A kognitív disszonanciát sokáig „a manipulátorok legjobb barátjának” hívták (Levine). A dolgot alaposabban szemügyre véve azonban kiderül, hogy nem a disszonancia, hanem a rá adott válaszreakció a fontos annak, aki másokat befolyásolni próbál, miközben a bizonyítékok ellene szólnak.

Előfordult már veled, hogy megtettél olyan dolgot, ami ellentmondott a nézeteidnek, a magadról alkotott véleményednek, sőt, az ésszerűségnek is? Holott érezted, hogy valami nincs rendben ezzel az egésszel mert kellemetlen, ellentmondásos érzéseid voltak – ami nem más, mint a kognitív disszonancia.

Ez a pszichológiában jól ismert jelenség az élet minden területén jelentkezhet. Röviden összefoglalva azt az ellentmondást jelenti, amikor a belső meggyőződésünk nem egyezik azzal, ahogy egy-egy helyzetben cselekszünk. Ami természetesen nem éppen jó érzés, sőt, kifejezetten feszültté tehet és ezt a feszültséget mindenáron csökkenteni szeretnénk. A legtöbb esetben úgy, hogy megmagyarázzuk magunknak a dolgot…

Nézzünk erre néhány példát!

Előfordult már veled, hogy volt egy problémád és megkérted egy barátodat, hogy találkozzon veled aznap este? Elég jó barátról van szó, és te is megtetted volna ugyanezt a helyében. Szóval megkérted és ő azt válaszolta, hogy „most nem ér rá ilyen dolgokra”.

Mire te: „persze-persze, megértem, tulajdonképpen nincs is semmi gond, megvagyok…”. Pedig valójában arra gondoltál, hogy a) a helyében te megtetted volna, hogy beszélgess vele, amikor szükséged van rá és b) mire valók a barátok, ha nem erre?

De miután visszautasított elkezdted átgondolni a dolgot, és szép lassan meggyőzted magad, hogy tulajdonképpen nincs azzal gond, hogy nincs melletted… Nem kötelessége és különben is… Egyszóval mentegetted őt saját magad előtt is, bár valahol érezted, hogy nincs ez így rendben.

Az ilyen helyzetek előbb-utóbb a szülő-gyermek viszonyhoz fognak hasonlítani, nem pedig egy egészséges kapcsolathoz. Ebben pedig óhatatlan, hogy valamelyik fél rosszul fogja érezni magát. A kapcsolatok egyik legnagyobb gyilkosa a tisztelet hiánya, amikor már nemhogy nem tiszteled, hanem bizonyos tulajdonságaiért szinte megveted, elítéled a másikat.

Van egy olyan mondás, mely szerint „a megismerés aláássa a tiszteletet” – és sajnos elég sok kapcsolatban valóban ez következik be egy idő után. Ami tulajdonképpen nem is csoda, hiszen ahogy jobban megismerünk valakit egyre jobban látni fogjuk a hibáit is. És amikor ezeket már tisztán látjuk, akkor jön az igazi kihívás: a hibákkal együtt elfogadni a másikat.

Minden kapcsolatban fontos, hogy tiszteljétek egymást – például úgy, hogy tisztességesen beszéltek egymással, nyíltan megosztva az érzéseiteket és szükségleteiteket. Ne támadjátok és bíráljátok egymás viselkedését és cselekedeteit. Ami persze nem jelenti azt, hogy mostantól akkor minden konfliktust el kell kerülni… Csak annyit, hogy feleslegesen nem kell a másikat kritizálni vagy olyasmiért bántani amin nem tud változtatni (például bizonyos külsőségek, megjelenésbeli dolgok) ne kritizáld a másikat.

Az általános „hüvelykujj szabály” ebben az esetben az, hogy nem mondj el olyasmit a partneredről egy másik embernek, amit még nem beszéltél meg vele. Hiszen ha egymással nem beszéltek nyíltan, akkor esélyt sem adtok a kapcsolat megjavítására.

“Két ember annyira más, végtelenül más, elképzelhetetlenül és kimondhatatlanul más, nincs olyan kapcsolat, ami csak kellemes. Óriási bátorságra van szükség ahhoz, hogy megmaradjon az őszinte, szabad megnyilvánulása mindkét embernek, akár barátok, akár szeretők.” Feldmár András