Kettős kötés

Kettős kötés

Amikor belül bírálod magad, az nem az egészséges lelkiismereted hangja. Ő sosem tenne ilyet.

Evolúció által kidolgozott program az, hogy ha megijed a kisgyerek, rohan az anyjához, ő megnyugtatja, szeretetet, energiát ad, a kicsi pedig szalad vissza a világba, de ha az anya az, aki megrémít, akkor is hozzábújik a kicsi, és minél ijesztőbb az anyja, annál jobban kapaszkodik belé, és nem akar leválni róla még évtizedek múlva sem.

A kapcsolatai is e szerint alakulnak, mert kettős kötésben van, intim kapcsolataiban a rossz bánásmód ellenére sem áll ki önmagáért, vagy egyáltalán létre sem hoz kapcsolatot.

Teljesen meg kell születni újra, egy olyan kapcsolatban (kapcsolatokban), ahol megtanulja az ember önmagát megbecsülni, a másik nem kihasználja, senki se csapja be a másikat, őszinte tükröt tartanak egymásnak. Van akinek egy barátság nyújtja ezt, ami önmagában terápiás kapcsolat, és olyan is van amikor a terapeutával meglévő kapcsolat életre szóló barátsággá válik. Egyedül senki nem képes felébredni, ugyanakkor senkit nem lehet felébreszteni. Ez egy közös vállalás.

Akarata ellenére nem lehet segíteni senkinek

Akarata ellenére nem lehet segíteni senkinek

Akarata ellenére nem lehet segíteni senkinek. Szabad akarattal rendelkezik az egyén az életéről, de az a valaki is, akinek nincs tiszta tudata. Egy önismereti munka ha alapos, begyógyulnak a lelki sebek, a bizalomra való képesség megjelenik, a kapcsolatok minősége megjavul.

Mikor valaki nem kér segítséget, mert azt hiszi magára van utalva, ekkor a felnőtt tudatállapot helyett a sérült gyermeki tudat dönt, mert ezt szokta meg. Nincs segítség.

Ha a szülők kielégítetlen igényeiket kivetítik a gyermekre, például bizalmasuknak tekintik őt és neki panaszolják el a házastársukkal kapcsolatos problémáikat, felborítják azt a hierarchiát, ami a normális kötődési minta alapján nyugszik. A kötődő agy ösztönösen dominancia szerint rangsorolja a résztvevőket.

A velünk született agyi apparátusba be vannak ágyazva az archetipikus pozíciók, amelyek durván uralkodóra és függőre, illetve gondoskodóra és gondozottra oszlanak, tehát arra, aki ad, és arra aki kap. Ez a képlet még a felnőtt kötődésekre is igaz, mint amilyen a házasság, bár egészséges, kölcsönös kapcsolatban nagymértékű ide-oda történő elmozdulás van a gondoskodó és a gondoskodásra szoruló szerepe között, és ezt a mozgást a körülmények, illetve az szabja meg, hogy a házasságban a felek hogyan osztják meg a felelősséget.

A gyermekek a felnőttekkel szemben a függő, a gondoskodást kereső oldalon helyezkednek el. Azok a gyerekek, akik a kötődési hierarchiában megfelelően helyezkednek el, ösztönösen azt akarják, hogy gondoskodjanak róluk. Minden kényszer nélkül, önként felnéznek a szüleikre, hozzájuk fordulnak válaszokért, és alkalmazkodnak hozzájuk. Ez a dinamika a kötődés legbenső természetéből fakad. A függőségnek e nélkül az érzete nélkül a viselkedést nehéz irányítani. A gyerek keres pótlékot félelmében, mert magára van utalva. És ez csak rosszul tud végződni.

„Az egymástól való elválásunk optikai csalódás.”

„Az egymástól való elválásunk optikai csalódás.”

„Az egymástól való elválásunk optikai csalódás.” – mondá Einstein, vagyis a születéssel bekövetkezik az első trauma, hisz leválasztódunk az egységélményről.

Téves, vagy korlátolt gondolat, hogy csak az anyánkhoz tartozunk míg a testében vagyunk. Ő az összeköttetés az Egészhez. Ha az anya nem akarja a gyereket, mert annyira belefeledkezik a földi történésekbe, vagyis elfelejtette az egység élményét, beazonosult az érzékszervi valósággal, úgy éli meg, hogy a benne fogant, növekvő kis ember, belőle vesz el, őt károsítja azzal, hogy megszületik.

Bizonyos értelemben valóban egótlanná válik az anya, mert a csecsemő megszületésével törik az az énkép, amit a nő önmagáról addig hitt. Könnyű vádolni őt, hogy önző, csak aki ezt teszi, ő milyen?

Emlékeztetőül: az egység élményéből kivált én-tudat, ha úgy tetszik őrült, hisz teljesen el képes hinni a szeparációt. Vagyis az a másik valaki, aki itt áll előttem, tőlem teljesen független, félelmetes a számomra, el tud tőlem venni ezt-azt. Ja és ez kölcsönös. LSD vagy egyéb pszichedelikus szer hatására eltűnik az “én” fala, megélhető az, amiről írok. A meditálásnak is van egótlanító következménye.

Természetesen szüksége van a megszülető babának olyan anyára, aki őt szereti, óvja, gondoskodik róla. Ebbe az is beletartozik, hogy tudatában van, nem az övé a pici, nem a birtoka, ő, az anya csak kapocs az egész univerzumhoz tartozó kis lénynek.

Ha ellenségnek éli meg, az nem jó egyiküknek sem. Mert ez azt jelenti, abszolút megfeledkezett a valóságról, áldozatává lett a vele történteknek. És az elkövető a pici lény. (A férfi, a világ.)

Természetesen a pici is ellenségnek éli meg az anyját, hozzászokik ahhoz, hogy bújjon el előle. A testétől is külön tud válni, azzal azt tesznek a szülei amit akarnak, ő (a kisgyerek) nem érez semmit. Ez az állapot később mint szokás megmarad, egy terápia segít feloldani az érzéketlenséget, a magányt, amivel felnőttként az ember már önmagát bünteti. Ha nem bántalmazzák a szülők, nincs szüksége terápiára, természetesen következik be az “én” élményének kialakulása. Ilyen rettenet kevés van. Tudatos szülő képes a gyermeke szükségleteinek tudomásul vételére.

A spiritualitás ha megjelenik bármelyiküknél, ráébredve az ellenségkép szükségtelen voltára, a szülőt vagy a gyereket (a másikat) teljes mértékben el képes fogadni. Ez nem jelenti azt, hogy nem tud védekezni ha támadják, sőt! Egészséges “én” határral rendelkezve kiáll másokért is, ha a segítségét kérik. A kibillent polaritás, a jin-jang egyensúlya nélkül a lélek háborúsága tovább tart.

Amíg az én házamban élsz…

Amíg az én házamban élsz…

Jelenleg is beleneveljük a gyerekbe a megalkuvásunkat. Egyetlen egy szó megteszi ezt: kell!

Iskolába kell járni!
Csendben kell lenni!
A nagyi főztjét meg kell enni!

Vagyis a szülő még a saját szüleivel sem mer konfrontálódni. Mutatja is, hogy a nagypapától félni kell. És a gyerek mindent elhisz, megkezdődik az elfojtás, a válaszait, a nemet mondását megtanulja önmegerőszakolás útján elhallgatni. Ha kifejezi bármelyik akaratát, a szülők erővel, manipulációval letörik.

Pl.:

Amíg az én házamban élsz…
Amíg az én kenyeremet eszed…
Ezt érdemlem tőled, az anyád vagyok…
Ezért gürizek éjjel nappal…
Úgyse fog sikerülni, minek csinálod ezt kislányom, nekem se sikerült…

Az elfojtással működő emberek szavajárása: úgyse jön össze, minek próbálkozni?

Izgalmas, és tanulságos, hogy a gyerekek mennyire az érzéseikre hallgatnak, és a felnőttek mennyire nem hallgatnak rá, mindent agyból csinálnak.

Ebből az lesz, hogy nem merjük a világunkat olyannak látni amilyen.

Feldmár: „Meg kell szabadulnunk a fájdalom fóbiától, hiszen a védekezés nem lehet hatékony, viszont megfoszthat mindentől, ami jó és szép és értékes.”

Családtervezés helyett válástervezés…

Családtervezés helyett válástervezés…

Lux Elvírát olvasgatni mindig üdítő volt: Családtervezés helyett válástervezés van az emberek tudatalattijában.

A jövő problémamegoldásának tanulási ideje a kamaszkorban van, és nem a középkorúság hajnalán. Minden korszaknak megvan a jellemző tanulnivalója, és az időszerűség elmulasztása pótolhatatlan a későbbiekben.

A modern szinglieszmével az a baj, hogy természetellenes állapot, hiszen az ember társas lény. Persze a tizenéves lány nem akar férjhez menni, ez természetes, még nincs felkészülve az anyaszerepre. Viszont huszonévesen már akarjon. Aki huszonévesen sem gondol a jövőre, azzal valami baj van.

A nemi státusszal való szerepazonosulásnak sok feltétele van. Elsősorban az, hogy a gyerek olyan családban nőjön fel, ahol az apa és az anya is jelen van. Enélkül sem a saját nemmel való azonosulás, sem a másik nemhez való egészséges viszonyulás mintái nem állnak a gyerek egészséges nemi fejlődésének rendelkezésére.

Azt mondja a francia: keresd a nőt, és valóban, a nők feladata elsődlegesen az anyaság, és minden egészséges nőnél ennek ösztönprogramja benne foglaltatik személyiségében. Ez készteti az anyaság vállalására és a férfival való megfelelő bánásmód alapvető programjának végrehajtására is. Szerintem anyai ösztön van, apai ösztön nincs. A nők bírják rá a fészekrakásra a férfiakat. Az ügyes, női szerepükben biztosan mozgó egyének maguk választanak párt. A nő választ és nem a férfi, persze ez csak addig igaz, amíg a nők nem feledkeznek el egészen nőiességükről. Ha megfelelő méltósággal viselik nőiségüket, nem lehet baj.

A természet úgy rendelte, hogy a két petefészekben minden hónapban csak egyetlen megtermékenyítésre alkalmas petesejt érik meg. Viszont a férfinél egyetlen ondóürítéskor fél milliárd hímivarsejt ürül ki a nemi aktus során. Ez a buzgó, mozgékony sokaság egymást ölve, tiporva, elrabolva egymás elől a muníciót arra törekszik, hogy azt az egyetlen, havonta egyetlen női ivarsejtet elérje és megtermékenyíthesse. Győztes csak egy lehet. Mindig biztatom a nőket, hogy gondoljanak erre, amikor elbizonytalanodva ők hiszik azt, boldognak kell lenniük, ha egy férfi találkozni akar velük. A természetes mód pont a fordítottja.

A hímek aktivitása nemcsak ebben a példában igaz. A kezdeményezés szintén ősi, törzsfejlődési programhoz kötött. Ezeket a sok millió éves rögzüléseket nem lehet csak úgy ripsz-ropsz tudatos és akarati szinten megváltoztatni. Ha a lányok is jogot formálnak a kapcsolati és a szexuális kezdeményezésre ez gátolja és rontja a férfiaktivitást. Sokszor a legaktívabb szexualitású férfi is lelombozódik az agresszív, követelőző nőtől. Ezzel növelve a libidóhiánnyal és merevedési zavarral küzdő férfiak népes táborát.

A férfit az ismételt kudarc arra készteti, hogy olyan partnert keressen, aki rehabilitálja súlyosan sérült férfitudatát. Két ember közé akkor fér be egy harmadik, ha szoros egységük – valami miatt – megbomlik. A női méltóságnak arra is ki kellene terjednie, hogy az asszony ne engedjen mást kettejük intim porondjára. Ahol én vagyok a nő, ott más nő szóba sem jöhet, semmilyen szempontból. Küzdjön csak a férfi a saját bűntudatával, s ha ettől nagyon szenved, paphoz vagy pszichológushoz menjen gyónni, és ne a feleségéhez. A feladat ilyenkor nem a “bűnös“ sarokba szorítása, hanem a komfortérzés biztosítása a férj, főleg az apa számára.

Nem kell nagyon aggódni, nincs az a szerelem ami ne múlna… bizonyos dolgok azonban az érzelmeknél is fontosabbak. Például a gyerekek kiegyensúlyozott érzelmi fejlődése, ami lehetetlen akkor, ha a szülők elválnak.

Lux Elvira

Bírd ki! Légy tökéletes!

Bírd ki! Légy tökéletes!

A kineziológus tesztelve tisztázza le milyen fajta parancs fut az ember fejében leginkább. A legtöbb férfi kliensnek a bírd ki, nőknél a légy tökéletes – ez a parancs.

Párkapcsolatban úgy fest, hogy a férj megszakad a problémák súlya alatt, de nem kér segítséget. Jelentse ez azt, hogy el kellene sírni egy bánatot valakinek, akár a félelmeiről beszélnie, vagy a szomszédot megkérni valamire, és ő a végletekig elmegy, de azért sem kér segítséget.

A nők nagy része a tökéletességre annyira igyekszik szert tenni, hogy akár nyolchónapos terhesen is diétázik, miközben úgy fut, hogy egy atléta is megirigyelné. Vagy épp annyira fontos a lakás tisztasága, hogy mindent emögé sorol, holt fáradtan is csinálja.

Borzasztó, mert megbénító programok ezek, ahogy a többi is amire a gyerek rászokik.

Mártírt csinálni magunkból, hogy végre az anyánk vagy az apánk elismerjen, odáig tud fajulni, hogy a kapcsolódás helyett csak az elvárásaink élnek köztünk. Tudatalatt fut ez, ahogyan a szülői engedélyre várás is, hogy boldog, ellazult lehessen az ember. Ha nem írjuk fölül a programokat, tovább adjuk a gyerekeinknek, akik szintén meg tanulnak szenvedni.

Ennek semmi köze a szeretethez, a szülő öntudatlan működése teszi.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás