A háborúság és az irigység kialakulása a nehéz és terhelt gyermekkorral hozható összefüggésbe.
Ha a gyereket a szülei nem tanították meg arra, hogy elfogadja magát olyannak amilyen,
ha nem kap feltétel nélkül szeretetet,
ha csak dicséretet kap bizonyos követelmények teljesítéséért (mosogatás, sport, stb.),
ha a szülő sértő megjegyzéseket, fizikai erőt alkalmaz a gyermek megrendszabályozására,
valamint megtanítják a gyereknek, hogy a szegénység, a korlátozás, az áldozat normális, gazdagnak lenni viszont rossz,
továbbá a bűntudat keltésével a szabadon megélt örömért a hozzáállás az, hogy az élet merő szenvedés, nehézség,
ennek eredményeként felnő egy olyan személy, aki nem tudja élvezni az életet, rengeteg komplexusa, meggyőződése, önkorlátozó normái lesznek.
Egy ilyen ember fél a szabadságtól, tovább korlátozva önmagát.
Nem enged magának örömöt.
Folyton hasonlítgat a fejében másokat önmagához, állandó konfliktusban, háborúban áll a világgal.
Az arcára kiütközik az irigysége mikor mást boldognak lát.
Sokan állítják, hogy az irigység ismeretlen érzés számukra. Ez ellentmondásos állítás.