Szerző: Ország Erika | aug 27, 2020 | Önismeret, Viselkedésminták
Paradox módon egy traumatikus esemény bekövetkezténél a szenvedést átélők élnek meg bűntudatot az elkövetők helyett. Bántalmazott gyerekek nem képesek, lehetetlenség lenne számukra azzal szembesülniük, hogy a családon belüli közeli személy bántja őket, ezért magukba építik a bántalmazó bűntudatát, és felmentik magukban az agresszort.
Ez azt jelenti, hogy a gyermek rossznak éli meg saját magát, olyannak aki megérdemli a bántást, hisz a szülőnek igaza van. Így fenntartható egy jó pozitív kép az amúgy őt bántó szülőről.
Ugyanakkor azt is megtanulják, hogy a rosszaság által a testi közelség kivívható „legalább így szeret” és egy idő után valóban rossz magaviseletűvé válnak, és kiprovokálják hogy bántva legyenek. Később más kortárs kapcsolatba is ezt a viselkedést viszik magukkal, és a családtól eltérő környezetben ez már magányossá vagy agresszívvé teszi őket.
A másik oka a bűntudatnak, hogy az áldozatnak könnyebb azt gondolnia, hogy tehetett volna mást is, tehát aktívan irányíthatta volna az eseményeket, így nem kell beismernie teljes tehetetlenségét. Szexuális bántalmazás esetén még felnőtt nők is azt gondolják sok esetben, hogy nem kellett volna kihívóan öltözködniük így elkerülhető lett volna az erőszak.
Az „én” sérülése a szégyen érzetével jár együtt. Hiszen akit bántanak annak az életére törnek, vagyis úgy érzi meg kell halnia (süllyedés a szőnyeg alá). A traumatikus események alapvető módon sértik meg az ember autonomiáját, testi-lelki integritását, megakadályozva az önbecsülést. Az én ilyen sérülten, megsemmisítetten nem vállalható, ezt az érzést a külvilág meg is erősíti akkor, ha a fájdalmat, szenvedést okozó eseményről nem akar tudni. Akár „jó” indulatból titkolózásra kényszeríti az egyént.
A trauma súlyosbító következménye a feszültség, ami abból adódik hogy elmondani illetve tagadni is pont olyan erővel vágyik az egyén. Az érzelmi sokk nyomán olyan alapvető módon rendül meg a pszichés működés, hogy nehéz szavakat találni arra, amit az egyén átélt. Különösen kisgyerekekre igaz ez, hisz sem érzelmileg, sem intellektuálisan nincsenek felkészülve arra, hogy nyelvileg megformálhatóvá tegyék a számukra fölfoghatatlan fenyegető eseményeket.
A tanulást ilyen körülmények között is elvárja az iskola… Ebből az volna a csoda, ha nem lenne diszlexia-kalkulia-grafia… Figyelemzavar.
Szerző: Ország Erika | máj 26, 2020 | Gyermeknevelés, Önismeret
A testi fenyítések legenyhébb formája is bántalmazásnak számít. A verbális abúzus, a családi konfliktusok, a túlzott szülői felügyelet jelentős mértékben járul hozzá a gyermekek öngyilkossági gondolataihoz, egy kutatás szerint (Dr. Diana Whalen) a kamaszkor előtt a fiúkban gyakoribb, később a lányokban.
Egy gyermeknek semmilyen körülmények között sem feladata, hogy a felnőtt szülőjévé váljon, nem neki kell az anya vagy az apa gondját viselnie. Életveszélyes sérüléseket is okoznak ezek a gyerekek maguknak, ha már nem bírják a nyomást, a tehetetlenség érzését. Nagyon sok megküzdési stratégia létezik, ami a gyermeki lélek élni akarásából fakad, elképesztő és egyben bámulatos mit kibírnak a gyerekek. De a gyermekkorban elszenvedett traumák nem tűnnek el nyomtalanul. Időzített bombaként velünk, bennünk maradva különböző élethelyzeteinkben aktiválódnak.
Amikor egy szülőnek problémái vannak, szomorú, boldogtalan akkor a gyermek mindig önmagát okolja. Halál, válás, öngyilkosság esetén sincs ez másképp. Bonyolult képlet az, mikor súlyos depressziós, alkohol mámorban élő szülőről van szó. Az állandó szorongás, a bizonytalansági faktor annyira magas egy ilyen családban, hogy a gyermek érzelmi-értelmi képességei sérülést szenvednek, miközben szégyelli magát rettenetesen. Ha a szülők egymással veszekednek rendszeresen ilyenkor is bekövetkezhet lelki sérülés, hisz elszenvedője a hallottaknak, látottaknak.
Sajnos az őszinte beszélgetés, a történések tisztázása nem mindennapos és általános napjainkban sem. A tabusítás jelenleg is zajlik.
Ennek következménye, hogy a traumatizált gyermekkori élmények legtöbbször felnőttkorban, párkapcsolatban, szülővé váláskor eszkalálódnak. A legfontosabb kötődésekben látszik meg az érzelmi bizonytalanság, a bizalmat vesztett létezés. A hazugságban vergődés paranoid, üldözési mániás gondolatokba torkollik.
A „bűnös vagyok”, „nem érdemlem meg”, értéktelenség, önvád érzése általános kórkép a társadalmunkról. Erre az életérzésre berendezkedve kompenzálások (fogyasztási szokások, pótcselekvések) garmadája zajlik, ami a pusztulásba is torkollhat.
Nem lehet segíteni akarata ellenére senkinek. Szabad akarattal rendelkezik az egyén az életéről, de az a valaki is, akinek nincs tiszta tudata. Egy önismereti munka ha alapos, begyógyulnak a lelki sebek, a bizalomra való képesség megjelenik, a kapcsolatok minősége megjavul.
Szerző: Ország Erika | márc 4, 2019 | Esettanulmányok, Terápia
Esettan: Harmincas hölgy, matematikus-közgazdász, társ nélkül. Munkamániásnak, maximalistának vallja magát. Ezek a dolgok úgy függnek össze, hogy ő maga mesélte: a beosztottjai vaslédinek hívják, a kollegái kerülik. De sajnos a pasik is.
(tovább…)