Fontos, hogy a gyermek a játék segítségével meghódítsa a valóságot. Ha azt akarjuk, hogy egészségesen fejlődjék, még ennél is fontosabb azt biztosítani, hogy azokat az eseményeket, amelyeknek passzív elszenvedője volt, átalakíthassa olyan helyzetekké, amelyeknek ő az aktív kezdeményezője és irányítója.

A kellemes közérzethez és az önbecsüléshez mindenkinek szüksége van arra a meggyőződésre, hogy bizonyos határig ő maga irányítja a sorsát.

Játék közben lassanként kiépítheti magában ezt a képességet. Míg a felnőtt csak gyöngeségből menekül a képzelet birodalmába a valóság elől, a gyermek erőt merít ugyanebből az élményből. (Baj ott kezdődik, mikor felnőttként is megmarad ez a szokás.)

Ha például a gyermek fél a fogorvostól, utána ezt „kijátssza” magából, ő is kezeli a macija, vagy egy kis társa fogait. A kórházaktól is fél a kisgyerek. Emlékszem például, mikor három évesen kórházban voltam, a szüleim aggódtak emiatt, viszont csak arra szolgált az aggodalmuk, hogy a saját szorongásaikon enyhítettek.
Később órákig játszódtam kórházasdit, én voltam az orvos és használtam játékkést.

(Ha a későbbiek során egy gyerek némán tűri a megpróbáltatásait, az nem azt jelenti, hogy el ismeri a szükségességét.)

Miközben eljátssza saját traumáit a gyerek a játékkéssel vagy bármivel, lassanként eloszlik a szorongása is.

Ennyire fontos a játék egy gyerek számára. Ha elmarad, mert különböző egyéb kötelességet vár el a szülő tőle, sajnos nem lesz feldolgozva a traumatikus élmény.