A destruktív energiáról, impulzusokról… Mindannyiunknak van ilyenje. Ha valaki képes megfigyelni saját magában, és az éber pillanatok aránya megnő, eldöntheti mit kezd vele. Hagyja, hogy eluralja, és a vége a fizikai halál, vagy az élet mellett dönt.

A destruktív energiákra öntudatlanul is reagálunk: alkohol, drog, egyebek… Van, aki odafordul egy baráthoz, terapeutához, de lehet, hogy a barát perpillanat szintén kapni szeretne, mert ő is rossz passzban van. Ha a terapeuta is, nos, mivel ő pénzt kap, emberelje meg magát!

Viccelek, na nem avval, hogy egy terapeuta nem lehet krízisben, hanem pontosan tudnia kell, hogy a figyelem kinek jár egy kezelésen. Ellenállás… Mikor szemben állunk a jónak, szabotáljuk a saját életünk jobbra fordulását. A sztereotípiák ostoba módon képesek sakkban tartani: ezalatt dogmákat, a régről hozott és begyakorolt viselkedéseket értem, a rosszul értelmezett bűntudatot.

Mi a jól használt bűntudat? Ha abból indulok ki, hogy az élet él és élni akar, akkor felelősségem van a legapróbb sejtem optimális tevékenységének a kiszolgálásával kapcsolatosan, egészen a rendszeremen át a többi rendszer ugyanilyen optimális működéséig… Egészen vissza önmagamig, a legkisebb atomig.

Vagyis a bűnöm tudata azért jelez, mert ellenállok az életnek. Az újszülöttnek nincs evvel feladata, hiszen belekerül az életbe: minden porcikája tudja mi a dolga. A szülő az, akinek ha nem tiszta ez a gondolatmenet, vagyis nem képes örülni az életnek (úgy alap kiindulásként), akadályoztatja a sejtvibrálást, az öröm mindenki számára felismerhető rezgését.

Minél jobban idegesít valakit egy kacaj, egy könnyed mozdulat, egy mély levegővétel, egy ölelés… annál inkább szüksége lenne rá.

A helyzet az, hogy annyira elrejtette önmagát a felnőtté válás folyamatában, átállt a sötét oldalra (starwarsosan fogalmazva, hogy ne jöjjek állandóan a mátrixszal), hogy nem tud mit kezdeni ezekkel… Minél inkább nem tud mit kezdeni velük, annál kevésbé tud ölelni, nem képes mosolyogni, tudatosan levegőt venni, a sérülés mértékével arányosan.

De amíg a destruktív hozzáállás az erősebb, amit a szégyenlősség érzése is szolgál, addig a halál győz az élet felett. Jönnek a depresszív gondolatok, itt figyel(het)ne be, a bűn tudata…, ha helyesen lenne értelmezve.

Nem kell kiabálni, ha közölni szeretné valaki az elvárásait. Tanuljon, sportoljon a gyerek, (teljesen mindegy hány éves, legyen 10 vagy 100), de legyen szeretve érte, ebből merítve pedig élvezni fogja önmagát, bármit is csinál. Még azt is tudni fogja, hogy a bizalom az érzéseivel kapcsolatban a helyén van.

Vagyis akkor hagyja abba a dolgokat, amikor. Önmaga ura lesz.