Szerző: Ország Erika | ápr 19, 2025 | Terápia
Súlyos fizikai, érzelmi bántalmazást, elhanyagolást elszenvedők úgy küzdenek meg a traumával, hogy éveken át öntudatlanul teljesen kizárják a fejükből ezeket az élményeket, emlékeket, gyakorlatilag amnéziában szenvednek. Ez idő alatt is van mikor tünetekkel küzdenek, de nincs semmilyen konkrét emlékük.
Aztán történik egy trigger esemény és visszajön egy emlék, ekkor kétségek közt vergődve egyik nap elhiszi, hogy valóban a szülei áldozata, másik nap kételkedik magában, és magyarázatokat keres, azt gondolja őrült, ő találta ki az egészet csak azért, hogy törődést kapjon, figyelmet, hazugnak, rossznak, árulónak, aljasnak hiszi magát, minden tünetnek más-más oka lehet – gondolja, nincs összefüggés.
A 90-es években is (ekkor kezdtem tanulni róla) próbálták hitelteleníteni a gyerekkori szexuális visszaéléseket, a verést, a pofont, elfogadottnak, sőt hasznosnak ítélte a társadalom. Mára ezt tarthatatlan hazugságnak tartja minden magára is valamit adó szakember.
Neurológiai kutatások sokasága áll rendelkezésre a traumás emlékezet megértésére, és a pszichológia is sokat fejlődött a szexuális abúzus áldozatokra gyakorolt hatásainak – a trauma és főleg a komplex poszt-traumás (vagy fejlődési traumás) tünetek – megértésében és kezelésében.
Hogyan lehet őszinte emberi kapcsolatot kialakítani valakivel, aki egyszerre szeretné teljesen rám bízni magát és legfájóbb titkait, ugyanakkor újra és újra teszteli, hogy jó kezekben van-e nálam? Megbízható vagyok-e?
Hogyan tudom hitelesen megmutatni neked, hogy elbírom a fájdalmad, nem kell engem kímélned, hogy biztosítsd a kitartásomat – de mindezt azzal a céllal, hogy lásd, te is elbírod, és nem kell örökre a fájdalomban rekedned, ahol csak akkor lehet életben maradni, ha mindig ott vagyok?
Sokat segít az a mély meggyőződésem, hogy senki nem szenved szándékosan. Hogy ha nem tudja abbahagyni a szenvedést, annak konkrét oka van, és nem nyugodhatok addig, amíg meg nem találjuk a konkrét okot.
Felemelő megélni egy-egy áttörést. Amikor rájövünk egy-egy tünet valódi okára, a szégyen alól felszabadul a kliens, mert végre át lehet élni az érzelmeit, és hogy most már tényleg a múlt elmúlt. Felemelő átélni a bizalmat, amiért meg lehet, és meg kell dolgozni. De a legfelemelőbb azt átélni, hogy egyre kevesebb és kevesebb szükség van rám.
Szerző: Ország Erika | nov 15, 2021 | Önismeret
Az érzelmi gyermekbántalmazás gyakran meghaladja a fizikai verés okozta szenvedést. A gyermek pszichés fejlődése, kialakuló személyisége meghatározza egész életét. Ha károsodás éri, amit elsősorban a szülők vagy az elsődleges gondozói követnek el amikor bántják, ez a kár az egész társadalomra kihatással van/lesz.
Az identitás sérülések oka a felnőttek éretlensége, elszigeteltsége (belső konfliktusaik) valamint a gyermekek iránti tudatos vagy öntudatlan agresszió. Az elutasítás, az elhagyással fenyegetőzés, tolakodó magatartás, tiszteletlenség, a gyermeki öröm-spontaneitás elfojtása büntetéssel, az elégtelen útmutatás ezek mind a gyermek későbbi életére kihatással lesznek.
Egyetlen gyermek sem mentesül a következmények elszenvedéseitől ha ilyen hatások érik. A gyermek bántalmazása önkritikus, önpusztító gondolatokat, érzéseket, tevékenységeket produkál.
Amik a gyermeket megvédik az érzelmi fájdalomtól és segítik elviselni a gyermekkorát, később a valóság torzulásához vezetnek. Ekkor már nem képes az egyén a helyzetnek megfelelő reakcióra, személyes kapcsolati problémák, elidegenedés, harag, frusztráció jellemzi egyre sűrűbben a mindennapokat. Az énvédő mechanizmusok az állandó félelem, cinizmus, ellenségeskedés, öngyilkos gondolatok, másokon való erőszaktevés.
A társadalom egésze ilyen védekező – támadó egyének partneri viszonya, amely elnyomó hatásként hat vissza a lakosságra. A passzívitás, konformitás, sztereotipizálás, előítéletes gondolkodás, öntudatlanság senkinek sem érdeke végső soron.
Szerző: Ország Erika | szept 24, 2021 | Önismeret
És még mindig az érzelmi intelligencia fontosságáról, annak hiányáról, hatásairól egész életünkben és tovább…
Az érzelmi feldolgozás során a legfontosabb, hogy a bántalmazóval szembeni dühöt megélhesse a gyerek, ne kelljen ezt mélyen elfojtania.
Ha nem fejezhető ki a számukra feldolgozhatatlan nehézség, emlék, élmény, nem mondható ki nyíltan biztonsággal akkor a fizikai tünetek testi jelzések lesznek.
Ha egy gyermek bántalmazó közegben nevelkedik, akár őt éri a sérelem, akár kénytelen a szemtanújává válni például az édesanyját érő bántalmazásnak, megkezdődik egy szomatizációs folyamat ami az ő lelki egészségének a megőrzéséhez próbál hozzájárulni.
A fájdalmas érzéseket, emlékeket nem lehet teljes mértékben eltüntetni, így a rendszeres bántalmazást elszenvedő, és azt magukból más módon biztonságosan kiadni nem képes gyerekek a saját pszichéjüket is védeni próbálják azzal, ha a lelki sérüléseiket akaratlanul is testi tünetekkel fedik el.
„Hülye vagy!” – a feszültségünket ne a gyerekünkön töltsük ki.
Ha megtudjuk, hogy a környezetünkben gyermekbántalmazás folyik, fontos, hogy értesítsük a gyermek nem bántalmazó családtagjait, akik segítenek az érzések feldolgozásában, megvédik a gyermeket.
Milyen életre szóló sebet ejt a gyerekben, ha a szülő állandóan kiabál vele, lehülyézi, fenyegeti őt? Miért nem szabad folyton leszólni vagy hangosan kiabálni gyerekünkkel? Miért ne rajtuk vezessük le a napközben felgyülemlett feszültséget? Milyen felnőtt lesz az a gyerek, aki gyermekkorban állandó szorongást, agressziót, bántást, érzelmi fenyegetés élt át?
A bántalmazott gyerekek rendszerint magukat okolják. Ennek oka, hogy a gyermekek képesek a családon belüli erőszakot saját rosszaságuknak tulajdonítani (viselkedésükkel magyarázni, bűntudatot érezni miatta), másrészt joggal tartanak az „agresszor” bosszújától is. Az áldozat tehát legtöbbször egyszerűen letagadja a bántalmazást – vagy azért, mert lelkileg, anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van, vagy hogy megőrizze a család egységét.
Érzelmi erőszak – leszólás, fenyegetés, kiabálás
Fontos tudni, hogy a fizikai és szexuális erőszakon túl érzelmi erőszakról is beszélhetünk. Ez nem más, mint a gyermek egészséges lelki fejlődésének akadályozása leszólás, fenyegetés vagy kiabálás által.
Bármilyen szülői viselkedés számíthat tehát bántalmazásnak, ami a gyermekben tehetetlenséget, zavarodottságot, bűntudatot vagy félelmet vált ki, gátolja annak személyiségfejlődését.
A tudatos jelenlét a szülő saját, és gyermeke testi-lelki egyensúlyát teremti meg.
Szerző: Ország Erika | aug 27, 2020 | Önismeret, Viselkedésminták
Paradox módon egy traumatikus esemény bekövetkezténél a szenvedést átélők élnek meg bűntudatot az elkövetők helyett. Bántalmazott gyerekek nem képesek, lehetetlenség lenne számukra azzal szembesülniük, hogy a családon belüli közeli személy bántja őket, ezért magukba építik a bántalmazó bűntudatát, és felmentik magukban az agresszort.
Ez azt jelenti, hogy a gyermek rossznak éli meg saját magát, olyannak aki megérdemli a bántást, hisz a szülőnek igaza van. Így fenntartható egy jó pozitív kép az amúgy őt bántó szülőről.
Ugyanakkor azt is megtanulják, hogy a rosszaság által a testi közelség kivívható „legalább így szeret” és egy idő után valóban rossz magaviseletűvé válnak, és kiprovokálják hogy bántva legyenek. Később más kortárs kapcsolatba is ezt a viselkedést viszik magukkal, és a családtól eltérő környezetben ez már magányossá vagy agresszívvé teszi őket.
A másik oka a bűntudatnak, hogy az áldozatnak könnyebb azt gondolnia, hogy tehetett volna mást is, tehát aktívan irányíthatta volna az eseményeket, így nem kell beismernie teljes tehetetlenségét. Szexuális bántalmazás esetén még felnőtt nők is azt gondolják sok esetben, hogy nem kellett volna kihívóan öltözködniük így elkerülhető lett volna az erőszak.
Az „én” sérülése a szégyen érzetével jár együtt. Hiszen akit bántanak annak az életére törnek, vagyis úgy érzi meg kell halnia (süllyedés a szőnyeg alá). A traumatikus események alapvető módon sértik meg az ember autonomiáját, testi-lelki integritását, megakadályozva az önbecsülést. Az én ilyen sérülten, megsemmisítetten nem vállalható, ezt az érzést a külvilág meg is erősíti akkor, ha a fájdalmat, szenvedést okozó eseményről nem akar tudni. Akár „jó” indulatból titkolózásra kényszeríti az egyént.
A trauma súlyosbító következménye a feszültség, ami abból adódik hogy elmondani illetve tagadni is pont olyan erővel vágyik az egyén. Az érzelmi sokk nyomán olyan alapvető módon rendül meg a pszichés működés, hogy nehéz szavakat találni arra, amit az egyén átélt. Különösen kisgyerekekre igaz ez, hisz sem érzelmileg, sem intellektuálisan nincsenek felkészülve arra, hogy nyelvileg megformálhatóvá tegyék a számukra fölfoghatatlan fenyegető eseményeket.
A tanulást ilyen körülmények között is elvárja az iskola… Ebből az volna a csoda, ha nem lenne diszlexia-kalkulia-grafia… Figyelemzavar.
Szerző: Ország Erika | máj 26, 2020 | Gyermeknevelés, Önismeret
A testi fenyítések legenyhébb formája is bántalmazásnak számít. A verbális abúzus, a családi konfliktusok, a túlzott szülői felügyelet jelentős mértékben járul hozzá a gyermekek öngyilkossági gondolataihoz, egy kutatás szerint (Dr. Diana Whalen) a kamaszkor előtt a fiúkban gyakoribb, később a lányokban.
Egy gyermeknek semmilyen körülmények között sem feladata, hogy a felnőtt szülőjévé váljon, nem neki kell az anya vagy az apa gondját viselnie. Életveszélyes sérüléseket is okoznak ezek a gyerekek maguknak, ha már nem bírják a nyomást, a tehetetlenség érzését. Nagyon sok megküzdési stratégia létezik, ami a gyermeki lélek élni akarásából fakad, elképesztő és egyben bámulatos mit kibírnak a gyerekek. De a gyermekkorban elszenvedett traumák nem tűnnek el nyomtalanul. Időzített bombaként velünk, bennünk maradva különböző élethelyzeteinkben aktiválódnak.
Amikor egy szülőnek problémái vannak, szomorú, boldogtalan akkor a gyermek mindig önmagát okolja. Halál, válás, öngyilkosság esetén sincs ez másképp. Bonyolult képlet az, mikor súlyos depressziós, alkohol mámorban élő szülőről van szó. Az állandó szorongás, a bizonytalansági faktor annyira magas egy ilyen családban, hogy a gyermek érzelmi-értelmi képességei sérülést szenvednek, miközben szégyelli magát rettenetesen. Ha a szülők egymással veszekednek rendszeresen ilyenkor is bekövetkezhet lelki sérülés, hisz elszenvedője a hallottaknak, látottaknak.
Sajnos az őszinte beszélgetés, a történések tisztázása nem mindennapos és általános napjainkban sem. A tabusítás jelenleg is zajlik.
Ennek következménye, hogy a traumatizált gyermekkori élmények legtöbbször felnőttkorban, párkapcsolatban, szülővé váláskor eszkalálódnak. A legfontosabb kötődésekben látszik meg az érzelmi bizonytalanság, a bizalmat vesztett létezés. A hazugságban vergődés paranoid, üldözési mániás gondolatokba torkollik.
A „bűnös vagyok”, „nem érdemlem meg”, értéktelenség, önvád érzése általános kórkép a társadalmunkról. Erre az életérzésre berendezkedve kompenzálások (fogyasztási szokások, pótcselekvések) garmadája zajlik, ami a pusztulásba is torkollhat.
Nem lehet segíteni akarata ellenére senkinek. Szabad akarattal rendelkezik az egyén az életéről, de az a valaki is, akinek nincs tiszta tudata. Egy önismereti munka ha alapos, begyógyulnak a lelki sebek, a bizalomra való képesség megjelenik, a kapcsolatok minősége megjavul.
