A természetes gyógyászat – Allergia

A természetes gyógyászat – Allergia

Azzal az „én”-nel van leginkább probléma, amelyik azt hiszi körülötte forog a világ. Ez az állapot függetlenül attól, hogy önzőnek vagy önzetlennek akar látszani, sosem képes figyelni a másikra, nem akar kapcsolatba kerülni vele, a zárt rendszer elvárásokat, visszaigazolásokat, önigazolásokat fogad csak el. Az altruista attitűdje is a felsőbbrendű „én” álcája csupán, ez nem a valódi együttérző nyitottság.

Nyitott állapotban a fókusz azon a célon van, hogy az emberi lények összehangolódhassanak. Az ellenállás dacosságban nyilvánul meg. Az őszinte kifejezése az érzéseinknek nem lehet választóvonal két ember között. Testvérek, párok, szülők – gyerekeik, ha ragaszkodnak ahhoz, hogy titkolni kell a belső világukat, akkor ez a küzdelem könnyen borítja az immunrendszert. Ami betegséget okoz.

Az allergia tünetei akkor jelentkeznek, amikor a beteg közvetlenül találkozik az allergénnel. De vajon miért pont az adott allergénre reagál így a testünk? Mint sok más betegség, így az allergia hátterében is ott áll a lelki egyensúly felborulása, ami allergia képében mutatja meg magát. Az, hogy mely területen jelennek meg a tünetek, nagyban segítenek a probléma feltárásában. Amennyiben bőrkiütést tapasztalunk, úgy jó eséllyel gondunk akad az érintéssel, a gyengédséggel, légzőszervi tünetek esetén valószínűleg önálló véleményünk, érzéseink kifejezésével vannak elakadásaink, de az is előfordulhat, hogy az elfojtott düh, vágy, stressz okoz ilyen jellegű panaszt. Ezekben az esetekben az allergia sokkal inkább segítség, mint probléma.

Ha megtanuljuk felismerni az érzéseinket, helyes válaszreakciót adni, olyat ami a lelkünkkel összhangban van, az allergia okafogyottá válik.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás