Ismét mozgalmas heten vagyok túl. Megállapítom, hogy ha eddig százszorosan gondoltam azt, hogy beszélni, kommunikálni kell, akkor a jövőben ezerszeresen fogom. Aki csak hozzám fordul mindenkinek tanácsolom ne szorongassa, ne halogassa azt az érzést, gondolatot amitől nem tud szabadulni, mert esetleg ahhoz szoktatták otthon a családban, hogy tűrni kell, és titkolózni. Nem derülhet ki más eleinte, ha valaki elkezd őszintén kommunikálni, mint az, hogy amit eddig igaznak gondolt az hamis.
Még akkor is (sőt akkor a leggyanúsabb) ha sokan egyetértenek benne. A legszebb példa saját magammal kapcsolatos mivel sokat hallottam kis-nagy koromban milyen szép vagyok, rám ragadt ez a cucc, és azt hiszem annak kell lennem. Ez pont olyan dogma, mint mikor valakit gyerekként másképp becsmérelnek, (lehülyéznek, lebutáznak) és felnőve sosem meri önmagát megnézni teljes valóságban… hiszen senki se volt kíváncsi őrá.
Van egy kivetített soha nem elérhető kép a fejünkben, amitől ha nem hagyjuk abba, távol maradunk saját magunktól, robotokká válunk az érzéseink nélkül. Ha valakire rászólnak mikor sír, fejezze be, ne nyávogjon, felnőve nem érti miért disszonáns az érzése a macskákkal szemben. Ha sokan és sokszor rászólnak annál kevésbé lesz macskabarát. Ezer és egy ilyen történetünk van „odabenn” , ami meghatároz minket.
Megfigyeltem mennyit árt a titok, az erről nem beszélünk, jobb ha ezt te nem firtatod, stb. politika. Szóljon ez a bántásokról, a szexuális szokásokról, hovatartozásról, vagy akár konkrétan a politikáról…
Tegnap felhívott sírva egy régebbi kliensem, mert én ha akarnék sem tudnék gyógyszert szolgáltatni, ezért ő elment egy orvos terapeutához, akinél egyszer csak előjött egy gyerekkori emléke, és nagyon, szinte nyüszítve sírva fakadt, a lábaival toporzékolt. Ekkor a terapeuta rászólt: fejezze be ne hisztizzen. Ezután hívott fel, hogy mit rontott el. Elmondtam neki azt amit most leírok, hogy megijedt az ember attól az energiától ami belőle kijött végrevalahára. Kevesen képesek nem megijedni az őszinte reagálástól. Menjen máshoz hagyja a fenébe azt az embert.
Ha azt mondta volna neki a szakember őszintén felvállalva, hogy nagyon félelmetes vagy nekem, mert emlékeztetsz a régi önmagamra, és bocsáss meg, nem hiszti ami belőled jön, hanem fájdalom, átlépte volna a saját árnyékát. Azt az árnyékot ami majd mindannyiunkra rávetül, hogy arra neveltek minket anno, hogy nem mondhatunk igazat.
Ha egy gyereket megerőszakolnak, bántalmaznak a családban és egyetlen egy felnőtt nincs akivel ezt megbeszélhetné, ő „úgy marad”, abban a hiszemben, hogy hazudnia kell önmagáról. Eljön a karácsony, és ez a feszültség, árnyék borít be mindent. Csináljunk úgy mintha egy család volnánk, tartsunk össze, holott ezt a törődés képességet nagyon régen elvesztettük. Viszont ha sosem mer valaki ránézni arra honnan is jön ő valójában, ebben a hiszemben meg is marad. Mert törődni egymással ezt jelenti embernek lenni.
Pár éve mikor én is válságon mentem át, össze voltam zavarodva, egy dolgot tudtam: nem tudok másokkal törődni most. Össze kellett törjek 😉 , hogy még inkább kinyílhassak másokra. (Önmagamra is.) Mert a fájdalom nekem is fáj amit a másik érez. De nem félek már tőle. Nem hazudom azt neki amit a családjában még az anyja is megtett, hogy ne vegye komolyan az érzéseit és a gondolatait. Nagy árulást él meg mindenki, akit nem szerettek, nem figyelemmel fogadtak. Természetes, hogy ezek után mint egy didergő kismadár rémül meg a figyelem, a szeretet morzsájának megérzésétől is…
Ha én ráömlenék (legszívesebben mindenkit agyonölelgetnék mikor ott ül vagy áll velem szemben) talán örökre bezár, és marad abban a hitben, hogy a földön nem létezik szeretet. Voltak pár éve az öleljük meg egymást transzparenses táblás emberek az utcákon. A cinikus oldalam nem hitte, hogy idegen emberek közt, akik nem ismerik egymást lehet őszinte egy ölelés, ugyanezt éreztem (érzem) egy spirituális közösségben is, ahova már nem járok.
Mindig van hova fejlődni ha a szeretet és a földi lét a közös pont.
Zárt Facebook csoportunk a szabad társalgás tere. Csatlakozz, ha van kedved.
„Az érett, felnőtt ember hozzáállása az élethez a nyitottság, és az a gyermeki kíváncsiság, amely mindenkivel együtt születik. Felfedezni önmagad a programok, a mintáid alatt eleinte olyan munka, ami energia befektetéssel jár, viszont kamatostul térül meg. Sajnos kevesen élik ezt az állapotot, de jó, és hasznos olyan csoportba tartozni, ahol akik már éberen tekintenek a világra, nem akarják visszaaltatni a másikat. Játszmák nélkül élni, szabadon.”