Ha van olyan tulajdonságunk, szokásunk ami nem szolgál már minket a legjobb ha kíváncsisággal és együttérzéssel állunk hozzá, vajon honnan származik?

Nagyon korán hajlamos az ember azonosulni a szülei nézőpontjával. Tudunk nagyon kemények és önpusztítóak lenni ha állandó kritikában, megvetésben, elhanyagolásban nőttünk fel. Ez a gyermekes viselkedés például mikor félünk a gyerekeinktől, mert úgy néz ki mintha hatalmuk lenne felettünk. Ez azt tükrözi hogyan éreztük magunkat gyermekként.

Vagy amikor a partnert provokáljuk, hogy bánjon velünk úgy, ahogy a szüleink tették. Megismételjük az ő létmódjukat, mániásan ragaszkodunk dolgokhoz, viselkedésekhez. A túlreagálás, a vakmerőség, az állandó kényszeres maximalizmus mindenben szintén szülői hatásokra adott minta, sablon.

A túlhajszolt anya aki folyton ideges, egy hideg, elutasító apa a gyermekben mechanizmusokat ültet el, amik felnőve helyette élik az életet. Tudatába kerülni ezeknek életbevágóan fontos feladatunk, mert csak így lehet változást elérni.

Meditálni, elcsendesíteni a zajt ott belül, hogy valóban hallani lehessen, látni mi történik valójában, tiszteletben tartani a gyermekeink érzéseit a megtapasztalásaikkal kapcsolatosan mikor elmesélik, ezt újra kell tanulni.

Nem szabad elvárni a gyerekektől, hogy a szülőt dicsőítsék, ne fényezze önmagát, ne fürödjön a szülő a gyereke tükrében.

Amikor meghallgatjuk gyermekeinket és érvényesítjük saját élményeiket, érzéseiket, tapasztalataikat megtanítjuk nekik a nyitottságot és a folyamatos tanulást, fejlődést tesszük lehetővé számukra neurózisok nélkül.


Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás