„Azért nem tud a felnőtt együttérzően tekinteni a gyermekekre, az ő problémáikra, mert a saját gyermekkori meséjéről nem mond le, miszerint boldog gyermekkora volt, megkapott mindent amire igénye volt, a verések, büntetések, figyelmetlenségek, elhanyagolások, rémisztgetések, fenyítések, nyomások, érzelmi manipulációk elviselésével együtt. A mese része, hogy erre neked szükséged volt, ezt a mesét élteted a valóság helyett.” (Alice Miller)

Mindenhol olyan emberekkel találkozol, akik dicsőítik a régi kor embereit, akik védik a saját szüleiket, eközben lemondanak önmaguk megismeréséről. A sikerhez nem lehet érzéketlenség árán eljutni. Folyamatos frusztráltság a tökéletesség hajszolása.

Fel kell nőnöd ahhoz, hogy elhidd a szüleid elárultak, tévedtek veled kapcsolatban. Te azt hiszed jelenleg magadról, amit életed első hét évében elhitettek veled. Az iskolában szerzett tudás sem te vagy. E nélkül nem tudsz a saját hangodon, önmagadért szólni, sem tenni.

Fel kell szabadítanod azt az erőt amit a fájdalmad visszafojtására fordítasz, meg kell értened miért vagy dühös az egész világra. A depresszióra, a fásultságra, a szorongásra ez a gyógyír.

Fontos tudd, ha elárulod az igazságot a saját gyerekkorodról, nem fog megbüntetni senki. Eleinte szokatlan lesz, de egyre inkább vállalod fel azt a részed amiről úgy hitted hallgatni kell.

Csoportban, egyénileg terápiás keretek között, aztán egyre bátrabban a barátok és a család előtt. Nem az önsajnálat, illetve a bosszú hajt, hanem egy felnőtt tudatállapot vezérel.

Mikor egy kliensnek javaslom beszéljen az érzéseiről nyíltan a hozzá közelállókkal, megrökönyödést, hitetlenkedést tapasztalok eleinte mindig.

Mert a tipikus játszmát nem könnyű abbahagyni. Ez a játszma , vagy szerep leosztás az önsajnáltató, és egy felsőbbrendűség maszkját viselő között zajlik. Történhet férj-feleség, szülő-gyerek, barátok, munkatársak között.

Amíg nincs őszinteség, ott hogyan lehetne intimitás?!