Szerző: Ország Erika | okt 9, 2020 | Párkapcsolat
Eszter és Balázs kapcsolati modellje az intimitástól való félelmük.
Ők is mint sokan mások a covid miatti összezártságban még inkább ellenségei lettek egymásnak. A kapcsolatuk halála már a kezdeti, vagyis a megismerkedésük hajnalán is mint időzített bomba jelen volt, csak ők ezt akkor még a szerelem kezdeti izgalmaiban nem láthatták.
Hogy jutunk el idáig mi emberek? Mi készteti a tehetetlen szeretetet a mély érdektelenségre?
Van egy kötődési stílus, egy fantázia – illúzióban levés, ami nem enged közel minket egymáshoz a párkapcsolatainkban. Hogy néz ki a gyakorlatban?
Mondják, hogy a hosszú házasság titka az, ha az egyik fél távol van… Ennek a lehetősége eltűnt náluk is. Marad a valóság, a szembenézés a múlttal kiegyenlítetlen számláikkal, a ki nem mondott, nem tudatosított mintázat felismerése.
A túlzott éberség és a biztonság iránti kielégíthetetlen vágy gyakran szorongásos és önpusztító magatartást eredményez a kapcsolatokban. Azt jelenti, hogy az ember állandóan készenlétben van, folyamatosan valami veszélyt szimatol, állandóan arra készül, hogy bármikor történhet vele valami negatív. Ez munkahelyen és a családi baráti kötelékekben is megjelenhet. A reakciók amiket a partnerek egymás felé mutatnak konfliktusokat és instabilitást okoznak, ami a kapcsolat megromlásához vezet. A mód (időzített bomba) ahogyan egymáshoz kötődnek valójában egy illúzió kötelék, ami a gyermekkorukban alakult ki, és azért olyan amilyen mert így tudták a szorongást, az érzelmi fájdalmat enyhíteni, amivel az édesanyjukhoz kötődni lehetett a múltban. Ez szinte általános problémája az emberiségnek. Mondhatni evolúciós feladat.
A korai védelmi rendszer korlátozza képességünket arra, hogy valódi szeretetet és kapcsolatot keressünk vagy elfogadjunk. Az alap kapcsolati dinamika akadályozó tényező abban, hogy az egyén elérje céljait. Az önszabotáló viselkedés, a széttört vagy sosem volt önbecsülés a gyerekeinkkel való kapcsolatainkban is nehézséget okoz. Pusztító minták körforgásában élünk, generációról generációra adva át egymásnak.
A múltat feltárni, a kialakulását megfejteni fontos tényezője a primitív minták meghaladásának, és a szabadabb életnek. Korábban a férfi a nőt az anyagi dolgokkal magához tudta láncolni, hisz kiszolgáltatott pozíció jut annak, akinek se tudása, se fizetése nincs. Manapság a nőnek is lett tere, lehetősége, viszont ettől a helyzet még sem lett kedvezőbb, nem lett boldogabb egyik fél sem.
Az intimitást pont ugyanúgy kerüljük, mert félünk továbbra is egymástól. A közel kerülni a másikhoz nagyon nehéz szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Hiszen a kezdeti stabilitás az, ami nem volt meg egy olyan gyermekben akit érzelmileg elérhetetlen vagy érzéketlen szülők neveltek fel. Ha fizikailag van csak jelen egy szülő és van benne egy nárcisztikus igény ami a gyermeke figyelmét szinte folyamatosan igénybe veszi, ez kiszipolyozza a gyermek lelkét. Ekkor a gyermek megtanulja hogy érzelmi szükségleteit nem fogják kielégíteni ezért később eszébe sem jut, hogy szorongás esetén mások felé nyisson.
Akik biztonsággal nőhetnek föl hajlamosak könnyedén, lazán navigálni a közelség és a függetlenség iránti igényeikkel kapcsolatosan, a bizonytalanságban felnövők nehezen vagy szinte sosem találják az egyensúlyt. A stabilitás hiánya összefügg azzal, hogy az emberek kevésbé foglalkoznak a lelki érzelmi hátterével egy kapcsolatnak. Mikor már óriási a zűr, eluralkodtak az indulatok, megjelent a harmadik fél vagy egy betegség, akkor talán eljutnak egy tréningre vagy egy előadásra…
Az állandó aggódás, az intim pillanatok hiánya aláássa a lelki-testi immunrendszer munkáját. Bármilyen vírus le képes győzni az ilyen rendszert.
Meg kell találni azt a módszert ami a korai tapasztalásainkat felülírja, és kialakulhat a belső stabilitás. Meditáció, spirituális gyakorlat, és egy biztonságos kötődés valaki olyannal akinek ez a kapcsolata már megvan önmagával. Így tudjuk mi emberek egymást tanítani egy sokkal emberibb, természetesebb létezési módra, ami az egészségünk feltétele.
Szerző: Ország Erika | júl 28, 2020 | Párkapcsolat
Kommunikálni szükséges arról milyen félelmek, örömök, motivációk dolgoznak az egyénen belül.
Nyitottak maradnak, és akkor is a nyitottságra törekednek amikor a félelem úrrá lesz valamelyikőjükön.
Tudják, hogy amikor a másik előhozakodik egy problémával az mindkettőjüket érinti.
Egyformán aktívak, törődnek egymással, és segítik a másikat.
Nyíltan kimutatják szeretetüket, hálájukat, megfontoltak, előrelátóak, ok és okozatban látják az életet, a fejlődést tartják szem előtt, természetesen haladnak előre olyan tempóban és élményeket átélve amelyek tágítják egymás komfortzónáját.
A legjobbat akarják a másiknak, és segítik egymást a lelki kiteljesedésben.
Megszabadulnak olyan egészségtelen érzelmektől és szokásoktól mint a másik hibáztatása, féltékenység, titkolódzás, mártíromság, lekezelés.
Kedvesek egymáshoz, szem előtt tartva a másik szükségleteit, és tudatosan a helyzetnek megfelelően lépnek előre vagy húzódnak a háttérbe vissza.
Tiszteletben tartják a szabadságjogát a másiknak is ,ami az egyedül illetve a társas élményeket jelenti.
Őszinték, megbízhatóak, lojálisak egymással.
Kialakul a nagyvonalúság ami egyben a nagylelkűséget, a lélek kiteljesedését, karmikus feladatai elvégzését segíti elő.
Szerző: Ország Erika | jún 20, 2020 | Párkapcsolat
A partner (párkapcsolatban) épp olyan mértékű gyermekkori traumától roskad (megküzdeni valóval) mint én. Szinte nem létezik olyan gyermekkor, amire rá lehetne mondani, hogy felhőtlenül boldog volt.
A kisgyerek idegrendszere a zilált szorongó apa és anya idegrendszeréhez kötődik olyan mértékkel és kiszolgáltatottsággal, amiről a szülőknek fogalmuk sincs. Illetve a természeti népeknek manapság a sámánoknak, lélek- és ideggyógyászoknak van fogalmuk róla. A legnagyobb jóindulatú szülő is képest kárt okozni a gyerekének.
A bölcs dolog nem a tagadása ennek, hanem a feldolgozása beszélgetések, megkönnyebbülések révén.
Létre sem jönne a párkapcsolat ha a másik kevésbé lett volna traumatizálva. A legkevésbé beszélgetünk mi felnőttek arról, hogy hol és miben hibáztunk a gyermekeink nevelése közben. Veszekszünk, egymás fejéhez vágva a követeléseinket, mialatt a gyerekek tovább szenvednek.
A tudatosítás, a lélek hangsúlyozása az egyetlen egészséges lehetőség az amúgy értelmetlen világunkban. Ha két ember veszekszik egymással, olyankor a múlt árnyai vívódnak. Ha a magánélet stresszes, semmi más sem működik az ember életében. Minél inkább fennáll ez, annál nagyobb a kép-mutatása, a szappanopera mint tüneti mismásolás.
A legnagyobb ostobaság ha egy pszichológus azt tanácsolja a szülőknek, hogy a dühös kisgyereket küldjék a szobájába, azt tanítva ezzel, hogy csak akkor van szeretve ha nem haragos, fojtsa el az érzéseit, a fájdalmát. Felnőve meg sem találja őket, depressziós lesz illetve függőségekbe menekül, kapcsolódni sem fog tudni más emberekhez, hiszen az intimitáshoz érzékelnie kellene. Ha a saját érzelmeim nem elérhetőek számomra, csak erősnek mutatom magam, valójában megközelíthetetlen vagyok, mert félek.
A kapitalista haszonélmény kergetés pusztán felszínes hiúság, ábránd-boldogság. A lélek szomjazik a valódi gazdagságra.
Az óriás eredmények mögött hatalmas megfelelési kényszerek vannak. Kevesen merik meglátni az igazságot a gyermekkorukról, hogyan épül fel a mátrix amiben élünk. Még a viszonylag jómódban felnövő gyerekeket is érte szomorúság amit nem tudott egyik szülőjével sem megbeszélni.
Ha nem a megszégyenítés érzése nyomakodna elő amikor hibázunk, volna lehetőség tanulni belőle. Nem lehet a gyermeki lélekhez kapcsolódni ha a sajátunkat nem hozzuk előbb rendbe.
Rend a lelke mindennek. Jézus is a gyermeki lélek paradicsomi állapotáról beszélt. Ez volna az igazi paradigmaváltás. Én a robot világtól spec. nem félek, mert nem látom a különbséget az automatikusan üzemelő szülői mintázat és a kibertechnika között.
Szerző: Ország Erika | jún 5, 2020 | Párkapcsolat
A legtöbben diszfunkcionális, gyermeket leuraló, vagy elhanyagoló családból származunk. Ilyen légkörben nem lesz egy gyermekből önálló személyiség. Különféle függőségekbe menekülés zajlik, manapság a számítógép használata is ide tartozik.
Az alapminta apa szigorú, érzelmileg szinte megközelíthetetlen, anya a kiszolgáló háttér, viszonzást nem vár, mártír módon tűr. A generációs terheltség sokszorosan jelen van. Szenvednek az elhidegült kapcsolatukban, szenvedtetik a gyerekeiket is.
Ebben a családban önmagát a gyerek nem tanulja meg értékelni, nem küzd a saját vágyaiért, nincsenek igényei. Önálló életre képtelen. Keres egy társat, akivel kialakít egy függőségi viszonyt. Gondoskodnak egymásról és a felelősség megoszlik. Ez így jól is hangozna, de a gyermekkori traumák feldolgozása várat magára.
Az intimitástól való félelem (hiszen az anyai, apai kapcsolat sem a szeretetre épült) meghatározza a kapcsolatban való viselkedést. Rettegés, frusztráció, irányításmánia, kapcsolati játszmák sora zilálja a hétköznapokat.
Sokáig képes úgy tenni valaki mintha minden rendben volna, ha a problémákról nem beszélnek azok nem is léteznek. Félelem az egyedül maradástól megengedi hogy a legdurvább visszaéléseket is eltűrjék egymásnak. A kommunikációs zavar csapdába ejtő.
A zátonyra futás oka, hogy a felek nem ismerik saját magukat és nem is fejlesztik a személyiségüket, tehát nem ismerik meg egymást sem, nem tudják hogyan lehetne kapni a másik elismerését, tiszteletét, megbecsülését, szeretetét. A kezdeti lelkesedés, ha volt is szerelem, kihűl az idővel.
Sokan félnek megismerni önmagukat, mert gyerekkorukban rengeteg kritikát hallgattak, a bűntudat érzése kiszorítja az érzelmeiket. Az ilyen ember képtelen bízni a döntéseiben, más emberekben, olyanokban akar megbízni akik méltatlanok rá. Ha az érzelmek áttörik a tudat küszöböt, megijed a saját érzelmeitől. Tehát inkább elfojtja őket.
A szexualitást lehet használni a feszültség oldására, de így az nem adja a teljesség örömét. Hiszen a változatosságra a fejlődésre az embernek szüksége van. Az ambivalencia, a gyötrelem, a szenvedés kényszerítő erejűvé válik. Eljött a pillanat az önmegismerésre. A honnan jövök és merre tartok kérdéseihez.
Az alapok tisztázása, mi az alapvető különbség férfi és nő között? Hogyan keletkeznek a konfliktusok, mi a verbális bántalmazás? Miért fontos az érzelmek kikommunikálása? A kapcsolati egyensúly megtartása, a tolerancia, a szülői minták , hitrendszerek sorsdöntő szerepe. Ezek mind egy felnőtt életének építőkövei. Tudatos, felelősséget vállaló hétköznapok, amik a rendet, a harmóniát jelentik.
Ha bármiben elakadtál , és segítségre szorulsz jelentkezz bátran. Nem könnyű az út, amire rálép ekkor valaki, a szembesítés ereje, a többévnyi elfojtott indulat felszínre tör. Csoportban, egyénileg feldolgozhatóak a velünk történtek.
Szerző: Ország Erika | nov 5, 2019 | Önismeret, Párkapcsolat
Az ember abból tud adni ami neki is van, és ez az érzelmekre is igaz. Ha a családi minta, a nevelés szűken mérte az adást (ölelés, figyelmes együttlét, anyagi dolgok) akkor ez a képlet áll a későbbiekben is a rendelkezésre. Mit enged meg magának az ember, azt amiről azt gondolja megérdemli.
Ezért mindegy (furcsának tűnhet először ezt felfedezni) kinek mennyi pénze, vagyona van. Az érzés amitől örülhetne és elégedettséget érezhetne, pont annyit enged megélni belőle, mint amennyit megszokott eredetileg.
Eredet maga a családi közeg, amiben nevelődünk. Értetlenül áll az ember a szegénység láttán (miért nem tesz önmagáért többet az illető), vagy a gazdagságot szemlélve (miért nem elég már neki az ami van). Ez a tulajdonságunk, hogy a másikat véleményezzük, megítéljük, sőt magunkkal hasonlítjuk össze szintén abból ered, hogy kiskorban mennyire voltunk elfogadva, önmagunkért értékelve.
Hogyan lehet megtanulni értékelni, szeretni azt ami van?
Elsőként rá kell jönni arra, hogy valami így nem jó, nem tudok szeretni úgy, ahogy azt a másik szeretné. Az emberek szeretnék szeretni egymást, csak nem tudják hogyan. Meg lehet tanulni úgy kapcsolódni önmagamhoz, a vágyaimhoz, hogy aztán az eredmény illeszkedik a környezethez. Ez nem kis feladat, arányos avval amit kiskorban az érzésekkel kapcsolatosan meg lehetett élni.
A folyamat része, hogy kapcsolatok alakulnak ki, aztán szakadnak meg, miközben érzések szabadulnak föl. Bátorság ahhoz szükséges, hogy ne féljünk attól, ami belőlünk jön. Ezt egy hozzáértő segítő, akivel bizalom tud kialakulni megkönnyíti.
Az élettel járó szokásos stressz (ez az emberiségre teljes egészében igaz, hisz mindenkinek ugyanazok a dolgok fájnak) elutasítás, kudarcok, rettegés, reménytelenség annyira viseli meg az egyes embert, mennyi kapacitással rendelkezik. És ezt az erőtartalékot a családból, a kapcsolataiból nyeri mindenki.
Azt a hiányt amit gyerekként az ember nem kapott meg eredetileg, barátokban, szerelmekben lehet keresni, de ők ezt a legritkább esetben adják meg. Mert a hasonló a hasonlót vonzza, tehát az érzelmi intelligencia megegyező. Kilépni az ördögi körből együtt jár a tudatosodással.
Szerző: Ország Erika | aug 11, 2019 | Párkapcsolat
Egyik: „Mit ordítasz?” Másik: “Persze, hogy ordítok, hisz meg se hallod amit mondok. Sosem figyelsz.”
A meghallgatni tudás képes összetartani a feleket. De az tény, hogy például a meghallgatni tudás, mint érzelmi intelligencia nem egyik napról a másikra alakul ki. A párkapcsolatokban oly könnyen kiváltható érzelmi reakcióink legnagyobb részét gyermekkorban sajátítjuk el, szülői modellhez igazodunk, és a kész programmal élünk a kapcsolatban. Ha valaki úgymond résen van, és kifejezetten másképp akarja csinálni mint a szülei, a kitartása és az ébersége próbára van téve igencsak.
Akkor veszítjük el a fejünket leghamarabb mikor a próbatételek sora nem csökken. Azt pedig határozottan állíthatom, hogy az évek múlásával ezek száma nő.
A lehiggadás, a tűrés-képesség hosszú évek kemény munkájával fejleszthető egy zen mester, vagy egy harcművész esetében is.
Párok úgy képesek veszekedni egymással mintha élet-halál harcot vívnának. A házasság alatt tanulható meg, hogy a felek miképp legyenek úrrá zaklatott érzéseiken.
Ami egy harcművész esetében is a legfontosabb szabály, az a békülés művészete, mert aki verekedni akar, megszakítja kapcsolatát a világegyetemmel. Ha a másik leigázására, ledominálására törsz máris vereséget szenvedtél. A konfliktust elsimítani szükséges, nem gerjeszteni.
Ha belegondol az ember abba, hogy a családi mintája hogy nézett ki? Milyen volt az édesanyja és az édesapja közt, vagy ő és a testvére kapcsolata, felmérhető mennyiben szorul fejlesztésre az érzelmi intelligencia. A gondolatok megfigyelése elengedhetetlen kezdésnek. Milyen becsmérlő, és „én”kép-rontó, önbizalom vesztett állapot uralkodik odabenn?
A válások számának megemelkedése a múlthoz képest nem a múltban jobban illeszkedni tudásnak a képessége. Sokkal inkább annak, hogy csökkent a nő anyagi függése a férjétől, valamint a megbélyegzés is kevésbé nyom a latban. De ha a társadalmi nyomás megszűnt mint kohéziós erő, az egyben lehetőség is a fejlődésre, a kommunikációt, az egyén önismereti munkáját számításba véve.
