A szerelem egészség és élet

A szerelem egészség és élet

A szerelem az, ami száműz minden negatív érzelmet. A szeretet az, ami megidézi a szellemet és aktiválja az Életenergiát… És az igazi önmagunk, az önmagunk iránti szeretet az, ami arra késztet bennünket, hogy jobbak, egészségesebbek és fejlettebbek akarjunk lenni. A szerelem egészség és élet. Ha a hitrendszer nem engedi, mert bűnnek tulajdonítja, az élet erő csökken.

Az életenergia a test veleszületett gyógyító ereje, ez a gondolat, amely több ezer éve létezik különböző neveken. A görögök például thymosnak nevezték; a kínai, Chi; az egyiptomiak, Ka; a hinduk, prána és így tovább. Az életenergia a lélegzettel jut be testünkbe, átáramlik az akupunktúrás rendszeren, és vitalizálja a szerveket és szöveteket. Ez minden egészség alapvető mozgatórugója. Ha alacsony – ha az áramlása valamilyen módon akadályozott – stresszesek vagyunk és hajlamosak vagyunk a betegségekre; amikor magas, stresszmentesek és egészségesek vagyunk. És amikor ez a legmagasabb, úgy érezzük, igazán szeretve vagyunk, és képesek vagyunk teljes mértékben átölelni az életünket. Az egyetlen igazi gyógyulás tehát az Életenergiánk megemelése.

Minden kép, amit látsz, minden, amit eszel, minden zenei hang, amit hallasz, minden terápia, amelyen részt veszel, az előtted lévő szőnyeg mintája, a szék magassága és kialakítása, a ruhák anyaga, amelyen ülsz, a napközbeni társas interakcióid, a tévézés, amit nézel – mindezek és még sok más növeli vagy csökkenti életenergiádat, gyakran tudattalan szinten.

Ezeknek az affektusoknak a tudatosítása az első fontos lépés ahhoz, hogy kontrollálni tudjuk őket, és ezáltal optimalizálni tudjuk az élet energiáját.

Mindannyiunknak állandó, tartós tudatosságra van szüksége, hogy elérjük tudattalan énünk legmélyebb szintjét – ezt természetesen nem könnyű elérni, bármennyire is annak hangzik.

Dr. John Diamond (pszichiáter, kineziológus, festő, zenész)

Ha anyám valóban szeret…

Ha anyám valóban szeret…

„Ha az anyám valóban szeret, akkor én szerethető vagyok. Ha anyám becsap a kedvességével, akkor én egy félrevezethető undok lény vagyok, a hisztériás álszeretetet mímelve én is átverem a környezetemet. Nekem jár az, hogy mindenki tegyen úgy, mintha szeretne engem. S ha ennyire sem becsül, akkor nagy cirkuszokkal indulok el a szeretet kikényszerítésére, amiből legtöbbször rejtett, majd nyílt utálat kel életre.” (Popper Péter)

Ha az ember teljesen fel akar ébredni a feltétel nélküli szeretet csapdájából, azt gondolom szerencsés. Mert nem akarja saját és mások hazugságainak kuszaságát, energiavámpírságát, figyelmetlenségét tovább éltetni.

Természetes, hogy vannak nehéz pillanatok, nem fájdalommentes tudomásul venni a traumákat. Sőt, a legfájdalmasabb. Érdekes ráébredni, mennyire érzéketlenné volt muszáj válni egykor… viszont épp ezért megérthető, integrálható, megtapasztalható a teljes életünk.

Valóban szeretve lenni

Valóban szeretve lenni

Amikor fölhívja az ember az apját (vagy az anyját) és megkérdezi: – Hogy vagy apa?
A válasz: -Jól vagyok, a húgom mondta, hogy a gyerekei három hetente látogatják őket, pedig vonattal másfél óra…

Ha ekkor arra gondolsz, amire: „mennyire gáz vagyok, nem látogatom őket sűrűn, ha mégis, akkor sem szívesen”.

Nos ez nem normális, mert manipulálva vagy, érzelmileg zsarolva, azt éreztetik veled a szüleid, fontosnak KELL tartanod őket.

Mikor egy kapcsolatot tényleg annak érzek (fontosnak), akkor ott engem ismernek, kíváncsian meghallgatnak, derűvel fogadnak.

Ha nem így van, akkor az a kapcsolat a másikról szól, az ő kívánsága van kielégítve, te hallgatod őt, foglalkozol a problémáival, segítesz neki, figyelsz rá.

A kihasználás miatt, hogy valóban mit érzel (hisz ezt nem tudhatod autentikus forrásból, mert akiknek ismerniük, szeretniük kellett volna cserben hagytak, elárultak, tehát a saját érzéseidről fogalmad sem lehet, az ő érzéseiket tartod szem előtt), arra valószínű olyan ember mellett döbbensz rá, aki figyelmes hozzád, szeret akkor is ha gyerekes, undok, buta, szétszórt, egy szóval: tökéletlen vagy.

Ha nem találsz ilyen embert, sosem tudod meg milyen valóban szeretve lenni.

A világ nem megváltásra szorul

A világ nem megváltásra szorul

Az én korosztályom gyerekkora nagyjából úgy telt, hogy akárhova ment, haza, iskolába, nyaralni, szenvedés volt, de hát nincs máshova menni?!

Azok a hetvenes, nyolcvanas években készült fotók, amik itt is szembejönnek sokszor, a vidámságot, önfeledtséget, játékos gyerekkort mutatják. (Volt persze ilyen pillanat is, de elenyésző.)

A rém- meg a zuhanásos álmok azt a nagyobbrészt igazolják vissza.

A nosztalgia igyekszik rózsaszín masnival eltakarni azt a borzalmas mennyiségű elhanyagolást, megaláztatást, megfegyelmezést, megtörést, amit minél ügyesebben fed valaki el, annál kevésbé érti szenvedésének okát.

Vagyis olyan, mint mikor 1. visszafele sül el a fegyver, 2. öngólt lő, 3. maga alatt vágja a fát, 4…, sorolhatnám a metaforákat.

Az említett korosztály mára nagyapa-mama, az unokáját imádja, ez a gyerekeinek feltűnik, mert sokkal jobban csinálja mint annak idején velük. Nyugodtabb, mosolygósabb, kedvesebb a nagyi.

Van mit át/megbeszélni. Nem az a baj, ha nem tudta szeretni valaki a gyerekét, hanem ha beállítja ennek, holott csak türelmetlenség, kedvetlenség, agresszió, folytonos rohanás, nyugtalanság.

Kérdések, amiket ha fel lehet tenni, oké, hogy az indulat ki fog törni, de az, ami pusztít és elválaszt ennek az ellenkezője: csináljunk úgy, mintha a hazugság rendben volna.

A szülők nehezen vallják be a jellemhibáikat, bármelyik korosztályról legyen is szó. Rossz minta a gyerekeknek a magányosság megélése, vagy inkább elszenvedése. A kapcsolatok olyan példája, ahol elszigetelve szenved apa-anya. Mit fog föl ebből? Ki fog derülni pár év múlva, amikor szinte csak a számítógép, telefon előtt gubbaszt, feltalál egy csomó marhaságot a világ megváltására, mert utálkozik mindenen ami él.

A világ nem megváltásra szorul, meg másik bolygóra költözésre, hanem az amúgy összetartozó egyedek őszinte kapcsolódásaira. Ne azt a mintát kövesse, ahol látszat ürüggyel hívják egymást telefonon, bocsánat ma már írogatnak, hanem legyen kimondva az, ami elválasztja a lelkeket egymástól. A hiány, a sértettség, a fájdalom megélése helyett gyűlölet.

„A szeretet és a kegyelem nem luxus.”

„A szeretet és a kegyelem nem luxus.”

Az ember akkor válik jobbá, ha megmutatjuk neki milyen is valójában.

Lehet az embernek sok olyan tulajdonsága amit nem szeret elismerni, de attól, hogy ezeket megtagadja még nem tűnnek el. Megpróbáljuk eltüntetni de egyre erősebben térnek vissza.

Ha valami szörnyűség történt velünk a múltban azt teljesen be kell hoznunk a jelenbe, akár újra eljátszva, hogy a miénk, a tudatos integrált részünk legyen. A neurózisunk egy üzenet, nem hulladék amit likvidálni kell.

Az élet hatalmas elevenség, olyan mint a kisgyerek, aki pajkos és torzítatlan formában megéli az érzelmeit, vagyis a belőle áramló energiát hagyja megtestesülni. Ha nem merjük felvállalni az érzelmeinket, ha meg akarjuk óvni önmagunkat vagy a másikat tőlük az elme zavara fokozódik.

Ma már a legtöbb kutatás azt a feltételezést vizsgálja, hogy az elmezavar egyik lehetséges oka a családi környezet, amelyben az egyén felnő. Az eltompulás, a fásultság jelzi azt, hogy az érzelmek nem követik a valóságot.

Amikor képtelen valaki uralkodni az érzelmein, mert úgy tör elő belőle akár a gejzír, illetve félénken visszahúzódva nem vesz részt az emberi kapcsolódásokban, ez a két végállapot jelenti az összezavarodottságot és a korai traumákat.

Azt a kötődési mintát, ahogyan a világunkat felfedeztük kicsiként, nehezen engedjük el, mert ezzel azonosultunk, ezt hisszük önmagunknak. Pedig a valóság teljesen más. Fel lehet fedezni a világot, nem azt amit hiszünk, hanem ami van.

Meg lehet tanulni úgy élni, hogy a trauma ne befolyásolja a mindennapokat, ne legyen benne a döntéseinkben, ne árnyalja a kapcsolatokat. A gyermeki „szemüveget”, az önmagunk hibáztatását, a másik alá vagy fölé tagozódásunkat el lehet engedni. Tisztán kivehető a felelőse egy szituációnak, ami azért szerencsés mert olyanná alakítható, ahogy abban a benne lévők optimálisan megkapják azt, amire szükségük van.

Ahogy a Dalai láma írja: „A szeretet és a kegyelem nem luxus. Nélkülük az emberiség képtelen a túlélésre.”

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás