, nyaralni, szenvedés volt, de hát nincs máshova menni?!

Azok a hetvenes, nyolcvanas években készült fotók, amik itt is szembejönnek sokszor, a vidámságot, önfeledtséget, játékos gyerekkort mutatják. (Volt persze ilyen pillanat is, de elenyésző.)

A rém- meg a zuhanásos álmok azt a nagyobbrészt igazolják vissza.

A nosztalgia igyekszik rózsaszín masnival eltakarni azt a borzalmas mennyiségű elhanyagolást, megaláztatást, megfegyelmezést, megtörést, amit minél ügyesebben fed valaki el, annál kevésbé érti szenvedésének okát.

Vagyis olyan, mint mikor 1. visszafele sül el a fegyver, 2. öngólt lő, 3. maga alatt vágja a fát, 4…, sorolhatnám a metaforákat.

Az említett korosztály mára nagyapa-mama, az unokáját imádja, ez a gyerekeinek feltűnik, mert sokkal jobban csinálja mint annak idején velük. Nyugodtabb, mosolygósabb, kedvesebb a nagyi.

Van mit át/megbeszélni. Nem az a baj, ha nem tudta szeretni valaki a gyerekét, hanem ha beállítja ennek, holott csak türelmetlenség, kedvetlenség, agresszió, folytonos rohanás, nyugtalanság.

Kérdések, amiket ha fel lehet tenni, oké, hogy az indulat ki fog törni, de az, ami pusztít és elválaszt ennek az ellenkezője: csináljunk úgy, mintha a hazugság rendben volna.

A szülők nehezen vallják be a jellemhibáikat, bármelyik korosztályról legyen is szó. Rossz minta a gyerekeknek a magányosság megélése, vagy inkább elszenvedése. A kapcsolatok olyan példája, ahol elszigetelve szenved apa-anya. Mit fog föl ebből? Ki fog derülni pár év múlva, amikor szinte csak a számítógép, telefon előtt gubbaszt, feltalál egy csomó marhaságot a világ megváltására, mert utálkozik mindenen ami él.

A világ nem megváltásra szorul, meg másik bolygóra költözésre, hanem az amúgy összetartozó egyedek őszinte kapcsolódásaira. Ne azt a mintát kövesse, ahol látszat ürüggyel hívják egymást telefonon, bocsánat ma már írogatnak, hanem legyen kimondva az, ami elválasztja a lelkeket egymástól. A hiány, a sértettség, a fájdalom megélése helyett gyűlölet.

Hogy töltődik a férfi a családja körében?

Hogy töltődik a férfi a családja körében?

Adott mondjuk egy alkotó, vállalkozó szellemű ember. Mint azt sokan tudják az elme pihent (relaxált) fázisban tud hozzáférni a kreatív, intuitív területéhez. Ekkor a magány miatti szorongás nem üti fel a fejét, hiszen ott szuszog vagy figyel ránk a párunk.

Ekkor születhetnek korszakalkotó zsenialitások, de a kisebb ötletek is bevillanhatnak. Van mikor nem azonnal a társ jelenlétében, viszont a tudata annak, hogy nem vagy egyedül elég a munkahelyi stressz leküzdéséhez is, és tudsz szabadon alkotni, dolgozni.

Ha ekkora hatalma van a nőnek, érthető ha a férfi bármire képes, hogy megszerezze és meg is tartsa őt. Főleg a múltban volt ez a „természetes”, a férfi uralom – tudjuk. Milyen hosszú távú a következmény, arra manapság látunk rá. De csak azok akik önismeretben jártasak. A belső kibillent egyensúly a domináns agyfélteke túlzott működése látszik a világunk dolgaiban. Nőben, férfiben egyaránt nincs meg a harmónia. Konfliktusok kicsiben és nagyban.

Ha a belső békére, nyugalomra szükségünk van, akkor előbb a zavaró tényezőket kell szemügyre venni, pl. az arányok megvizsgálása a figyelemmel kapcsolatban, vagyis mennyi jut belőle erre, arra. Kifele-befele, magunkra-másokra, ha mások azok konkrétan kik?! Felfedezni mi viszi az energiát és mi az ami hozza.

Maradva az eredeti példánál, a pénzt kereső férfi és az őt körülvevő család esete:

A családfő azt hiszi ő az, akitől az élete függ a többieknek. Hisz ő hozza a pénzt. Ez tény. Arról viszont nincs tudomása mit fizetnek ezért a többiek. Feleség, gyerekek. Sokáig nekik se volt fogalmuk, viszont mióta a feleség ismerkedik a szituációval, olvas, kezd ráébredni az igazságra, egyre dühösebb az igazságtalanság miatt.

Nyilván a férjére, holott csak akkora tévedésben van ő, mint amiben az asszony volt ezidáig. A gyerekeket is abban a hiszemben nevelte, hogy a férjre kell tekintettel lenni, a gyerekek nem számítanak. Persze az „értetek dolgozom ennyit”, a „rólatok kell gondoskodnom” sajnos elhozta a nem kívánt hatást.

A gyerekek egyikükben sem bíznak. Félnek megnyilvánulni, az alkohollal, más egyéb szorongást csökkentő szerekkel inkább barátkoznak.

Hosszú út felébredni a generációs átok alól. A klienseimnek szoktam mondani, hogy érdemes minden követ megmozgatni a sikerért. Ezt persze egyénileg határozzuk meg, mi jöhetne szóba. A technika ősrégi és működik, de az ellenállás ez irányba is kb. pont ennyi idős. Úgy hívják tagadás.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás