Azt tapasztalom, hogy van ellenállás a segítségkéréssel kapcsolatban (természetesen tisztelet a kivételnek), pedig olyan őrület amit az elme produkál velünk… Pontosabban amit hiszünk tévesen, például az erővel kapcsolatban.

Azt hisszük, az az erős, aki nem beszél magáról, megoldja magában a problémáját. Viszont azt is tapasztalom, hogy (azért is) szükség van hangosan kimondani mit érzünk, mert az ember a saját hangját hallva is meglepődik néha, mekkora elfojtott érzés van egy-egy tisztázatlan esemény, jelenet mögött… És ami azután történik – tehát konkrétan kiadva az elfojtott érzelmi töltést – az az, hogy jön a valódi erő, ami addig a mélyben forrt…

Hogy nálunk, Magyarországon miért nő ilyen lassan a terápiás foglalkozások igénybevételének száma, azt gondolom (de én is folyamatosan figyelek és tanulok a klienseimtől), hogy a szokás hatalma, a rendszerünk tekintély tiszteletet parancsoló nevelési stratégiája, hiszen azt láttuk gyerekként, hogy a szülő uralkodik rajtunk, sőt rajta meg az érzései (ami nyilvánvalóan egy kisgyerekben félelmet kelt a saját érzéseivel kapcsolatban is, nem tud vele mást kezdeni mint száműzni a mélybe és elfelejteni ), tehát az “erő” vele van…

Aztán a tanárok is ugyanezt az elvet követték a megszégyenítéseikkel, hiszen a tudást ők birtokolva hatalmaskodtak felettünk, így felnőtt korba érve nem lehet másként, minthogy valakin uralkodjunk valamilyen formában: férj, feleség, gyerek, főnök, csoportvezető, szekta vezér, politikus… De ha ezt az “erőt ” nem lehet megkérdőjelezni, mert a szülők hatása egy életen át érvényesül, közvetlen-közvetetten átörökítődik az utódokra, és a szenvedés garantált.

Tudatosan észrevehető, és csak annyi erőt alkalmazva képes az egyén érvényre juttatni önmagát, amit a helyzet megkíván. Ezt az egyre lazább-könnyedebb életérzés mennyisége bizonyítja. Amíg a többség minden pillanatban a rossztól retteg, addig az éber szemlélődő pontosan tudja mi a teendő.

Azt hiszem érthető, hogy a gyerekkorban elszenvedett sérülés hatására keletkezett feszültség (ami növekedett az idő előrehaladtával, hiszen kiengedni a gőzt nem lehetett) összegződött mára globális szinten. Ezért értek egyet azzal a mondással, hogy a változás egyénileg kezdődik és adódik össze majd a későbbiekben…

Amit még fontos megjegyezni, hogy a pszichológiai ipar a maga korlátaival (legyen az a nemtudás, vagy az azonnali gyógyszerezés) ártani is tudott azokban az országokban, ahol a kezeléseket az állam támogatta. Ezeket a “sikereket” látva is jogos az ellenállás bárkiben.


Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás