Adott mondjuk egy alkotó, vállalkozó szellemű ember. Mint azt sokan tudják az elme pihent (relaxált) fázisban tud hozzáférni a kreatív, intuitív területéhez. Ekkor a magány miatti szorongás nem üti fel a fejét, hiszen ott szuszog vagy figyel ránk a párunk.
Ekkor születhetnek korszakalkotó zsenialitások, de a kisebb ötletek is bevillanhatnak. Van mikor nem azonnal a társ jelenlétében, viszont a tudata annak, hogy nem vagy egyedül elég a munkahelyi stressz leküzdéséhez is, és tudsz szabadon alkotni, dolgozni.
Ha ekkora hatalma van a nőnek, érthető ha a férfi bármire képes, hogy megszerezze és meg is tartsa őt. Főleg a múltban volt ez a „természetes”, a férfi uralom – tudjuk. Milyen hosszú távú a következmény, arra manapság látunk rá. De csak azok akik önismeretben jártasak. A belső kibillent egyensúly a domináns agyfélteke túlzott működése látszik a világunk dolgaiban. Nőben, férfiben egyaránt nincs meg a harmónia. Konfliktusok kicsiben és nagyban.
Ha a belső békére, nyugalomra szükségünk van, akkor előbb a zavaró tényezőket kell szemügyre venni, pl. az arányok megvizsgálása a figyelemmel kapcsolatban, vagyis mennyi jut belőle erre, arra. Kifele-befele, magunkra-másokra, ha mások azok konkrétan kik?! Felfedezni mi viszi az energiát és mi az ami hozza.
Maradva az eredeti példánál, a pénzt kereső férfi és az őt körülvevő család esete:
A családfő azt hiszi ő az, akitől az élete függ a többieknek. Hisz ő hozza a pénzt. Ez tény. Arról viszont nincs tudomása mit fizetnek ezért a többiek. Feleség, gyerekek. Sokáig nekik se volt fogalmuk, viszont mióta a feleség ismerkedik a szituációval, olvas, kezd ráébredni az igazságra, egyre dühösebb az igazságtalanság miatt.
Nyilván a férjére, holott csak akkora tévedésben van ő, mint amiben az asszony volt ezidáig. A gyerekeket is abban a hiszemben nevelte, hogy a férjre kell tekintettel lenni, a gyerekek nem számítanak. Persze az „értetek dolgozom ennyit”, a „rólatok kell gondoskodnom” sajnos elhozta a nem kívánt hatást.
A gyerekek egyikükben sem bíznak. Félnek megnyilvánulni, az alkohollal, más egyéb szorongást csökkentő szerekkel inkább barátkoznak.
Hosszú út felébredni a generációs átok alól. A klienseimnek szoktam mondani, hogy érdemes minden követ megmozgatni a sikerért. Ezt persze egyénileg határozzuk meg, mi jöhetne szóba. A technika ősrégi és működik, de az ellenállás ez irányba is kb. pont ennyi idős. Úgy hívják tagadás.