Szerző: Ország Erika | júl 27, 2022 | Önismeret
Az önmagunkba vetett hit azt jelenti, hogy olyan idegállapotba teszi magát az ember, amely hozzájárul a testében végbemenő kémiai folyamataihoz.
E miatt javasolt a tudatos levegővétel, ekkor megszakad pillanatra az állandó infóáram a fejben, a meditáció, ami valójában ugyanezt a célt szolgálja, de hosszabb időre sikerül optimális állapotba hozni magunkat. Egy pillanatra a szenvedéstől megszabadulunk. Spirituális út-keresők mikor nekivágnak a világnak, hogy ott megtalálják a “csodát”, valójában akkor lelnek rá mikor elkezdenek tényleg befele figyelni, és mindegy lesz akkor hol is tartózkodnak épp.
A bűntudat érzése, ami mindenkit nyomaszt, egy okból értelmes és hasznos, ha ráébredünk arra mennyi eldolgozatlan szál tart minket a szeretteinkkel össze, mennyi restanciánk van ez ügyből kifolyólag. A karma működés lényege az oksági viszony.
Hogyan leszünk önmagunk ellensége?
Mit jelent a betegségek pszichológiai háttere?
Azoknál akik tartós stressznek voltak kitéve csecsemőkorukban a prefrontális kéreg (emocionális emlékek tárhelye) és a vele kapcsolatos területek állandó vészhelyzeti, készenlét állapotába kerülnek. Úgy is mondhatjuk fogékonyak lesznek e miatt később a stresszre. A fokozott stresszre. Az élet alapállapota a stressz, folyamatosan ér minket, de ha a gondolatainkkal, érzéseinkkel állandóan gerjesztjük akkor hamarabb fogy el az “üzemanyag”.
A korai bántalmazás, elhanyagolás, szerepcsere (a szülő helyett a gyerek vállal felelősséget mindenért) csak úgy élhető túl, ha a fiatal emberi lény száműzi a tudatából azokat az érzéseit és információit, amelyek megoldhatatlan problémákhoz vezetnének, ha tudomást venne róluk. (Olyan érzésre vonatkozik ez mint pl. a düh, és annak az infónak a tudása, hogy nem szabad kifejezni, mert mikor megélte elutasították érte, ezért száműzésre kerül a tudatalattiba.)
Az elfojtásból hasi fájdalom, székelési problémák, gyomor-, vastagbél rák, izületi gyulladás, hormonális betegség lehet, ha nem tanulja meg felszabadítani az érzelmi energiáit az ember később.
Ha sikerül, a test olyan idegi és kémiai folyamatait aktiválja, amelyek segítenek a tünetek enyhítésében és előmozdítják a gyógyulást. Ez a szabadon létezni érzet.
Az emésztőrendszeri gondokkal küszködők, hormonrendszeri problémával szenvedők múltjában van egy közös momentum: aránytalanul sűrűn bántalmazták őket és/ vagy szexuálisan zaklatták.
Akiknek az élettörténetében ott volt a bántalmazás, azoknál négyszer nagyobb az alhasi fájdalmak valószínűsége és háromszor az egyéb panaszok (hátfájás, fejfájás, kimerültség, a műtéteik száma életük során).
Nyilvánvaló, hogy elviselhetetlen lenne, ha minden belső folyamat tudatosulna.
Emésztés, légzés, véráramlás… annyi esemény zajlik bennünk ami nem jut el a tudatunkig. De ha a jelek felerősödnek, az agy tudatába kerül annak, hogy valami nincs rendben. Vagyis szükségünk van a jelzőrendszerünkre.
Ha túl sok a gyomorszorító inger, az túlérzékennyé teheti az idegrendszert.
A fájdalom vezetése a gerincvelőn át a bél és az agy között módosul a pszichés trauma hatására. Az érzőidegek már a gyöngébb ingert is vezetni kezdik. Minél nagyobb a korábbi trauma, annál inkább csökken a fájdalomküszöb.
Amikor szomorú, nyugtalan, dühös voltál gyerekkorodban, volt valaki akivel ezt meg lehetett beszélni, akár pont azzal, aki kiváltotta benned ezeket? Leginkább nem – a válasz.
Sok gyereket kondicionálnak így, és nem azért mert a szülők szándékosan bántani akarják a gyereket, hanem azért, mert ijesztő nekik a gyermekükben érzékelt szorongás, düh, szomorúság, vagy egyszerűen nem érnek rá odafigyelni.
Egy gyereknek ez a mondat nagyon terhes és bénító: “te vagy az én boldogságom”.
Olyanra kárhoztatja magát ekkor, ami a képtelenség, a lehetetlenség, a bénultság maga. Ezt sem tudatosan teszi a gyerekével a szülő.
Az érzelmi elfojtás felerősíti a negatív (pl. dohányzás okozta) hatásokat.
Ha valami létfontosságú az embernek, az a fizikai-lelki közelség. Ha ez hiányzik megjelenik a belső szorongás ami aktiválja a hipotalamusz – agyalapi mirigy – mellékvese hármas tengelyt. Ha a gyermekkori kondíciónk az, hogy érzelmileg elzárjuk magunkat, felnőve is ezt a mechanikát működtetjük. (Nincs tudásunk róla miben szenvedünk hiányt.)
Beteggé az tesz minket aminek nem vagyunk tudatában, hisz ilyenkor a betegség csak jelzi, változtatni kéne.
Nem könnyű beszélni magunkról idegen (szakember-barát) előtt. Viszont az elfojtott energia csak az esemény elmesélése közben tud megmutatkozni. Ekkor érezzük, hogy szorít a mellkas, fojtogat a sírás… (Sajnos az orvoslás materialista szempontból gyógyít leginkább, nem keresi az összefüggést az események vagyis a lelki tartalom és a test tünetei között.)
Mivel az emberiség zöme tartogat magában visszafojtott energiákat, ezek öntudatlanul és torzult formában mégiscsak felszínre kerülnek. (járvány, infláció, háborúk)
Egy szertartás (ayahuasca-szeánsz) alkalmas arra, hogy a “csúcsra” kerüljön az ember (szembenéz a démonjaival megfelelő segédlettel), de “oda”, ha ténylegesen el akarunk jutni, saját erőnkből kell, mert akkor “ott” is tudunk időzni, többet és bármikor. Ez a csúcs azt jelenti, optimálisan működik az ember, tudata tiszta-éber. Meg kell dolgozni ezért, a szer nem a végső megoldás. Az (kondicionált, neveléssel elsajátított) elmének a legkevésbé tetszetős megoldás. Szenved veszettül, mert járna, indulna, mozogna… (gondolatot, testet, érzéseket összpontosítani a világ legnehezebb dolga). Meg kell érni rá. Még a gyakorlathoz is. Mit jelent ez? Fájnia kell annyira, hogy ráébredjünk bennünk van a megoldás.
Szerző: Ország Erika | jún 29, 2022 | Önismeret
Az igazán veszélyes az, amit valaki rejteget magában. Viszont önmagam előtt kell feltárulkozzam előbb, mielőtt a másiknak megnyílnék.
Zárt rendszerű családban felnőni azt jelenti senkihez nem lehet kapcsolódni, szeparált magányban él mindenki. E miatt, mert nincs valódi érzelmi, lelki kapcsolat szinte állandósul a félelem. Ilyen körülmények között várja el az iskola, a szülő a teljesítményt a gyerektől.
Ha kihozza is magából, amit mondjuk a társa akit egyébként érzelmileg támogatnak otthon szintén elér (kitűnő bizonyítvány, sport siker), neki sokkal nagyobb erőfeszítésébe kerül.
Milyen árat fizet a megfelelés kényszere miatt, az csak később derül ki, és csak akkor ha szembe mer vele nézni.
Egy cinikus, szélsőségesen realista férfi vagy nő számára a másik ember csak eszköz. A felhalmozott javai közé illeszti a társát és elvész az ami leginkább emberi a kapcsolatukban. Az élet lesz egyhangú azok számára, akik csak a felszínt súrolják, soha senkihez nem mernek érzékenyen közeledni, ezáltal elzárva maradnak, túl józanok ahhoz, hogy egyéniségük színei, az élet vibráló izgalma, lendülete, fantáziája áramoljon rajtuk keresztül a világba.
Talán a legnagyobb illúzió és emiatt agyrém az, hogy hatalommal bírhatunk mások érzései felett, meg tudunk menteni bárkit. Rettenet nehéz felengedni azt a nyomást, amit e miatt érzünk. Ha felszínre is tör olykor, utána a bűntudat mardosó mérge fojtogató.
A gyerek számára létkérdés, hogy elhiggye a szülei egyszer majd szeretni fogják. Ebből jön létre az a szokás, hogy a tökéletes lehet csak megfelelő. Amíg fel nem ébred valaki a rémálomból miszerint az élet kegyetlen, a világ kiismerhetetlen emiatt félelmetes, a másik ember az ellenség, addig a férfi is, a nő is szexuális megoldásokat keres a zűrzavaros, átláthatatlan konfliktusaik, kétségeik orvoslására.
A nemek közti háború lehet egyidős az emberiséggel. A szex olyan játszmák színtere ahol a látszat az, hogy a problémákat meg lehet oldani, hiszen a nemi vágy ösztönös, abban meg lehet bízni. Illetve lehetett… mert egy idő után a kedv (nemi vágy alábbhagy). Az akaratosságot, az önzőséget, a rosszindulatot, a kicsinyességet nem lehet szexszel meggyógyítani. Ha “nem akarok sérülékenynek, kiszolgáltatottnak vagyis tökéletlennek megmutatkozni a párom előtt“ a testem fog jeleket küldeni. Érdemes komolyan felfigyelni rájuk.
Szerző: Ország Erika | ápr 4, 2022 | Önismeret
A háborúság és az irigység kialakulása a nehéz és terhelt gyermekkorral hozható összefüggésbe.
Ha a gyereket a szülei nem tanították meg arra, hogy elfogadja magát olyannak amilyen,
ha nem kap feltétel nélkül szeretetet,
ha csak dicséretet kap bizonyos követelmények teljesítéséért (mosogatás, sport, stb.),
ha a szülő sértő megjegyzéseket, fizikai erőt alkalmaz a gyermek megrendszabályozására,
valamint megtanítják a gyereknek, hogy a szegénység, a korlátozás, az áldozat normális, gazdagnak lenni viszont rossz,
továbbá a bűntudat keltésével a szabadon megélt örömért a hozzáállás az, hogy az élet merő szenvedés, nehézség,
ennek eredményeként felnő egy olyan személy, aki nem tudja élvezni az életet, rengeteg komplexusa, meggyőződése, önkorlátozó normái lesznek.
Egy ilyen ember fél a szabadságtól, tovább korlátozva önmagát.
Nem enged magának örömöt.
Folyton hasonlítgat a fejében másokat önmagához, állandó konfliktusban, háborúban áll a világgal.
Az arcára kiütközik az irigysége mikor mást boldognak lát.
Sokan állítják, hogy az irigység ismeretlen érzés számukra. Ez ellentmondásos állítás.
Szerző: Ország Erika | márc 29, 2022 | Önismeret
A jelenben érzett sértődés, bármilyen igazságtalannak tűnik, csak egy kicsi látható kiemelkedése egy egész földalatti gyökérhálózatnak. A karmát gyökerestül érdemes kiemelni.
Nem az érzéseinket kell érvénytelenítenünk, ellenkezőleg, a felszabadításukkal nyert energiából kell élni tovább a pillanatot. (Amikből aztán az életünk minősége is összeáll egységessé.)
Az elme csak lefordítja az energetikai állapotot, ami testi, lelki tünetekben mutatkozik.
A sértődésre, az igazságtalanságra adott reakció az elme tudatosság nélküli válasza a történésekre, annak az elmének a tudatalatti működése amit így kondicionáltak, treníroztak. (Pl. az időjárásra adott kényszeres reakció: pocsék az idő vagy az emberi viselkedések címkézése: nárcisztikus, hülye, állat, stb.)
Az önmagunk vagy mások sajnálata is egy elme működés eredménye, valamilyen felsőbbrendű nézőpontból (pl. szegényt mindig bántják).
A tudatállapotunk energetikai minősége a szellemi-lelki-érzelmi megnyilvánulásainknak (ha dacosak, ellenségesek vagyunk, teljesen más minőségű következmények születnek mint mikor együttérzővé válunk) annak függvényében, hogy a figyelmünk mennyire tisztán képes fogadni az információt, ami folyamatosan áramlik belülről kifelé és fordítva.
Ez a tiszta áramlás maga a szeretet.
Szerző: Ország Erika | jan 19, 2022 | Önismeret
Az önismereti útra ambicionálni, motiválni nem lehet senkit, hacsak nem úgy, hogy elkezdünk változni.
Akik hozzám járnak ők szinte mind belelépnek abba a (ha akarom mondhatom) csapdába, hogy elkezdik a környezetüket delegálni ebbe az irányba. A szándékot megértem, én is vittem másokat agykontroll tanfolyamra, kurzusokra, egyéb helyekre, de amíg a szenvedéstudat a kellő mértéket el nem éri addig úgyis más megoldást keres az illető.
Vagyis nem fog akarni tudomást venni önmaga felelősségéről, sokáig kitart az a fajta narcisztikus vonás, hogy mások változzanak az „én” jó érzéseimért. Észre sem véve, hogy pont e miatt van a kiszolgáltatottság. Egy másik ego által diktált (nevelt) identitás tudattal annyira eggyé váltunk ugyanis, hogy bűntudat nélkül nem jár nekünk az öröm, a felszabadultság. Mondhatni ragaszkodás van a szenvedéshez.
Az emberi elme amíg nem lát tisztán addig ragaszkodik a címkékhez, azokhoz a tudatállapotokhoz amiben jártas. Hol alakul ez ki?
Ha gyerekkorban annyira fájt az, amit látok, hallok, élek, akkor a figyelem elterelése önvédelem. Viszont ha ezt olyan tökéletesre (figyelem elterelése az érzéseimről) csiszoltam, sőt a világ vissza is igazolja (sikerek, anyagi javak, akármi) akkor mi fog engem visszaterelni saját magamhoz, ahhoz a forráshoz amivel tisztán érzékelem azt ami van?! Oda ami azelőtt voltam mielőtt a boldogtalanságát megpillantottam anyámnak, apámnak, akik tudtukon kívül az értéktelenség magját elültették bennem is.
Nem született még olyan gyerek aki ne önmagát okolja szülei szenvedése miatt. És ugyanez fordítva. A szülők is önmagukat okolják a gyerekeik sikertelensége miatt. Ördögi kör az öntudatlanság…
A boldogtalanság nem feltétlen attól nyomasztó, mert a gyerek átéli velük együtt, hanem ha a jó gyerek klisét is rányomják, akkor a gyerek megtanulja letiltani az érzelmeit, ami idővel megmérgezi őt. Ha ez úgy történik, hogy rá van szólva, meg van fenyítve, vagy a gyerek nem akarja az amúgy is szomorú, szenvedéssel teli szüleit terhelni, az a következményeket tekintve megegyező. Fontosabb lesz a gyereknek a világ, az annak való megfelelés, mint önmaga felfedezése.
Agyunk fejlődése nagyon korán eljut abba a stádiumba, ami a korlátok kialakítását jelenti, és aszerint ahogyan az érzelmeinket megélhettük a szüleink társaságában. Ebből következik, hogy minél stresszesebb a szülő annál kevésbé van optimális körülmények között a fejlődő agy. Egy szülő sincs tudatában annak a hatásnak amit a gyermekére gyakorol. Ezért nem javasolt őket felelősségre vonni, hiszen ahhoz, hogy ezt megértsék önmagukat is fel kéne tárniuk, és ez idő-energia igényes feladat, amiből számukra nem sok maradt…
Általában elhangzik nálam a kezelések során, hogy amióta hozzám jönnek, nem szeretnek a szüleik társaságában lenni. Ez a folyamat része, meg kell tudni érteni előbb, aztán engedni az érzéseket megjelenni, de ott, ahol ez nem ütközik falakba. Ijesztő mikor az ember meglátja mennyi fájdalmat, dühöt, értetlenséget tárol, jó ilyenkor valaki olyannak a társaságában lenni, aki nem ítélkezik, tudja, hiszen átment rajta, hogy ez a kiút. Honnan? Az elme szűkre szabott börtönéből, ami nem érti meg, hogy a szenvedés azért van, mert nem akarjuk érezni az érzéseinket, annyira nem, hogy bele is betegszünk. A lélek nem választható el a testtől. A figyelem ereje, ha a testünkre irányítjuk meg képes gyógyítani. Ki, meddig jut el a gyógyulásban ez egyéni, de a harag, a fájdalom, az öröm miután felszabadult, az akadályok tűnnek el a fejlődés útjából.
Ha már egyszer visszataláltunk önmagunkhoz, tudni fogjuk hol találunk békére. És akkor a környezetünkben élők kérdezgetni fogják mi történt velünk, honnan ez a változás…
Mivel a gyerekeim a legfeszültebb időszakomban születtek hozzám, én is megtanultam a türelmet gyakorolni önmagam felett. Látom azt az ingerenciát ami még a nagyszüleimben is megvolt, hiszen rengeteg időt töltöttem velük mialatt a szüleim a társadalom által diktált tempóban igyekeztek… Őrület ez az elme kergette örök infantilizmus. Mindig lesz aki hasznot húz belőle, már ami az anyagi javakat illeti. Én úgy gondolom teljesen más az a tudat amelyik él és élni akar hagyni. Szerintem elférünk ezen a bolygón, rögtön abban a pillanatban ahogy az ego elcsitul .
Ekkor értelmet nyer az az „ősök” által éltetett mondás, miszerint „régen minden könnyebb volt”, „megvolt a tisztelet, nem úgy mint mostanában”, és ami a legfontosabb tudunk tanulni egymástól. Szülő a gyerekétől, a gyerek is a szülőjétől.
Szerző: Ország Erika | jan 10, 2022 | Önismeret
A kritikus nézőpont azt a célt szolgálja a legtöbb esetben, hogy érzelmi távolságot teremtsen köztünk, emberi lények között. Erre miért van szükség? Hogy ne ismétlődjék meg az, ami a múltban beigazolódott, vagyis kiszolgáltatott helyzetben valaki visszaélt a hatalmával.
Felnőve leginkább átértékelve tekintünk a múltra, ami azt jelenti, hogy nem az a fontos, hogyan érezzük magunkat most felnőttként egy gyermekkori eseménnyel kapcsolatban, hanem ott, akkor mit éltünk át. Sok dolog ijesztő egy gyereknek, amin a felnőtt pl. nevet. Egy részeg apa, anya, vagy egy dühös felnőtt teljesen más élmény egy gyereknek.
A velünk született életösztön túlságosan éberré tesz minket kiskorban. Felelősséget érzünk a szüleink érzelmei miatt. Félelmetes egy állandóan rossz kedvű szülő. Minél inkább az, annál terhesebb a gyerek élete. Ezen félelmek beépülnek az önmagunkról alkotott alapérzéseinkbe, átvisszük a hiedelmeinket, attitűdjeinket, szokásainkat tudtunkon kívűl a felnőttkori kapcsolatainkba, és ismételjük „önmagunkat” újra meg újra.
Ha nem kezeljük traumáinkat, nem dolgozzuk föl a gyermekkorban átélteket, sőt meg is próbáljuk eltemetni a nyomasztó élményeinket, akkor a múlt áldozataivá válunk. Olyan mintha agysérültek lennénk. Nincs figyelem összpontosítás, rossz reakció mintáink vannak, és megoldó képlettel sem rendelkezünk, a jelent nem tudjuk átélni mert helyette visszacsúszunk olyan érzelmi állapotokba amit gyerekként éltünk meg.
Az önmagunk megfigyelése, az érzelmeink tudatosítása nagyon fontos állomás. A gondolatainkkal való beazonosulásos állapot szinte csak rángat minket ide-oda. Ilyenkor viselkedünk úgy mint egy őrült, ez az az ijesztő pillanatunk, ami a gyermekeinknek traumatikus… így ismétlődik a minta generációkon át… Ébredni ebből sorsfeladat!
