Mindannyian átmegyünk a féltékenységen (mint az összes többi kellemetlen, sajgó érzésen). Féltékeny lehet az ember: ha valaki szebb, okosabb, gazdagabb, stb… Felmerülhet ilyenkor a féltékenység kezelése iránti igény.

A helyzet úgy néz ki, hogy mióta azt hisszük, hogy magunkévá tettük a spirituális tanításokat, elhisszük, hogy mi már valóban túlléptünk a birtoklási vágyból fakadó érzelmeken. Pedig csak elfojtottuk őket.

De jön az élet (a valódi nagymester), ami megmutatja, hogy van még min melózni, hiszen a párom mással csatangol. Jól érzi magát, engem pedig megesz a fene. A féltékenység kezelése ekkor merülhet fel bennünk.

A féltékenység kezelése – Mi a tanulság?

Hogy nem csapom be magam, mikor jön a düh, vagy az elegem van, hanem belemerek menni az érzésbe és a végére járok a dolognak. Mert Buddha azt tanítja, hogy az ember halálakor elemeire esik szét. Mint energiamennyiségek, tettei, gondolatai, érzései megmaradnak és ezekből egy idő után összeállhat egy új emberi lény.

Itt van ez a mécses, egész éjjel dolgoztam a fényénél. Reggel elfújom. Este újra meggyújtom. Az edény ugyanaz, az olaj ugyanaz, a kanóc ugyanaz, de ugyanaz-e a láng, ami fellobban a következő éjszakán?

Tehát tanulni vagyunk itt a földön, lehet lazítani, de ha munka van, azt a fájdalmak jelzik és akkor a munkát érdemes elvégezni. (Ha nem így gondolja vagy teszi valaki az sem baj. Maximum újra és újra futja ugyanazokat a köröket, míg fel nem ismeri önmagát a köreiben…)

Az anyával megélt csalódások

Jönnek hozzám fájdalmas múltú emberek, anya felé irányuló haraggal. Mivel az én erőm emlékeztetheti őket az anyával megélt csalódásukra ezért ellenállást, taszítást váltok ki belőlük. Teljesen rendben van ez is.

A tudásomon felül az éberségem, a jelenben levésem az ami a terápiában rendelkezésünkre áll. Érzékelem mikor a “majom” etetése történik, vagy valódi áttörés következik be.

Nem volt szándékom az emberekkel való ilyen jellegű munka, de így alakult. Most sem vagyok toleráns a személyemmel kapcsolatban, mert ha az “én” jön elő belőlem, visszavonulok és dolgozom magammal. Ezt a terapeuták szupervíziónak hívják.

Szerencsémre vannak körülöttem tudatossággal bíró emberek akik megmondják (én is tudom) ha nem vagyok a helyzet magaslatán. Mikor nem voltam alkalmas erre a munkára még, máshoz küldtem a hozzám fordulókat.

Ha dolgozok valakivel a jelenlétem empatikus érzetet kelt. Ez nem azt jelenti, hogy vele zokogok vagy ordítok, hanem azt, hogy támogatom az érzet megélésében.