Senki nem szenved szándékosan

Senki nem szenved szándékosan

Súlyos fizikai, érzelmi bántalmazást, elhanyagolást elszenvedők úgy küzdenek meg a traumával, hogy éveken át öntudatlanul teljesen kizárják a fejükből ezeket az élményeket, emlékeket, gyakorlatilag amnéziában szenvednek. Ez idő alatt is van mikor tünetekkel küzdenek, de nincs semmilyen konkrét emlékük.

Aztán történik egy trigger esemény és visszajön egy emlék, ekkor kétségek közt vergődve egyik nap elhiszi, hogy valóban a szülei áldozata, másik nap kételkedik magában, és magyarázatokat keres, azt gondolja őrült, ő találta ki az egészet csak azért, hogy törődést kapjon, figyelmet, hazugnak, rossznak, árulónak, aljasnak hiszi magát, minden tünetnek más-más oka lehet – gondolja, nincs összefüggés.

A 90-es években is (ekkor kezdtem tanulni róla) próbálták hitelteleníteni a gyerekkori szexuális visszaéléseket, a verést, a pofont, elfogadottnak, sőt hasznosnak ítélte a társadalom. Mára ezt tarthatatlan hazugságnak tartja minden magára is valamit adó szakember.

Neurológiai kutatások sokasága áll rendelkezésre a traumás emlékezet megértésére, és a pszichológia is sokat fejlődött a szexuális abúzus áldozatokra gyakorolt hatásainak – a trauma és főleg a komplex poszt-traumás (vagy fejlődési traumás) tünetek – megértésében és kezelésében.

Hogyan lehet őszinte emberi kapcsolatot kialakítani valakivel, aki egyszerre szeretné teljesen rám bízni magát és legfájóbb titkait, ugyanakkor újra és újra teszteli, hogy jó kezekben van-e nálam? Megbízható vagyok-e?

Hogyan tudom hitelesen megmutatni neked, hogy elbírom a fájdalmad, nem kell engem kímélned, hogy biztosítsd a kitartásomat – de mindezt azzal a céllal, hogy lásd, te is elbírod, és nem kell örökre a fájdalomban rekedned, ahol csak akkor lehet életben maradni, ha mindig ott vagyok?

Sokat segít az a mély meggyőződésem, hogy senki nem szenved szándékosan. Hogy ha nem tudja abbahagyni a szenvedést, annak konkrét oka van, és nem nyugodhatok addig, amíg meg nem találjuk a konkrét okot.

Felemelő megélni egy-egy áttörést. Amikor rájövünk egy-egy tünet valódi okára, a szégyen alól felszabadul a kliens, mert végre át lehet élni az érzelmeit, és hogy most már tényleg a múlt elmúlt. Felemelő átélni a bizalmat, amiért meg lehet, és meg kell dolgozni. De a legfelemelőbb azt átélni, hogy egyre kevesebb és kevesebb szükség van rám.

Esettan: A nők körében igen közkedvelt, fiatalember a kliens.

Esettan: A nők körében igen közkedvelt, fiatalember a kliens.

A nők körében igen közkedvelt, fiatalember a kliens. Mosolygós, kedves, tele van ambícióval. Mi akkor a probléma?

Édesanyja meghalt pár éve, elérzékenyül a hangja ahogy említi. Kérdésemre beszélgetnek-e az elhunytról a család többi tagjával, a válasza ez:

„Nem. Soha nem beszéltünk még anyám életében sem érzésekről, mélyebb dolgokról. Apám, mióta egyedül maradt, hívni szokott telefonon, azelőtt sosem. De inkább ő mesél, mit csinált aznap, kivel találkozott, mennyire hülye a szomszéd, az öcsém milyen butaságot csinált már megint.”

Jelzem, hogy érzésekről ő sem beszél, annak ellenére, hogy tudja, hiányzik neki az őszinteség. Ha rákérdezek, körmondatokkal válaszol, nem engedi az érzéseit közeledni…

Megfigyelte, hogy az utóbbi időben türelmetlenebb, a legutolsó alkalommal mikor lefeküdt egy lánnyal, szinte kilökte az ágyból szex után. Gyötri a szégyen a viselkedése miatt, nem is hívta föl a lányt azóta sem. Viszont a szex őrjítően hiányzik. – mondja.

Ajánlottam számára a csoportot is, ahol könnyebb szabadulni a korlátozó hiedelmektől, szokásoktól, mert észreveszik a résztvevők, hogy mindenkinek vannak. Könnyebb olyanok előtt beszélni problémákról, akik szintén nem tökéletesek, illetve nem is akarnak annak tűnni.

A legfárasztóbb – kimerítőbb alakoskodni, eljátszani ugyanazt, amit már otthon is utált az ember. Persze miközben mesél valaki az aktuális élethelyzetéről, az érzelmek is megjelennek. Azokban is, akik hallgatják. Rengeteg, odáig ismeretlen érzés, indulat tör elő a résztvevőkből. Forró a hangulat – mondhatni.

Csak addig nem történik semmi egy társaságban, míg őszinték nem mernek lenni egymással a tagok. Legyen ez egy baráti, vagy családi együttlét.

Azt érzi mindenki, mikor megsértődve hallgatásba burkolózik egyikünk. Onnantól feszélyezve érzi magát mindenki. Mi feszíti az egyént ilyenkor?

Elfojtott vágy, harag, félelem. Mindenki szeretne tartozni valahova, valakihez, függeni tőle, hazamenni hozzá. Ez a fiatalember is vágyik egy nőre, aki megértő, és vigyáz rá. Ez utóbbit, nem mondta ki rögtön, csak pár alkalom után. Van a vágya mögött, ki tudja mennyi elfojtott érzelem?!

A teszteléssel közelebb hozható hozzánk a múltja, egy – két gyermekkori történet felsejlik, ami alapján világos lett számára milyen volt hozzá az édesanyja – apja valójában. Nem akarja elhinni, viaskodik benne a valóság és az ideál.
Ezt nem lehet gyorsabbá tenni, és amíg nem válunk le a szülői képről, amihez leginkább az érzelmeink kötnek, addig bántani fogunk másokat meg magunkat is.

Az indokolatlan bántás, például a szex utáni gorombaság ilyen, de van nagyon sok érzéketlen gesztusunk, sértő mondat, szó…

Ahogy ébredezünk a sémáinkból, a robotszerű szokásmechanizmusainkból, fogunk találkozni olyanokkal akiknek fájdalmat fog okozni a nemet vagy akár az igent mondásunk, figyelmetlenségünk. Harcok ezek, viaskodások olykor önmagunkkal, a párunkkal, családtagokkal, de eközben megváltozunk ahogy a kapcsolataink minősége is.

A világ nem megváltásra szorul

A világ nem megváltásra szorul

Az én korosztályom gyerekkora nagyjából úgy telt, hogy akárhova ment, haza, iskolába, nyaralni, szenvedés volt, de hát nincs máshova menni?!

Azok a hetvenes, nyolcvanas években készült fotók, amik itt is szembejönnek sokszor, a vidámságot, önfeledtséget, játékos gyerekkort mutatják. (Volt persze ilyen pillanat is, de elenyésző.)

A rém- meg a zuhanásos álmok azt a nagyobbrészt igazolják vissza.

A nosztalgia igyekszik rózsaszín masnival eltakarni azt a borzalmas mennyiségű elhanyagolást, megaláztatást, megfegyelmezést, megtörést, amit minél ügyesebben fed valaki el, annál kevésbé érti szenvedésének okát.

Vagyis olyan, mint mikor 1. visszafele sül el a fegyver, 2. öngólt lő, 3. maga alatt vágja a fát, 4…, sorolhatnám a metaforákat.

Az említett korosztály mára nagyapa-mama, az unokáját imádja, ez a gyerekeinek feltűnik, mert sokkal jobban csinálja mint annak idején velük. Nyugodtabb, mosolygósabb, kedvesebb a nagyi.

Van mit át/megbeszélni. Nem az a baj, ha nem tudta szeretni valaki a gyerekét, hanem ha beállítja ennek, holott csak türelmetlenség, kedvetlenség, agresszió, folytonos rohanás, nyugtalanság.

Kérdések, amiket ha fel lehet tenni, oké, hogy az indulat ki fog törni, de az, ami pusztít és elválaszt ennek az ellenkezője: csináljunk úgy, mintha a hazugság rendben volna.

A szülők nehezen vallják be a jellemhibáikat, bármelyik korosztályról legyen is szó. Rossz minta a gyerekeknek a magányosság megélése, vagy inkább elszenvedése. A kapcsolatok olyan példája, ahol elszigetelve szenved apa-anya. Mit fog föl ebből? Ki fog derülni pár év múlva, amikor szinte csak a számítógép, telefon előtt gubbaszt, feltalál egy csomó marhaságot a világ megváltására, mert utálkozik mindenen ami él.

A világ nem megváltásra szorul, meg másik bolygóra költözésre, hanem az amúgy összetartozó egyedek őszinte kapcsolódásaira. Ne azt a mintát kövesse, ahol látszat ürüggyel hívják egymást telefonon, bocsánat ma már írogatnak, hanem legyen kimondva az, ami elválasztja a lelkeket egymástól. A hiány, a sértettség, a fájdalom megélése helyett gyűlölet.

Amikor gúnyt űzöl a gyerekedből

Amikor gúnyt űzöl a gyerekedből

Amikor gúnyt űzöl a gyerekedből, tudd, hogy közben ő meghalni szeretne, eltűnni a föld színéről, megsemmisülni.

Nem túlérzékeny, hanem hozzád képest emberségesebb. Vannak olyan vonásai amik önmagadra is emlékeztethetnének ha képes volnál megállni egy pillanatra, kapcsolatba kerülni a lelkeddel, hiszen évtizedek óta hanyagolod. Az anyagi javak hajszolása, a vagyontárgyaid sosem fogják megadni azt a melegséget, életörömöt, amit a fiaddal, vagy a lányoddal élhetnél át. Szenvedést generál csak az érzéketlen, figyelem nélküli, személytelen “kivagyiság”.

Teljesen érthető az önelégültség lényege: gőgöt keverni ugyanannyi hülyeséggel.

„Légy az a felnőtt, akire gyerekként szükséged lett volna!”

„Légy az a felnőtt, akire gyerekként szükséged lett volna!”

Az elgyászolatlan anya-apaseb ami mindig nehézséget okoz a kapcsolataidban, csoportos vagy/és egyéni önismereti munkában feldolgozhatóvá képes válni:

Az a gyermek, aki a maga idejében valódi figyelmet kapott, felnőtt korában jobban tudja nélkülözni, mint az, aki ilyet soha nem élhetett át. Ha tehát valaki „mohón” igényli a figyelmet, az mindig annak a jele, hogy olyat keres, amit soha nem kapott meg, és nem annak, hogy valamiről nem akar lemondani, mert gyerekkorában túl sokat kapott belőle.

Van aki akkor szembesül azzal mennyire értékes az emberi figyelem, mikor először beszél a nehézségeiről egy másik erős nőnek (saját tapasztalat), aki együtt képes érezni vele, hiszen addig nem is tudta milyen. A ránk eső sugárzó figyelem hatására meg merjük engedni magunknak a gyengédséget, amiről addig nem volt tudomásunk. Ha hagyjuk, mert nem szégyelljük, engedjük felszínre jönni a fájdalmat, a lelkünk könnyebbé kezd válni. Megtanuljuk őszintén kifejezni azt, ami van, és amit szeretnénk.

Az anyával, vagy elsődleges gondozóval való kapcsolat életünk első és legmeghatározóbb kapcsolata. Életünk első időszakában teljesen egynek éljük meg magunkat az anyánkkal, az ő idegrendszere az, amelyet “kölcsönad”, az ő érzései a mi érzéseink is. Bár gyermekkorunk további része a fokozatos leválásról szól, a vele való kapcsolódásunk az összes többi kapcsolatunknak is meghatározó alapja.

Amikor az anyánk érzelmileg éretlen, sokszor elérhetetlen, elutasít, gúnyol, a saját fájdalmai miatt nem tud jelen lenni nekünk vagy nem élvezi a velünk való kapcsolódást, az egy óriási veszteség.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás