„Nagyon komoly betegségeim vannak, amikkel orvoshoz járok már évek óta. Ő ajánlotta, hogy a lelki hátterét is érdemes lenne megvizsgálni. A kezeléseken néztem szembe azokkal az érzelmi elfojtásaimmal, amikről fogalmam sem volt, hogy mennyire nyomasztanak hosszú évek óta. Eleinte bántottam magam miért nem jutott hamarabb eszembe szembenézni a múltammal, de aztán ráeszméltem ez is csak egy kényszeres mintám amivel a gyógyulásomat akadályoztam.”

32 éves kétgyermekes édesanya, feleség

„Amióta hozzád járok, rengeteget változtam. A családban nem volt szokás érzelmekről, szexről beszélgetni. Idegenekként ültünk az asztalnál, vagy a nappaliban. Előre féltem a családi ünnepektől, letudandónak gondoltam és kötelezőnek. Fél év alatt teljesen más lett a világról alkotott képem.”

42 éves férfi

„A feleségemmel 16 éve élek együtt, de olyanok lettünk mintha idegenek volnánk. Rutinból élünk, muszáj lenne rajta változtatni.”

51 éves férfi

„A kezelésen derült ki mennyire nem várt kisbaba voltam. A szüleim nem mondták sosem, hogy nem akartak, viszont nyomasztónak éreztem a nekik való megfelelést, a hozzájuk való alkalmazkodást. Apai mintám félszeg, érzelgős, nem mer kiállni a jogaiért a családban. (Ezt is az órák alatt fedeztem fel, addig csak távolságtartást, és elfojtott haragot éreztem iránta.) Tovább vizsgálódtam, és a megfigyelésnek köszönhetően az új családomban is felfedeztem mennyire nem tudom képviselni önmagam. El is váltam az előző férjemtől, mert őrá vetítettem a haragot amit valójában saját magammal szemben éreztem. Bűntudat gyötört, hisz felborítottam valamit ami egyébként működhetett volna… jó pár évem telt el önmagam ostorozásával, és a kárpótlások megszerzésével. De ezek nem kárpótoltak csak ideig óráig. Akkor éreztem megnyugvást, mikor elkezdtem rendbe tenni a kapcsolataimat, és felfogni a másik érzéseit, gondolatait amiket esetleg addig is mondott, de én nem voltam képes megérteni.”

Negyvenes nő

„Az iskolában folyamatos megszégyenítések voltak, bukások sorozata van mögöttem. Szégyelltem azt, amit nem tudok, a tanárok és az osztálytársak kiröhögtek… persze én is röhögtem a többin aki nem tudott. Őszintén megmondva irigyeltem azokat, akiknek könnyen ment. Hiába kerestem, mert szerettem volna támogatást nem sikerült. Véletlen akadtam rá, hogy a kineziológia segít a tanulásban. Nehezen szántam rá magam, féltem az újabb kudarctól , de azóta is hálás vagyok Erikának (persze ő mindig mondja ez a saját érdemem), mert iskolába járok 30 évesen, és élvezem a tanulást. Egyenlőre megálltam a terápiámban , de érzem, hogy lesz még folytatás. Jó érzés tudni valakit magam mögött.

Anikó, 30 éves