Az önmagunkon végzendő munkáról szeretnék írni. Aki nem tudja mit is jelent ez, valószínű nem tudja a karantént sem lehetőségnek tekinteni.
Mitől gondolkodik valaki konstruktívan? Hogyan alakul ki a zárt elme, amelyik kijelenti magáról „én ilyen vagyok”? Ki engedi úgy megvizsgálni magát, hogy nem szégyenkezik a gondolatai miatt? (Amiket nagy valószínűséggel tettek előztek meg.)
Energetikai mintázat választ olyan szülőket akik a megfelelő keretet adják ahhoz a karmikus feladatokhoz ami miatt a földre érkeztünk. Persze akinek annyira a matériában ragadt a figyelme, hogy a lelkéről, a tágabb részről nem vesz tudomást, őt a legnehezebb elmozdítani… Nem is kell, a fejlődés belülről indul, a látszat az, hogy a világ összeesküdött ellene.
A valóság abban különbözik az álspiriezotól, hogy nem menekül el a szembenézések elől, amiket elsősorban a vérszerinti kapcsolataink mutatnak. Mit tanítottunk meg a gyermekeinknek, mennyire voltunk jelen az életükben akkor amikor a bevésődéseik meghatározták a személyiségeiket?
Sosem az okozza a traumát gyerekkorban amit a gyermekkel tett vagy nem tett a szülő, hanem az, hogy sosem lehetett erről beszélni senkivel.
Mivel legkevésbé kaptunk gyermekként figyelmes, tudatos szülőket, nagy az esély arra, hogy hibákat vétettünk mi magunk is. Mivel az önismeret az energetikai terünkben is elvégzi azt a változást ami ahhoz kell, hogy a gyerekeink bátran megfigyeljék magukban az őseik lenyomatait, eljön az idő mikor szembesítenek vele. Ezt akarja elkerülni a tekintélyelvű nevelés.
Tudom, hogy minden gyerek előbb tagadja le a saját érzéseit, fojtja le a tudatalattijába, semmint hogy a szüleit vádolná. Még akkor is mikor kifakadnak (kamasz gyerekek szüleitől hallom, hogy az összezártság kihoz olyat amitől az egész család pokolian érzi magát) lelkifurdalás gyötri őket utána. De a válságok mindig jelzések, egyéni és globális szinten is.
Nem a mostani az utolsó.
Ha valaki beszélgetni szeretne, tanácsot, segítséget kérni hívjon, jelentkezzen be bátran. Nem könnyű a feladat amivel meg kell küzdeni, de a tény feltárása nem lesz könnyebb az idővel, sőt! Olyan elhárító mechanizmus fejlődik ki, hogy szakember legyen a talpán aki a dolgok mögé láttatja a klienst.
Sokan olvasnak könyveket (fantasztikus jók vannak) de azt kell lássam, hogy nem vezetnek ki a csapdából, hisz a labirintust sem egymaga hozta létre az egyén. Hosszú az út attól hogy valaki még azt sem látja az elméje fogja odáig, hogy bátran változtat anélkül, hogy a „falhoz” érés szenvedést okozna.
Az ember abból tud adni ami neki is van, és ez az érzelmekre is igaz. Ha a családi minta, a nevelés szűken mérte az adást (ölelés, figyelmes együttlét, anyagi dolgok) akkor ez a képlet áll a későbbiekben is a rendelkezésre. Mit enged meg magának az ember, azt amiről azt gondolja megérdemli.
Ezért mindegy (furcsának tűnhet először ezt felfedezni) kinek mennyi pénze, vagyona van. Az érzés amitől örülhetne és elégedettséget érezhetne, pont annyit enged megélni belőle, mint amennyit megszokott eredetileg.
Eredet maga a családi közeg, amiben nevelődünk. Értetlenül áll az ember a szegénység láttán (miért nem tesz önmagáért többet az illető), vagy a gazdagságot szemlélve (miért nem elég már neki az ami van). Ez a tulajdonságunk, hogy a másikat véleményezzük, megítéljük, sőt magunkkal hasonlítjuk össze szintén abból ered, hogy kiskorban mennyire voltunk elfogadva, önmagunkért értékelve.
Hogyan lehet megtanulni értékelni, szeretni azt ami van?
Elsőként rá kell jönni arra, hogy valami így nem jó, nem tudok szeretni úgy, ahogy azt a másik szeretné. Az emberek szeretnék szeretni egymást, csak nem tudják hogyan. Meg lehet tanulni úgy kapcsolódni önmagamhoz, a vágyaimhoz, hogy aztán az eredmény illeszkedik a környezethez. Ez nem kis feladat, arányos avval amit kiskorban az érzésekkel kapcsolatosan meg lehetett élni.
A folyamat része, hogy kapcsolatok alakulnak ki, aztán szakadnak meg, miközben érzések szabadulnak föl. Bátorság ahhoz szükséges, hogy ne féljünk attól, ami belőlünk jön. Ezt egy hozzáértő segítő, akivel bizalom tud kialakulni megkönnyíti.
Az élettel járó szokásos stressz (ez az emberiségre teljes egészében igaz, hisz mindenkinek ugyanazok a dolgok fájnak) elutasítás, kudarcok, rettegés, reménytelenség annyira viseli meg az egyes embert, mennyi kapacitással rendelkezik. És ezt az erőtartalékot a családból, a kapcsolataiból nyeri mindenki.
Azt a hiányt amit gyerekként az ember nem kapott meg eredetileg, barátokban, szerelmekben lehet keresni, de ők ezt a legritkább esetben adják meg. Mert a hasonló a hasonlót vonzza, tehát az érzelmi intelligencia megegyező. Kilépni az ördögi körből együtt jár a tudatosodással.
Mióta csak járnak hozzám emberek, felvetődik a szexualitás nem(jól) megélése. Akkor is hiány állapotok vannak, mikor valakinek pont az a problémája, hogy őt vegzálja, rendszeresen megbassza a férje.
Nők panaszkodnak arról, mennyire vágynak az érintésre, férfiak mondják többre tartanának igényt mint amit a prostituálttól kapnak. Nők élnek orgazmus nélkül több évtizede. Férfiak nem kapnak kedvességet, bájt, mosolyt.
Az emberek legtöbbször valamilyen krízis hatására cselekednek másképp. Krízis nem csak válságot jelent, hanem fordulatot is. Személyes döntés, hogy milyen módon éljük át. Előnyünkre fordítjuk vagy elszenvedjük.
Az embernek ki kell mennie a határai szélére, meg kell hogy csalják, meg kell betegedjen, el kell hagyják, el kell veszítse a vagyonát, és akkor talán (?) elkezd másképp nézni az életére.A szexuális elfojtások megbetegítenek.
Az élő rendszerek mind valódi , folyamatos, kölcsönös, ember esetében intim kapcsolódásokkal tartják fenn magukat. Az intimitás alatt személyes jelenlétet-figyelmet, törődést értek, ami egy köteléket képes mélységeiben fenntartani.
De mivel az érzelmeinket a megszégyenítések által jó mélyre száműztük már gyerekkorunkban, nem azt tartjuk szem előtt mennyire képesek érzelmileg kötődni egymáshoz az emberek, hanem hogy mennyi haszonnal jár számunkra ismerni valakit. Ha nagyon mélyek a lelki sebek, szinte semmi más nem számít csak az anyagi javak halmozása.
Anya iránt érzett harag (de sosem lehetett kifejezni) felnőtt korban a nők iránti folyamatos érzelmi távolságtartást, elköteleződéstől való félelmet okoz, esetleg állandó szexuális leuralással. (Ilyenkor a háttérben egy erős apakép is van.)
Ha egy lányt megszégyenítenek kiskorában, legyen az más számára jelentéktelennek tűnő esemény (pont azért fájdalmas, mert a szülő vagy az a felnőtt aki bánt, fel sem fogja, komolyan se veszi a gyereket) szégyellni fogja a testét, a nyílásait, a test nedveit, a hangokat amiket amúgy élvezne ha kiadhatna magából szex közben. Megbénítva orgazmust lehetetlenség átélni. Hiszen kontroll alatt kell tartania az embernek magát, nehogy kilátszódjon olyan amiért megint megszégyeníthetővé válhatunk.
A szégyen nincs genetikailag belénk kódolva. Ha bármi miatt az ember élete folyamán elszégyelli magát, legyen az egy kifejezés, mozdulat, bármi akkor tudvalevő, hogy élete folyamán valaki megszégyenítette már. Különben eszedbe sem jutna elszégyellni magad. Valaki egyszer biztos neked szegezte a kérdést: Nem szégyelled magad?
Ez igaz a tanulásra is. Ha utálja valaki önmagát azért mert keveset tud például, akkor ez így ilyenformán nem igaz, hazugság. És azért hazudja magának ezt az ember mert nem akarja tudni, hogy valaki ilyenkor utálta. Mert ha kiderülne, beszélgetnénk arról ki haragudott, dühöngött ilyenkor őrá, kiderülne számára mennyire becsapta saját magát ezidáig a szeretettel kapcsolatban. Hiszen akikre bízva volt nem szerették, sürgették, megalázták.
Ha jó szexet, életet, feszültségmentesítő öröm pillanatokat szeretnél megélni, nem szabad hagyni, hogy téged valaki pont úgy bántson, ne elégítsen ki, megszégyenítsen mint kiskorodban. Ettől önbizalmad lesz. Ez a lényege az orgazmusnak, akárcsak a könnyed laza pillanatoknak. Amiből egy teljesen más élet születik.
Az ember fejlődése során létfontosságú volt, hogy takarékoskodni tudjon az erejével, mivel az élelemszerzés, a menekülés, rendkívüli erőfeszítéssel járt. Manapság a nyugati népeknek egészen csekély fizikai erő is elegendő a túléléshez.
A nem csináláshoz kell ma a kitartás.
Hogy milyen nehézségére esik a modern embernek letenni az eszközeit, és csak mondjuk 6 percig ülni a széken?! Óriás kihívás. Pedig a semmittevés lenne az egyetlen módja önmagunk megismerésének. A tétlenség során a tudatalattink mélyéről olyan információk kerülnek a felszínre, melyek egyébként rejtve maradnának. Ez félelmetes sokak számára, viszont a mélyben szunnyadó infók esélyt kapnának a tudatossá váláshoz.
A hétvége általában a szinte muszáj programokkal terhes. Ha valaki azt mondja ilyenkor, hogy semmit se csináltam, a kérdező furcsállja. Ha a telefon is ki volt kapcsolva ez idő alatt… Még furcsább.
Amíg az agyat ingerdömping éri, addig folyamatos strapának van kitéve. A legjobb és leghasznosabb ötletek kikapcsolás állapotában születnek. És amitől ez a leg…, az azért van, mert belőlünk születik.
Mérgező, bántalmazó szülőknek azok nevezhetők, akik gyermekeiket verbálisan, pszichikai és fizikai úton illetve szexuálisan bántalmazzák. Valamint nincsenek jelen, illetve nem reagálnak érzékenyen gyermekeik szükségleteire.
Ha ilyen családból származol, olyan mentális sérüléseket hordozol, amely gyermekkori sebekből származik.
A felépülésed létfontosságú annak érdekében, hogy egy normális, kiegyensúlyozott életet élhess, és ne válj áldozatává más antiszociális személyeknek. A mérgező szülők gyermekeinek abnormális félelemérzetük van. Ez a félelemérzet rettegésen alapul. Nekik talán soha nem volt megengedve, hogy kifejezhessék érzelmeiket, vagy nem részesülhettek olyan szeretetben amit megérdemeltek volna.
Ennek következtében a gyermek megtanulja elnyomni és eltitkolni dühét, fájdalmát.
A szülők okozta sérülések a gyermekek viselkedésében is megnyilvánul. (Óvodában, iskolában, bárhol egymás közt.) Még felnőttkorban is küzdenek olyan viselkedési formával, személyiségi problémákkal amelyek a gyermekkorból származnak:
Kialakult függések, amelyben állandó a megerősítésre vágyás. Működésképtelen romantikus kapcsolatok. Visszahúzódó magatartás. Akaratlanul is destruktív. Képtelen egészséges módon támogatni, és nincs tudatában annak milyen egy normális kapcsolat. Van aki abnormális módon próbál figyelmet, szeretetet, hatalmat szerezni. Bosszúvágy is megjelenhet.
Ha az illető nem gyógyult állapotban létesít kapcsolatot és családot, nagy valószínűséggel fordul elő ugyanaz a viselkedés amit a mérgező szüleitől elsajátított.
Kialakul a ciklikusság, nemzedékeken át.
Van mód a mérgező szülők által okozott bántalmazásokból kigyógyulni és jobb emberré válni mint ők.
A legelső lépés ehhez a tény megállapítása, tudatosítása, és az önszeretet elsajátítása.
Érdemes vagy a szeretetre, nem te vagy a probléma, hanem az ilyen szülő. Meg kell értsd azt a kislányt, kisfiút aki benned van, és azt is, hogy min ment át. A sérthetetlenség álarca mögül, ami mögé elrejtetted magad jogosan, elő kell bújni. Mert ma már vannak eszközök amivel megvédheted magad, csak információkhoz kell jutnod, szövetségest kell találnod.
A mérgező szülőktől el kell távolodni, érzelmileg leválni.
Befelé figyelni, megérteni saját magad, és a szüleid magatartását. Figyeld meg az érzéseidet, a haragodat. Le is írhatod.
Dönts úgy, hogy elengeded a szüleid tartozását feléd, és légy te az, aki megadja magának mindazt, amit ők elmulasztottak. Érintések, kényeztetések, álmok, vágyak megengedése, teljesítése. Mindezt önmagadért. Így kialakul az önbizalmad!
Megváltoztatni nem tudsz egy mérgező szülőt , és nem fogja soha megérteni hogy milyen kárt okozott benned.
Színlelheti, de nem lesz őszinte. Amíg ragaszkodsz ahhoz a képhez, amit ők alakítottak ki benned a világról, amiben ők szenvedtek akkor te is szenvedésre ítéled magad. Örök háborgás, lelki békétlenség. Hiszen csak birtokolni fog téged a világ, kihasználni, és áldozati szerepben elviseled a szenvedély nélküli, unalmas, robotszerű létezésed. Ha ócsároltak, kritizáltak sokat, álmodni sem mersz talán jobbat magadnak. Nem fogsz a szabadságodért küzdeni, mások elnyomása alatt szenvedsz, és próbálsz megfelelni, de szinte sosem sikerül….
Mi, az úgynevezett felnőttek, rengeteg hazugságot cipelünk, tudatosan is, de a legtöbbet öntudatlanul. A férfiaknak is van öndiszkriminációs viselkedése, ami az érzelmeik kifejezésének képtelenségével kapcsolatos.
A legnagyobb tévedés, hogy az apáknak nagyobb a tűrőképességük, vagyis ők nem sírnak. De a gyerek szenzora erősebb, mint a szülőé (ami már ki van művelve) és érzi ha apa szomorú, dühös… (Minden érzelem nagy botrány és nagy energia.) Vagyis ha a szülők az érzelmeiket, már a gyerek megszületése előtt ki tudták volna mutatni, beszélni róla, akkor a síró apa látványa később nem megdöbbenést, bizonytalansággal kapcsolatos félelmet jelent a számára, hanem azt, hogy ez nem szégyen. (Érzelmek megnyilvánulása.)
De mivel a fiúnak nem lehet sírni, (egy nagy fiú nem sír, hány ilyet hallok játszótéren?!) visszatartják könnyeiket, ezáltal a feszültség halmozódik, és mire felnőnek, bennük a feszkó akkorára duzzad, hogy remegnek egy „szúnyog csípésre” is… Ordítanak otthon, munkahelyen, szoronganak folyamatosan. A feleségek kérdezgetései idegesítőek számukra… Segítséget kérni ciki… Így, ördögi ez a kör.
A nők is hajlamosak (főleg a fiúnak várt lányok, akik szintén képtelenek az érzelmeik kifejezésére) gyengeségnek megítélni az érzelmeit kifejező egyént.
Tehát a szenvedély ki is hal lassanként az emberekből, gépekké, robot üzemmódban vegetáló bólogató Jánossá válunk. Rám sokan haragudtak a múltban is (most is), mert agresszívnek, provokatívnak tartanak. Holott csak megélem szenvedéllyel az életet. Terápiás céllal is teszem, arra vagyok kíváncsi, hogy a kliensem életében mennyire van jelen a frusztráltság. Mióta Facebook van, szélesebb spektrumban lehetek önmagam. Ezt javaslom mindenkinek, aki nyitott a tanácsaimra. Rengeteg megoldatlan konfliktus van a kapcsolatokban.
Az emberek egy csomó dolgot elmondanak magukról, úgy, hogy ők ezt észre sem veszik. Ha szoronganak egy szenvedélyes ember megnyilvánulásán, önnönmaguk tehetetlenségével szembesülnek.
Mindenki boldog szeretne lenni. Kiegyensúlyozott, harmóniát teremteni maga körül. A belső indulatok, érzelmi töltetek, hogy milyen nyomot hagynak, hogyan kellene ezeket helyre rakni?!
Ahogy jogilag mondani szokták a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. Aki nem tudja, vagy ha tudja de nem csinálja, egy felől ugyanazt jelenti: senki sem ússza meg a gyávaságai, vagy az öntudatlanságai következményeit. Jobb mielőbb képben lenni.
Férfivá válni csak úgy lehet ha azt a sablont amit kicsiként elsajátított a kisfiú az apjával kapcsolatosan, az anyja és az apja közti viszonyt, ami szintén csak egy minta, felülírja. Döntést hozni, hogy a párkapcsolatban nem viselkednek úgy, ahogy azt a szüleiktől látták.
Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
