A trauma a szeretet hiánya. A legpusztítóbb hatása az elszigetelődés. Akit bántottak az a félelem kiszolgáltatott foglya marad. Attól fogva a félelem uralkodik fölötte. A félelem és egy másik érzés, a sérelem. Ezek maradnak meg, és arra is alig van esély, hogy megnyugtató bosszúszomjjá sűrűsödjenek. A szégyen, a félelem, a kétségbeesés hatására az ember hallgatag, elszigetelt, emberkerülő lesz.
“Azért hazudunk mert félünk. Attól félünk, hogy az igazságunk nem állja meg a helyét. Ha foglalkoztat az, ahogyan élek, hogy mi jó és mi rossz az életemben, kit kérek fel, hogy bírálja az életemet?” Feldmár András
Az önismeret abból az alaptételből indul ki, hogy jobb tudni, hol állunk, mint elbújni a valóság elől, bármilyen fájdalmas legyen is a valóság. Ha nem lennének olyan titkaim, amelyek létezését még önmagam előtt is letagadom, akkor talán nem lenne szükségem másik emberre sem, aki segít feltárni a titkokat, amelyeket elrejtek a tudatosságom elől.
Azok a dolgok, amelyeket elrejtünk önmagunk elől, közvetett módon térnek vissza kísérteni. Végül szenvedni fogunk a rejtegetett titkok miatt, mert ezek a titkok figyelmeztetnek mindarra, ami miatt félünk a valóságtól. Ezekben a titkokban igazság rejtőzik… Az az (szak)ember, aki a humánum mellett teszi le a voksát, tévesnek gondolja azt a hozzáállást, amelyik betegségnek hívja a mentális elváltozást, mert az valójában az elviselhetetlen lelki gyötrelmeinktől való védekezésünk.
Ha úgy kell csinálni, mintha szerető környezetben lenne valaki, de minden idegszálával résen kell lennie, mert bármelyik pillanatban robbanhat anya vagy apa, abból a környezetből csak egy képzelt világ tud menedék lenni.
A probléma abból lesz később, hogy a valóságtól teljesen el tud távolodni az ember, és nem tudja megkülönböztetni a hamisat az igazitól. Képtelenné válik a kapcsolódásra. Azok a technikai eszközök, amik olyanok mintha összetartoznánk, csak tovább erősítik ezt a szeparáció miatt természetesen érzett szorongást.
Ha úgy nősz föl, mivel gyerek vagy, hogy elhagyod a dolgaidat, elrontod-szétszeded a játékaidat, elveszíted, összetörsz tárgyakat… próbálkoztál amivel csak lehetett ismerkedni, de a szüleid megszidtak, megszégyenítettek, felelősségre vontak, nehezen tudsz magyarázkodások, félrebeszélések nélkül tárgyilagosan tényeket közölni felnőttként.
Azt érzed nincs hozzá jogod, mert megsértesz vele másokat. Eszedbe sem jut(hat) az őszinteség, mert akik szintén ebben nőttek fel, ehhez szoktak hozzá, az úgynevezett finomkodáshoz, megsértődnek rád.
És csodálkozunk mennyire fárasztó, nyomasztó az együttműködés, együttélés?!
A függőség gyógyításának első és talán legnehezebb lépése az, hogy az ember elismerje tehetetlenségét. Minden önpusztító vágy esetében azon próbál uralkodni az önmaga ellen forduló amin nem tud, pl. a haragján vagy az erőszakos impulzusain, és azon nem próbál uralkodni amin tud, vagyis a viselkedésén.
A gyökérprobléma egy alapvető és lélektanilag mindig jelenlévő tényező, hogy a gyermeket olyan nyomás éri, amitől nem tud kiemelkedni, csak alámerülni, rengeteg elemi erejű ingerrel bombázzák, csak reagálni tud, kezdeményezni soha.
Felnőve úgy viselkedik mint egy dühös gyerek, jól tudja, úgy győzheti le azokat akik törődnek vele, ha tönkreteszi magát. Nem tudja nyíltan átélni és kifejezni agresszivitását, ezért szinte küzd a kudarcért, hogy ezzel másokban bűntudatot és fájdalmat ébresszen önnön sikere miatt.
A saját sikere kapujában elkövetett ballépés gyakori megnyilvánulása az önpusztításnak. Logikája: az egyén tudat alatt nem akar sikeres lenni, alapvetően úgy érzi elhibázta az életét és elakarja pusztítani azt. A baj az, hogy az önpusztító zuhanás közben mindenkit magával akar rántani, aki az útjába kerül. A nők hajlamosak megmentőt játszani hisz a gondoskodás alap program.
Jó tanács: legyenek elpusztíthatatlanok, ne legyenek már olyan átkozottul készségesek. Kíméletlen lecke ez abból, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Ha pl. egy férfi “lúzer” lesz, nemcsak magát bünteti, hanem elsősorban a szüleit vagy az azokat helyettesítő személyeket. Minden gyerek tudja hogy úgy tud bosszút állni a szülein ha alaposan tönkre teszi magát. Dacol. Ellenáll az életnek.
A nárcisztikus személyiségvonás pl. a nagyzolás, fantáziálás sikerről, szerelemről, hatalomról, különleges teremtménynek képzeli magát az illető, őt csak egy hozzá hasonló a társadalmi ranglétra legmagasabb fokán álló ember érthet meg. Túlzó mértékű figyelmet, csodálatot vár el, önző, sokszor irigy, hiányzik belőle az empátia.
A borderline személyiségvonás elsősorban az instabilitás a hangulatban, az impulzivitáskontrollban, kétségbe esetten igyekvés akár valós vagy képzelt elhagyatástól. Önveszélyeztetés, állandó belső üresség érzet van jelen, intenzív harag, illetve az azt kezelni nem tudás.
A szkizoid vonás leginkább a gátlás. Az érzelmeit tartja kordában öntudatlanul. Ez távolságtartóvá, elszigeteltté teszi másoktól. Hall valami olyat, ami másokat felháborít, éreznek általa valamit, de ő nem érez semmit.
Ezek orvosi eseteknek vannak diagnosztizálva.
Létezik több megnevezés, de minél több, annál inkább tartozik bele az egész emberiség. Közös élményünk generációk óta (sokadik íziglen) az elhanyagolás, vagy a fegyelmezés, a gyermeki lét nem ismerete, illetve hosszú távú következményeinek hatásfoka.
Ezért gondolkodom én úgy (ami leegyszerűsíti a bántalmazás felfogásával kapcsolatos nézőpontot), hogy kétféle típus van: az egyik tudomást vesz arról, hogy fejlődnie szükséges, a másik nem.
Nincs baj az utóbbival, érthető okai vannak. Ellenséget sem kell látnia bennük az ébredezőknek, hiszen nem azok. A világunk az ellentétekre épült: férfi-nő, hideg-meleg, sötét-világos, magas-mély, jin-yang, stb. Az egyensúlyt megtalálni ebben a világban az önismeret, az éberség lényege.
Jó munkát nekünk!
A háborúság és az irigység kialakulása a nehéz és terhelt gyermekkorral hozható összefüggésbe.
Ha a gyereket a szülei nem tanították meg arra, hogy elfogadja magát olyannak amilyen,
ha nem kap feltétel nélkül szeretetet,
ha csak dicséretet kap bizonyos követelmények teljesítéséért (mosogatás, sport, stb.),
ha a szülő sértő megjegyzéseket, fizikai erőt alkalmaz a gyermek megrendszabályozására,
valamint megtanítják a gyereknek, hogy a szegénység, a korlátozás, az áldozat normális, gazdagnak lenni viszont rossz,
továbbá a bűntudat keltésével a szabadon megélt örömért a hozzáállás az, hogy az élet merő szenvedés, nehézség,
ennek eredményeként felnő egy olyan személy, aki nem tudja élvezni az életet, rengeteg komplexusa, meggyőződése, önkorlátozó normái lesznek.
Egy ilyen ember fél a szabadságtól, tovább korlátozva önmagát.
Nem enged magának örömöt.
Folyton hasonlítgat a fejében másokat önmagához, állandó konfliktusban, háborúban áll a világgal.
Az arcára kiütközik az irigysége mikor mást boldognak lát.
Sokan állítják, hogy az irigység ismeretlen érzés számukra. Ez ellentmondásos állítás.
Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.