Mindenki érzett már olyat, hogy belső (pszichés) állapota megváltozott elég hirtelen, és intenzíven mikor egy másik személy tekintetével összevillant a sajátja. Vagy kellemes, vagy elég kellemetlen tud lenni. Az, hogy egy személy hogyan néz egy másikra meg tudja változtatni a másik agyának elektromos mintázatait, ami fizikai elváltozást indíthat be a testében.
Ha egy csecsemővel, kisgyerekkel történik mindez, rá közvetlen hatást fejt ki, hisz nincs kifejlődött személyisége ami megvédhetné. Az anya hangulata hatással van a csecsemő agyának áramköreire. A szülés körüli stressz, a hormonális változások is képesek depressziót kiváltani az anyában.
Mi jellemzi a depressziós anyát?
Kerüli a szem-test kontaktust a gyermekkel, ezért őbenne a jobb és bal agyféltekék aktivitásának ereje jóval kisebb mint az egészséges anya csecsemőjének agyában.
A figyelem képessége csökken. Hogy milyen jelentősége van a megszakítatlan, folyamatos anya-gyermek kapcsolatnak azt rengeteg okos kísérlet bizonyítja. Máhler Margitról írtam már sokat, de elég komoly bizonyítékok támasztják alá ma már, mi történik az aggyal, ha nem azt kapja amitől tökéletesen működni tud (technikai berendezések csodája). Akik járnak hozzám nekik el is szoktam mesélni, főleg a szülőknek.
Azért akadályozza a kisgyermek agyfejlődését az anyját érő érzelmi stressz, mert akadályozza kettejük összehangolódását. Nem a gügyögésre, a mechanikus utánzásra gondolok. Mindenki tudja mi a különbség a valódi és a megjátszott mosoly között. Főleg a fotósok értik mire gondolok. De a színészek is. (Az agyintegrációs gyakorlatok (kineziológia) kisgyermekkorban ezt az elmaradt szinapszis pályáknak a kialakulását irányozzák elő, illetve segítik a meglévők erejét.)
Az összehangolódásban a gyermek az, aki vezet, és az anya követi. A csecsemő az, aki kezdeményez vagy megszakítja az interakciót, mindent a baba ritmusa szerint. A stresszes anya nem képes követni a gyermeket ebbe a boldog laza állapotba. (A meditációval ezt az idilli állapotot próbáljuk elérni utólag.)
A párkapcsolati kötődés mintáink ilyen korán dőlnek el, és egész életünkre velünk maradnak. Ez maga a figyelemzavar, a figyelem teljes vagy részleges hiánya.
Az összes diszfunkciós probléma innen származik.
Mikor jön hozzám valaki, és mosolyogva mesél az őt ért erőszakról, úgy érzik maguk produkálták ki a büntetéseiket. (Például: az anyám 10 éves koromban azt mondta nekem kellett volna meghalnom a testvérem helyett, vagy egy másik akit szíjjal vert az apja… de ha másról lenne szó vagy esetleg a saját gyerekéről soha nem engedné hogy így reagáljon. Nevetgélve.) Ha rákérdezek hogy is van ez, az a válasz, hogy ja az más, szükségem volt rá, azt kaptam amit megérdemeltem.
Szinte minden felnőtt hajlamos az őt ért traumát alábecsülni. Tudatukból kizárják a haragot, és a szorongást amelyet kisgyermekként akkor éreztek, amikor azok a felnőttek támadtak rájuk akiktől a védelmet támogatást várták, és a normális élet velejárójának tartják az erőszakot, az ordibálást.
Sokan azt gondolják a stresszt az anyagi veszteségek, haláleset, baleset, válás esetleg egy cunami jelenti. Egyszerű, normális életformaként érzékelik azt a hektikus, feszült, idegek pattanásig feszült állapotát amelyben élnek. Mert ehhez szoktak hozzá gyermekként.
Ha olyanok jönnek hozzám akik már a sokadik terápiájukról számolnak be, egyszer sem hallottam tőlük még soha hogy bárkivel is konzultáltak volna, aki figyelmeztette volna őket arra, figyelmesen vizsgálják meg, hogy a saját érzéseik, életük, a párkapcsolatuk milyen hatást gyakorol a gyermekeikre. Van aki tőlem hallja először, hogy ne a mobiljára hanem a gyerekére figyeljen ha ő beszél hozzá.
Van aki azt mondta, “nem váltunk el míg kamaszok nem lettek a gyerekek”. De figyelmen kívül van hagyva ilyenkor hogy a hosszú távú feszültség és érzelmi teher viseli meg a gyereket nem a válás.
A boldog pároknak nem szokásuk a reggeli kávé után elhagyni egymást. Az az érzelmi nyomás, amely végül a váláshoz vezet, már sokkal korábban nekikezdett romboló munkájának. Szinte minden válást hónapokon vagy éveken át tartó csalódás, fájdalom, elutasítás, érzelmi zsarolás előz meg. Ahol a bántalmazás olyan mérvű, ott a válás pozitív fordulatot is hozhat a gyermekek életébe is.
Nem könnyű az önismeret útja.
A lelki szemét amit összehordtunk mi emberek nem fér már el a planétán, annyira sok a fizikai megtestesülése. (Halmozások, pótcselekvések, addikciók, negatív energiák, emésztési zavarok, elfojtások, ezek a testet öltött tünetek, nem is soroltam föl mind.) Ki kell üríteni.
Figyelem milyen hatása van a Facebookon megjelenő pszichológiai írásoknak… Sajnos azt kell lássam, nem segít, mert a kijáratot attól még nem fogja megtalálni az egyénben ha ő elolvasva még inkább ráfeszül a témára.
Féltem belevágni a terápiás munkába pár éve, mert halványan sejtettem mekkora fába vágom a fejszémet, de egyre csak azt látom most már 3 éve, hogy még nagyobb a nyúl ürege mint azt a legvadabb elképzeléseim sejtetni merték…