A személyiséggé fejlődés során ha a gyermek nem tud egészségesen (test-lélek) felnőni, felnőtt korát a frusztráltságai határozzák meg. Kihívásoktól való félelem, önértékelési zavarok, felelőtlen megnyilvánulások.
A múltunkat (szinte az egész magyar társadalmat érinti) a boldogtalan anya-apa háttér ránk nyomott bélyege befolyásolta. Mi (a szülői generációra gondolok) épp e miatt, mert kevés volt a felhőtlen laza könnyedség gyermekkorban nem teszünk a saját gyerekeinkre akkora terheket már, viszont a saját programjaink (ha nem tudatos rá az ember) szembesülnek az újonnan keletkezettekkel. (Nevelni, programozni muszáj.)
Itt is a kommunikáció, a vegyük komolyan a másikat (gyerekeinket) elv segít. Az ő kérdéseik, ötleteik, a kreatívabb, gazdagabb megnyilvánulásaik minket szülőket is boldoggá tehetnek. (Ha hagyjuk.) Ráadásképp megbocsáthatóvá, elengedhetővé válik a múltunkat “hazavágó”, és meggyászolandó saját gyermekkorunk.
Kevesek választják ma még sajnos az önismeretet, épp ezért rögös és nehéz a keveseknek akik mégis elindulnak rajta. De a gyerekeinknek más kihívásokkal kell majd szembenézniük, és a tudatossá válás lesz ehhez az egyetlen emberséges lehetőségük.