A legnehezebben feledhető emberi cselekedet az árulás.

A legnehezebben feledhető emberi cselekedet az árulás.

Akkor jön elő ugyanis a múltból, amikor a legkevésbé lenne rá szükség, kritikus helyzetekben, fontosnak tartott pillanatokban, mert ekkor ki kéne nyílnia a szájnak, meg kéne szólalni, odébb kellene állni, a leginkább figyelmeztetni lenne jó a másikat mit tesz velünk. Mindenki követhet el árulást. Egy férj, aki ragaszkodik a feleségéhez, gondolván ez a szeretet. Egy anya, aki a gyerekeire hivatkozva marad benne a komfortos kényelemben, férfi, aki folyamatosan csalja a feleségét így őrizve meg a „sikeresség” énképét.

A legfölfoghatatlanabb az anyai arrogancia, amelyik a lányából csinál szolgalelket, a fiából élvhajhászt ami lényegében ugyanaz. A kor tette velünk, egy frászt, a kultúránk nevelte belénk, hogy a férfi ha apa lesz elég ha tudják otthon, ő van, dolgozik, nincs szükség többre. Most nem térek ki arra, mikor szidalmaz, becsmérel, sajnáltatja magát, ver, pofoz is.

Így aztán az anyáknak kell férfit nevelni a fiaikból, ami alapjaiban lehetetlen, hisz ellentétes a természettel, egy fiú nem az anyját akarja példaképnek amikor utánzással tanul, és ráadásul szívesen csak attól az apától, aki szereti őt, nem akitől tartania, félnie muszáj.

Aki szeret minket szülőként, tőle könnyen válunk el mikor társra lelünk. Ha viszont menekülni kell otthonról, akkor az érzelmi kötelék fogjaiként távozunk, és csak a látszat az, hogy szabadok lettünk.

Úgy indítunk játszmákat, legyen ez a párunkkal, barátainkkal, hogy ennek tudatában sem vagyunk. Nem tudjuk, hogy csak félig vagyunk jelen, nem tudjuk, hogy az érzelmeink teljes spektrumát meg lehet beszélni az intim kapcsolatban, lehet szó félelemről, vágyakról, mindenről. Figyelni is meg kell tanulni ahhoz, hogy a másik érezze fontos nekünk.

Lélegezni tudatosan, a gondolatokról, amik egyáltalán nem lényegesek a pár beszélgetése során, elvonni a figyelmet. “Csak” együtt kell akarni lennünk, és ez a legnehezebb annak, aki mindig félt kicsiként – nagyként, a személyisége kibontakozása helyett. Aki fél, nem lehet egész, a gondolatai kergetik ha kell, ha nem.

Úgy tudja: gondolkodik, tehát van.

Az egója annyira sérülékeny, mert kemény, hogy problémáknál, kríziseknél törik, összezuhan. Áldozatként viselkedik, holott a látszat lehet pont az ellenkezője: épp kínozza a partnerét. „Kedvencem”, inkább a halálom mikor a gyerekével csinálja, hiteti el, hogy feszültségben kell élni, panaszkodni éjjel meg nappal. Ez nem jelenti azt, hogy a panaszkodás vétek, csak ne a gyereket terheljük vele, és van olyan, aki szerint bírságolni sem ártana.

Felnőttként le lehet vetkőzni azokat a szerepeket, amik a játszmákat elégítik csak ki. Nyílván ehhez tudatában szükséges lenni a szenvedésnek, nem tagadva azt, mert ekkor látom, hogy nem tudok figyelni a másikra, idegesít ha ott van, csak azokra a negatív élményekre tudok gondolni amiket együtt éltünk át. Ha kimondom mit érzek, felszabadulok a nyomás alól.

Ha nem érzem amit érzek, akkor baj van: nem tudok megszabadulni annak traumájától, amit gyerekként hitettek el velem, rossz vagyok ha ellenkezem, ha élek – szabadon, játszva, érezve. Igen, ez is játék, de ez nem a másik manipulálását célozza, nem a “tisztes” távolságtartást, hanem azt, hogy együtt is vagyunk, és külön is, még pedig egészen, jól.

Mikor egy spirituális elvonulásra sor kerül, ott a gyermekkori megfegyelmezettség tud hatékony lenni, végigüli az ember naponta azt a 2*35 percet, le is sétálja a kirótt köröket.

Viszont ha nem néz szembe az önismereti hiányosságaival, azok újra és újra kényszeres cselekedetek, szokások, mechanikák formájában visszaköszönnek.

Évek óta vezetek csoportokat, tanítok figyelmet, tudatos légzést, relaxációt, koncentrációt. Ugyanazt, amit magamnak is. Mondhatni kapisgálom mi szükséges egy józan élethez. Hozzám nem betegek jönnek, nincs is meg a jogosítványom a pszichés betegségek kezeléséhez, olyanok jönnek, akik nem értik magukat, a párjukat, a szüleiket, gyerekeiket, testvéreiket. Ők az egészségesek, mert tartozni szeretnének valakihez, akit szeretve ismernek meg és élik le az életet a társaságukban, úgy, hogy közben maguk is kiteljesedhetnek.

Mi a szenvedésünk forrása?

Mi a szenvedésünk forrása?

Mi a szenvedésünk forrása? A saját gondolataink, és az ebből keletkezett érzelmi káosz. Szükség van rájuk, és ráadásul az elfojtott érzelmeink megbetegítenek. Ha viszont csak úgy ráöntjük a környezetünkre öntudatlanul a hatás-ellenhatás karmájában szenvedünk.

A furmányos észt meg kell tanulni megzabolázni oly módon, hogy ha nem kell, ne gondolkodjak, ha viszont kell, akkor tisztán, egyszerűen tegyem, ha pedig kreatívan, analitikusan kell, akkor azt tegyem, de ne állandóan, ne legyek saját gondolati szokásaim áldozata. A legtöbb embernek nincs meg az, ami ezt szabályozza.

És ez érvényes az érzelmekre is: hogyan tudjuk a legszebb, legkedvesebb szerető érzést kihozni magunkból. Ez mind egy belső út kérdése. Ha ezt az utat nem járjuk, akkor csak sodródunk, és reményvesztetté válunk. Akkor is ha úgymond szerencsés égisz alatt születtünk, és a világ káprázataiban bízunk. Az elkényelmesedett ember, szerepeibe ragadva nehezen kezd el változtatni, tudatszintű változtatás szükséges ahhoz, és nagyon sok bátorság, kitartás , hogy merjen őszinte lenni önmagához, utána másokhoz.

Ha szeretnéd megismerni egy ember valódi jellemét, akkor figyeld meg mit tesz azután, hogy kiderül, hibázott.

Ha anyám valóban szeret…

Ha anyám valóban szeret…

„Ha az anyám valóban szeret, akkor én szerethető vagyok. Ha anyám becsap a kedvességével, akkor én egy félrevezethető undok lény vagyok, a hisztériás álszeretetet mímelve én is átverem a környezetemet. Nekem jár az, hogy mindenki tegyen úgy, mintha szeretne engem. S ha ennyire sem becsül, akkor nagy cirkuszokkal indulok el a szeretet kikényszerítésére, amiből legtöbbször rejtett, majd nyílt utálat kel életre.” (Popper Péter)

Ha az ember teljesen fel akar ébredni a feltétel nélküli szeretet csapdájából, azt gondolom szerencsés. Mert nem akarja saját és mások hazugságainak kuszaságát, energiavámpírságát, figyelmetlenségét tovább éltetni.

Természetes, hogy vannak nehéz pillanatok, nem fájdalommentes tudomásul venni a traumákat. Sőt, a legfájdalmasabb. Érdekes ráébredni, mennyire érzéketlenné volt muszáj válni egykor… viszont épp ezért megérthető, integrálható, megtapasztalható a teljes életünk.

Érzelmi konfliktusok

Érzelmi konfliktusok

Dr. Ryke Geerd Hamer abszolút logikusan, tárgyilagosan, biológiai-élettani szemszögből írja le a testünk normál alapállapottól eltérő működését, konkrétan az érzelmi konfliktusok hatására kialakuló szervi elváltozásokat (régi nevén megbetegedéseket), beleértve minden elváltozást, ami bizonyítottan nem mérgezés, baleset, sugárzás, stb. következménye.

Hamer doktor nem az orvostudományi egyetemeken oktatott alapfeltételezésekből indult ki, miszerint a betegség a testünk meghibásodása, génhiba vagy a kórokozóknak kikiáltott mikroorganizmusok rosszindulatú támadása, hanem azt kereste, milyen összefüggés van a lelki konfliktusok, az agy és a szervi elváltozások között. Felismerte, hogy a korábban megbetegedésnek vélt folyamatok kivétel nélkül a szervezetünk értelmes biológiai válaszreakciói egy drámaian, váratlanul, felzaklatóan, elszigetelten megélt és megoldatlan lelki (érzelmi) konfliktusra.

A lelki konfliktusaink szervi elváltozásokat produkálnak, a megbetegedés a szervezetünk értelmes biológiai válaszreakciója egy számunkra fontos személlyel megélt felzaklató, megoldatlan lelki( érzelmi) problémára.

Ne hibáztasd magad azért, mert nem tudtad az érzelmeidet nyíltan kommunikálni, és emiatt konfliktus hátán konfliktus csücsül az életed valamelyik területén (vagy épp az egészen).

Jószerivel az ember csak néz mint Julcsi a moziban, mikor pl a párja nekitámad a vádaskodásaival, felelőssé téged téve a saját belső bizonytalanságáért, a nyugtalanság pedig csak tovább gyűrűzik.

Ugyanilyen mikor a gyerek (nagykorú) vonja felelősségre a szülőt, amiért képtelen elköteleződni valami mellett. (Munka vagy párkapcsolat.)

A tudatosság nem büntet, ellenkezőleg, felszabadít a nyomás alól ami a bűntudatból származik.

A zárt elméről

A zárt elméről

Olyanja mindannyiunknak van, hívhatjuk spiri egónak, materiális egónak, a lényegen nem változtat. Ami viszont változtat azon az állapoton, ami szenvedéssel, sértődöttséggel, lefagyott légkörrel, feszültséggel, komorsággal jár, az pedig az, hogy tudomásul vesszük a fejlődést, az evolúciót, pontosabban a gondolkodás folyamatos felül bírálatát.

“A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.” (Albert Einstein)

Érdekes, ezt az idézetet sokan ismerik, mégis ölre megyünk verbálisan, sőt ahogy a fiatalokat hallgatom, fizikálisan is az igazunk megvédése érdekében. Mesélik, hogy az estéik, mikor szórakozni mennek, abból áll, hogy agyonverik egymást.

Mit látni ebből? Óriás adag feszültséget, szenvedést, bűntudatot, félelmet… Haragszanak a szüleikre, és a másikon vezetik le dühüket. De mivel nem lehet a tekintélynek (apának, anyának) véleményt mondani megtorlás nélkül, ezt a módját választják az őket ért erőszak kiengedésére.

Mikor a gyermek világra jön, óhatatlan, hogy a nevelésével, idomításával a szülő önmaga képére formálásával ne okozzon sérülést. Amíg valakinek nincs rálátása a folyamatra tiltakozik, hiszen ő is így kapta, mégis ember lett belőle. Ezen gondolkodás mentén összefüggést a politikai események által keletkezett családi, baráti cívódásokra találni lehetetlenség.

Ahhoz a kompromisszumhoz, ami egy embert, egy családot, népet, világot megváltoztatna békésebb irányban, a régi gondolkodás lecserélését feltételezi. Viszont ez is háborúval jár. Hiszen pont a közeli barátok-családtagok tiltakoznak az egyén új gondolkodásának megjelenésével kapcsolatosan… De tudjuk, hogy a háborúkban keletkezik veszteség.

Mégis azt mondom megéri, mert egy új világ tárul elénk. A spirituálisnak nevezett állapot csodálatos (ellenállásmentesen, befogadóan), ami nem ez, mikor látszatra szeretünk mindenkit, belül közben szétszed az ideg, ha nem egyezik a látásmód a másikéval… Képtelen vitázni indulat nélkül.

Vagyis pont olyan düh, elfojtás tombol, mint amikor a fiatalok „szórakozni” mennek, vagy a politikus harácsolása fékezhetetlen…

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás