Miért nyúlik a trauma egészen a gyerekkorig vissza?

Miért nyúlik a trauma egészen a gyerekkorig vissza?

Miért nyúlik a trauma egészen a gyerekkorig vissza? Miért nem elég egy adott krízist, amit a jelenben épp megél valaki, azt kezelni?

Azért, mert a trauma addig ismétli önmagát míg a tudatosság fénye be nem ragyogja.

Ha apa, anya bántalmazza a gyerekét, szóban, fizikailag, ez annyira roncsolja a gyermek egész lényét, teljes spektrumát, hogy ez ellen, részleges vagy teljes érzéketlenítéssel reagál. Úgy él túl, hogy mire középkorú lesz a fásultság, a kiégés garantált. Ő sem tud szeretni, örömöt megélni, és viszonzást sem lel. Kapaszkodni bír a párjába, rosszabb esetben a szüleibe. Nem tud leválni róluk, azok az elfojtások, amiket a tudatalattija tárol sok erő árán, kezdenek beszivárogni idővel a mindennapokba, hisz senki nem rendelkezik végtelen erővel. Egyre rigolyásabb, kiálhatatlanabb, kötözködöbb, feszültebb, magányosabb, boldogtalanabb lesz.

Azok a játszmák amik a kapcsolatait jellemzik, nem tartalmaznak hasznos energia forrást. Elhidegülnek egymástól házaspárok, barátok.

Az intimitást mivel nem ismerik, nem is tudják hogy hiányzik, vagy hogyan lehetne megteremteni.
Terápia, lelkitámasz igénybevétele nélkül gyógyulni, leválni arról a szülői mintáról ami már őket is boldogtalanná tette képtelenség. Olyan társat, társaságot találni, ahol úgy lehetsz önmagad, hogy mindenki más is az lehet, nem könnyű, viszont megéri.

Várlak szeretettel szeptembertől csoportba, egyéni foglalkozásokra. Ha a meditációt, a tudatos légzést, a relaxációt szeretnéd megtanulni, akkor is. Jelentkezni telefonon, vagy akár levélben is lehet. Pár mondatban leírva, mi az, amivel el vagy akadva. Tisztelettel fogadok minden önismereti útra térőt, tudom, hogy eljutni nem volt könnyű idáig.

Amíg az én házamban élsz…

Amíg az én házamban élsz…

Jelenleg is beleneveljük a gyerekbe a megalkuvásunkat. Egyetlen egy szó megteszi ezt: kell!

Iskolába kell járni!
Csendben kell lenni!
A nagyi főztjét meg kell enni!

Vagyis a szülő még a saját szüleivel sem mer konfrontálódni. Mutatja is, hogy a nagypapától félni kell. És a gyerek mindent elhisz, megkezdődik az elfojtás, a válaszait, a nemet mondását megtanulja önmegerőszakolás útján elhallgatni. Ha kifejezi bármelyik akaratát, a szülők erővel, manipulációval letörik.

Pl.:

Amíg az én házamban élsz…
Amíg az én kenyeremet eszed…
Ezt érdemlem tőled, az anyád vagyok…
Ezért gürizek éjjel nappal…
Úgyse fog sikerülni, minek csinálod ezt kislányom, nekem se sikerült…

Az elfojtással működő emberek szavajárása: úgyse jön össze, minek próbálkozni?

Izgalmas, és tanulságos, hogy a gyerekek mennyire az érzéseikre hallgatnak, és a felnőttek mennyire nem hallgatnak rá, mindent agyból csinálnak.

Ebből az lesz, hogy nem merjük a világunkat olyannak látni amilyen.

Feldmár: „Meg kell szabadulnunk a fájdalom fóbiától, hiszen a védekezés nem lehet hatékony, viszont megfoszthat mindentől, ami jó és szép és értékes.”

Családtervezés helyett válástervezés…

Családtervezés helyett válástervezés…

Lux Elvírát olvasgatni mindig üdítő volt: Családtervezés helyett válástervezés van az emberek tudatalattijában.

A jövő problémamegoldásának tanulási ideje a kamaszkorban van, és nem a középkorúság hajnalán. Minden korszaknak megvan a jellemző tanulnivalója, és az időszerűség elmulasztása pótolhatatlan a későbbiekben.

A modern szinglieszmével az a baj, hogy természetellenes állapot, hiszen az ember társas lény. Persze a tizenéves lány nem akar férjhez menni, ez természetes, még nincs felkészülve az anyaszerepre. Viszont huszonévesen már akarjon. Aki huszonévesen sem gondol a jövőre, azzal valami baj van.

A nemi státusszal való szerepazonosulásnak sok feltétele van. Elsősorban az, hogy a gyerek olyan családban nőjön fel, ahol az apa és az anya is jelen van. Enélkül sem a saját nemmel való azonosulás, sem a másik nemhez való egészséges viszonyulás mintái nem állnak a gyerek egészséges nemi fejlődésének rendelkezésére.

Azt mondja a francia: keresd a nőt, és valóban, a nők feladata elsődlegesen az anyaság, és minden egészséges nőnél ennek ösztönprogramja benne foglaltatik személyiségében. Ez készteti az anyaság vállalására és a férfival való megfelelő bánásmód alapvető programjának végrehajtására is. Szerintem anyai ösztön van, apai ösztön nincs. A nők bírják rá a fészekrakásra a férfiakat. Az ügyes, női szerepükben biztosan mozgó egyének maguk választanak párt. A nő választ és nem a férfi, persze ez csak addig igaz, amíg a nők nem feledkeznek el egészen nőiességükről. Ha megfelelő méltósággal viselik nőiségüket, nem lehet baj.

A természet úgy rendelte, hogy a két petefészekben minden hónapban csak egyetlen megtermékenyítésre alkalmas petesejt érik meg. Viszont a férfinél egyetlen ondóürítéskor fél milliárd hímivarsejt ürül ki a nemi aktus során. Ez a buzgó, mozgékony sokaság egymást ölve, tiporva, elrabolva egymás elől a muníciót arra törekszik, hogy azt az egyetlen, havonta egyetlen női ivarsejtet elérje és megtermékenyíthesse. Győztes csak egy lehet. Mindig biztatom a nőket, hogy gondoljanak erre, amikor elbizonytalanodva ők hiszik azt, boldognak kell lenniük, ha egy férfi találkozni akar velük. A természetes mód pont a fordítottja.

A hímek aktivitása nemcsak ebben a példában igaz. A kezdeményezés szintén ősi, törzsfejlődési programhoz kötött. Ezeket a sok millió éves rögzüléseket nem lehet csak úgy ripsz-ropsz tudatos és akarati szinten megváltoztatni. Ha a lányok is jogot formálnak a kapcsolati és a szexuális kezdeményezésre ez gátolja és rontja a férfiaktivitást. Sokszor a legaktívabb szexualitású férfi is lelombozódik az agresszív, követelőző nőtől. Ezzel növelve a libidóhiánnyal és merevedési zavarral küzdő férfiak népes táborát.

A férfit az ismételt kudarc arra készteti, hogy olyan partnert keressen, aki rehabilitálja súlyosan sérült férfitudatát. Két ember közé akkor fér be egy harmadik, ha szoros egységük – valami miatt – megbomlik. A női méltóságnak arra is ki kellene terjednie, hogy az asszony ne engedjen mást kettejük intim porondjára. Ahol én vagyok a nő, ott más nő szóba sem jöhet, semmilyen szempontból. Küzdjön csak a férfi a saját bűntudatával, s ha ettől nagyon szenved, paphoz vagy pszichológushoz menjen gyónni, és ne a feleségéhez. A feladat ilyenkor nem a “bűnös“ sarokba szorítása, hanem a komfortérzés biztosítása a férj, főleg az apa számára.

Nem kell nagyon aggódni, nincs az a szerelem ami ne múlna… bizonyos dolgok azonban az érzelmeknél is fontosabbak. Például a gyerekek kiegyensúlyozott érzelmi fejlődése, ami lehetetlen akkor, ha a szülők elválnak.

Lux Elvira

Felszabadulva…

Felszabadulva…

Ha egy társaságban a résztvevők annyira be tudnak lazulni, hogy megjelenhet más is belőlünk mint a szokványos, izgalmas beszélgetés kerekedik.

A félszegség, a megfelelni akarás ha már az érzelmeitől nem tart valaki, abszolút megteremti azt a keretet, ami az asszertivitás alapja. Érdekelni kezdi a másik, kapcsolódni tud hozzá, úgy veszi át a figyelmet, hogy nem érzi kifosztva, lehengerelve magát senki.

Mindannyiunk életében van olyan valaki (többen is lehetnek), akivel szívesen elbeszélgetnénk. Vannak tisztázatlanságok, neheztelések, kielégítetlen kíváncsiságok. Ezekhez mind elengedhetetlen az érzelmek felismerése, tudatosítása, a szégyentől való tartózkodás felfüggesztése. Természetes, hogy ezt nem nagy nyilvánosság előtt tesszük.

Ha olyan a társaság, a benne lévők nem kritizálják egymást semmiért, még gondolatban sem. Ebből lassan az következik, hogy jól érezzük magunkat együtt, elmúlik a szorongás, felenged a testi blokk, megnyilvánulhat az egyén, kimondhatja azt ami még őt magát is meglepi, de annak a bizonyos valakinek soha sem lehetett kimondani.

Az individum, amire egy nyugati kultúrában felnőtt ember annyira büszke, bármilyen fura, megszűnik létezni, kis időre eggyé vagyunk képesek válni. Ez adja azt a stabilitást, amitől a kinti világ, legyen az családi – baráti – munkahelyi, nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válik, mert az abban megjelenő konfliktusokban az az ember aki kezeli, uralja az érzelmeit, jobb alkalmazkodási stratégiát tud követni.

Hosszú idő mire “levedli” valaki azt a bőrt, maszkot, amit a gyerekkori traumái következtében el kezdett viselni. Főleg mivel nincs is tudatában ennek.

Addig nem is történik meg a változás, amíg a szülei (felesége, férje, testvére, stb.) nézőpontjához ragaszkodik valaki, vagyis csak annyit mutat meg magából, amennyit akkor, ott lehetett.

Meg kell értse, ez már nem csak számára unalmas és szenvedős, hanem akár pont azoknak is, akik miatt ilyenné vált.

Felnőtté az teszi az embert a biológiai érettségen túl, hogy mentálisan, szellemileg is felelősséget tud vállalni önmagáért. Minél érettebb valaki, annál inkább élvezi a felelősséget, ez adja ugyanis a szabadságát.

Az önismeretben járót az érzelmei igencsak próbára teszik.

Az önismeretben járót az érzelmei igencsak próbára teszik.

Az önismeretben járót az érzelmei igencsak próbára teszik.

Általában egy családban olyanok kérnek terápiás segítséget, akik évek (évtizedek) óta viselik el mások érzelmi zsarolásait. Az érzelmek kezelésének fontosságával kapcsolatban beemelnék egy szélesebb „látószöget”:

Aki volt már haldoklók közelében láthatta, hogy az érzelmeiket mennyire tudják, vagy nem tudják uralni az utolsó stádiumban, és aki sosem tanulta még életében kezelni azokat, arra rátörnek, és bántja a környezetét, nem tud békében elbúcsúzni, eltávozni. Megjegyzem a mai kor lelketlen, technokrata életszemlélete tagadja a halál rituáléit, fél a haldoklástól, magára hagyva az utolsó pillanataiban a haldoklót.

Az “én”, amit vizsgálgat az önismerettel foglalkozó spirituális gyakorló, a haláltól, a megszűnéstől mindig retteg.

De sajnos pont ez, ami az életben való teljes részvételt is akadályozza, hiszen ha valakit az édesanyja-apja még a széltől is óvott, vagy teljesen magára hagyott, nem engedte az önkifejezését, teljes akaratát elfojtotta a gyereknek, ugyanakkor a saját indulataitól nem kímélte, őbenne a szorongás oly mértékű, hogy megtorpan a kockáztatás bármilyen apró formájától is.

Pl.: Nem mer fizetésemelést kérni, nincs tisztában a saját értékeivel, és túlhangsúlyozza – túlkompenzálja külső megerősítésekkel az énképét, ilyen például a szenteskedés, az erkölcs-csősz magatartás. A másik véglet az extremitáshoz, a különlegesség tudatához ragaszkodva nézi le a többieket és a szabadosságába kapaszkodik.

Amikor elkezdi megfigyelni az érzéseit valaki, óhatatlan hogy fel ne jönnének a tudatalattijából negatív formák is. Ettől a környezet kiakad, nem szokott hozzá, természetes, hogy a párkapcsolat minősége látszatra romlik. Ez a folyamat része, és van amikor pozitív a fogadtatás, az őszinte érzelmek kifejezésére őszinteség jön válaszul.

Szülőkkel nehezebb az ügy, ők nem akarják látni a felelősségüket, hisz csak jót akartak mindig. Az önismeretben – éberségben profin eligazodó nem vár el tőlük semmit, sem a megértést, sem az elfogadást hisz ő tudja a leginkább mennyi befektetett energiájába került eljutnia idáig.

Előfordul ha valaki párkapcsolati – munkahelyi problémái, elakadásai miatt keres fel egy segítőt, időközben ráérez a mélység titkainak fürkészésére, és élvezni kezdi a meditációval is járó, szellemileg fejlődni képes emberi mivoltát.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás