Általában a kisgyerek ha teheti, érzelmeivel, testi válaszaival reagál a szülő hozzá való viszonyulására. (Brutális esetben pl. megalázásoknál a teste görcsbe rándul, valamint stresszreakció indul be nála, ha fenyegetve érzi magát, hisztizik stb.)

Ha nem reagálhat, mert le van tiltva, a bántalmazás következtében a szülők iránti valódi érzések elfojtása a testi és pszichés tünetek kialakulása mellett az is bekövetkezik, hogy az illető felnőttként saját gyermekét sem tudja igazán szeretni, hiszen nem kapott ehhez mintát, nem tudja pontosan mi az, amit meg kéne adnia a gyermekének, hiszen a saját szüleivel való tudattalan azonosulás hatására ő maga is bántalmazóvá válik.

Amennyiben nem vallja be magának, hogy valójában mi történt vele gyerekként (vagyis, hogy a szülők bántották, elhanyagolták, nem úgy bántak vele, ahogy az a javát szolgálta volna), nem gyászolja el a soha meg nem kapott szeretetet, ragaszkodik a szülei, nevelői iránti tisztelethez, akkor tudattalanul azzal próbálja igazolni a szülei viselkedését, hogy ő is így bánik majd a saját gyerekeivel (mert azt sulykolja önmagának is: „ezek miatt vagyok az aki, a javamat szolgálta ha megvert az apám” stb…).

Ha valaki nem szeretne ilyen minták szerint gyereket nevelni már, meg akarja szakítani a bántások továbbadásának folyamatát és a tüneteket is megszüntetni, egy valamit tehet: egy értő barát, segítő segítségével fel kell fedeznie saját igazi történetét, és a gyerekkori érzéseit. Ekkor véget vet annak a hazugságnak, hogy a szülei a cselekedeteikkel a szeretetet képviselték, és az ő érdekeit szolgálták. Tiszta vizet önt egyszer és mindenkorra abba a bizonyos „pohárba”. Felépíti önmagát a saját belső valóságára, nem enged a világ nyomásának (emiatt van szükség terapeutára, őszinte kapcsolódásokra). A teste el kezd gyógyulni, az immunrendszere hatékonyan segíti ebben, hiszen okafogyottá válik az, hogy a tüneteken keresztül a világba „kiáltsa”, min kellett keresztülmennie.

Mit jelent az értő hozzáállás?

Olyat biztos nem fog mondani: „Légy megértő a szüleiddel, hiszen az ő idejükben még így nevelték a gyerekeket.” „Bármit tettek, mégiscsak a szüleid.”
Vagyis olyan (szak)ember, aki nem fog egy bántalmazott embert arra kényszeríteni, hogy csak azért is tisztelje a szülőket, edzőket, stb., és fojtsa el az irántuk érzett jogos haragját, fájdalmát, hanem támogatja mindazt, hogy felszínre kerüljön amit elfojtott eddig a társadalom nyomására.

Hozzám járnak anyák, apák, gyerekek. Különböző korosztályok. A dolgom az, hogy egymás felé tereljem őket, segítsem az összehangolódásukat. Ha nem megy, valamelyikőjük még nem áll készen a megbocsájtásra, nincs mit erőltetni. Azt figyeltem meg, hogy van amikor valaki a nézőpontjához jobban ragaszkodik, mint a kapcsolathoz. Már pedig a régi beidegződések nem szolgálják az őszinte, meghitt, immunerősítő folyamatot. Ilyenkor Feldmár szavait idézem: Olyan távolra kell kerülni, hogy biztonságban érezze magát az ember.

A gyermeki psziché mindent magába szív, a szülők tudattalan pszichés tartalmait, működését is. Ezért a szülők önismerete, esetleges elakadásaik, mentális fejlettségük a gyerek szempontjából is meghatározó.

Feszültség, eltitkolt konfliktusok esetén a szorongásos tünetek már jóval előbb jelentkezhetnek a gyereknél, mint ahogy azt a szülő gondolná, nem csak testi jegyekben, de pl. álmok formájában is.

A gyerekbe vetett hit romboló is lehet, ha nem a realitáson nyugszik. Az irreális hit és a gyerekbe vetett bizalom között az a különbség, hogy az utóbbi valós tapasztalatokon nyugszik, megismerve a gyermeket.

Ha a szülő reálisan tükrözi a gyerekének a világot, akkor a gyermek vágyai is a realitások felé irányulnak. Kreatív ember az lesz, aki a helyén érzi magát és szívesen végzi a dolgát. Ne tantárgyak mentén ítéljük meg a gyerekek valódi képességeit.

A jó szülő külön tudja választani a saját tudatos és tudattalan szándékait a gyerekétől. Sajnos kevés szülő szeretné kijavítani önmagában a negatív mintáit, és megtalálni a módot hogyan csinálhatná jobban.

Egy gyermek egész életében nyitott a szülei felé de a szülôben lévô “szörnyetegbe” sokszor beleütközik. Nem könnyű elpusztítani ezt a szörnyet. Tudattalan ismétlési mechanika ugyanis. Lehet az egy ártó mondat, érzelmi zsarolás. Ha a gyermek megjegyzést tesz, jelzi azt, mit érez gondol ilyenkor, a szülő nem elgondolkodik ezen, hanem sértődve reagál.

A gyermek semmit sem utál jobban mint a szenvedő apát-anyát ezért egy idő után elfojtja a reakcióit, egyre nagyobb feszültség lesz köztük. A legjelentősebb minta átadási mód az, ahogyan a szülő él. Ez nem feltételez tökéletességet, de hitelességet igen. Például ha a szülőnek nem sikerült megvalósítani az álmait, akkor azt meg is tudja fogalmazni, ki is meri mondani, őszintén beszélget a gyermekével.

Aki ambivalenciát él meg a saját érzéseivel kapcsolatban az a gyermekének is ezt adja tovább. Ez pedig egyenes út a diszharmóniához ami előbb utóbb testi tüneteket produkál.