Vannak páran akik szerelmesek, ami nem pusztán a szenvedély szikrája két ember között. Óriási különbség van a szerelembe esés pillanata és a szerelmes állapot fenntartása között.
A szerelem valójában életforma az adás és nem a szerelmessé válás művészete, tágabb társas üzemmódot igénylő, és nem egyetlen személyre szabott műfaj. A fülig szerelmes nő vagy férfi az áldott összeolvadásban feladja önreflexióit, feloldódik a mi-ben. Eggyé olvadás van, megszabadulás a szorongástól és elveszíti önmagát az ember.
Aztan mikor visszanyeri, jönnek a problémák… és persze sokkal hatalmasabbnak tűnnek (pedig megvoltak a személyiségből kifolyólag előbb is) csak a szerelmes „mi”-ből kiesve nagyobbnak látszik az elszigetelődés. Ilyenkor vicceskedünk, hogy mit szeretnél tudatosságot vagy romantikát?!
Talán ezért ijesztő az értelmével megmutatkozó nő. Mert a „mi” élményétől távollevőnek tűnik. A szépség az más, az vonzó és emiatt csapdába esik egy fiatal nő ha nincs más egyeben… hisz a kor előrehaladtával az értéke csökken. Az okos nő tisztában van a valósággal, megéli szexualitását és mivel nincs haragban a világgal, tanítani képes a fiatalabb nőket. Szeret hatni a világra, mert a világ is hatással lehet rá (nem fél a változékony hatásaitól).
A férfi… szereti ha a nő el-kivarázsolja elméje labirintusából, ha valóban férfi nem akarja elszigetelni másoktól, gyönyörködik benne ha a hatás mást is elkápráztat. Ez önbizalom kérdése.