Eszedbe jutott már, hogy be kéne iktass egy szabadnapot magadnak havonta? Akár anya napot, akár nő napot (ha még nincs családod)? Tisztában vagyok vele, hogy egyes édesanyák életében ez az ötlet álom kategória.
Miért? Mert az anyagiakért való napi küzdelem, ahogyan a gyermeknevelésben való magára maradottság ugyanúgy korlátozó szereppel bírhat, mint az esetleges egészségügyi nehézségek vagy éppen a fojtogató párkapcsolati konfliktusok.
Az öndiszkrimináció bőven szerepet játszik a nők életében. Igen, ma már könnyebb nőnek lenni, mint mondjuk a 19. században, viszont sok nő nem hiszi el, hogy olyan jogai vannak mint a férfinak.
Készült egy tanulmány egyetemi kísérlet alapján. Állásinterjút szimulálva az alanyokat 5 perces szabad bemutatkozásra, teszt kitöltésére és kérdések megválaszolására kérték fel (Heidelbergi Egyetemen).
Különös módon a nők voltak azok, akik kevesebbet beszéltek magukról, mint a férfiak, a teljes időnek alig több mint a felét 2 és fél percet.
Mi némítja el a nőket, akik állítólag két agyféltekéjüket használják beszédre, s nem csak a bal oldalit, mint a férfiak? Valószínű a rejtett elvárás, amely az öndicséretet, a sikerekkel való kérkedést nem tartja összeegyeztethetőnek a nőiességgel, s amely miatt a nő tart attól, hogy visszatetszést keltene. Hiszen az a program az elismert nőies attitűd, hogy a nő viselkedjen szerényen.
Nietzsche még igazat adott annak a középkori hozzáállásnak, hogy a nő hallgasson a gyülekezetben. Spinoza idejében a zsidó templomokban a nők megkülönböztetett bánásmódban részesültek. (Egyéb szokásról majd máskor.)
Szóval kirohanhattak mindenfajta emancipáció ellen, még a nagyok is (Freud is lenézte a nőket, hisz a családjában is ezt látta), a nők butábbnak voltak titulálva pár száz éven keresztül. Ma már senki nem tart egy nőt nevetségesnek és szánalmasnak (arab világot leszámítva) ha írni kezd.
Az igazi gond, hogy a nők nem csupán szerénynek látszanak, hanem valóban azok is. Egy skálán már az interjú előtt is két ponttal gyengébbnek értékelik magukat, mint a férfi. Az interjú után még inkább elbizonytalanodnak. A nők irreálisan önkritikusak, a férfiak ezen az interjún nagyjából reálisak voltak. (Nekem is van tapasztalatom erről, és a klienseimnek is.)
Talán a nők kevesebb visszajelzést kapnak? Nem. Több visszajelzést igényelnek. A nők és a férfiak alapvetően másképp kommunikálnak. Vajon értjük-e vagy inkább félreértjük egymást? A kislányokat úgy szocializálták generációkon keresztül, hogy érzelmi támaszt nyújtsanak a szüleiknek. A fiúkat, hogy anyagi támaszt. A fiúnak várt kislányok mindkettőt. (Van kliensem akinek lelkifurdalást okoz a szüleitől pénzt elfogadni, míg látja, hogy az öccsének meg sem kottyan.)
Egy férfi és egy nő beszélget. A nő figyeli a férfi szavait, arcát, tekintetét, gyakran küld folyamatos visszajelzéseket. Empatikusan bólogat, dünnyög, egyszer csak megszólal, miközben a férfi még mondja a magáét. Hogyan értelmezi a két ember a szituációt? A férfi nagy valószínűséggel agresszív, dominanciára törekvő megnyilvánulásként, hiszen a nő nem engedte, hogy befejezze a mondatot. A nő pedig ezzel szemben együttműködő átfedésként, amivel kifejezheti, mennyire együtt gondolkodik beszélgetőpartnerével. Hiszen élénken visszacsatol. Óriás veszekedések vannak az eltérő kommunikációs nyelv használatból.
Sikeres felsővezetőként dolgozó nők számolnak be arról, hogy megtanultak férfi mód kommunikálni. Hivatalos alkalmakon férfiasan gesztikulálnak, műszaki elektronikai számítógépes szóképeket illesztenek.
Van számos híres beszéd politikusok, jogászok példatáraiban amiből retorikát tanulnak az egyetemeken. De ezeket mind férfiak írták. A női, asszonyi megközelítésnek még nem érlelődött ki a megszólalásmódja a patriarchális társadalmakban. Vagyis a női minőség nem érvényesülhet. Feminista irányzatok csináltak női szótárakat, de elég mulatságosra sikeredett. Svédek között volt egy felmérés, ahol azt válaszolták arra a kérdésre miért nem akarnak családot, gyereket, hogy azért mert nem becsülik meg őket.
A férfias megnyilvánulásokkal aztán egy családban mit kezd a kisgyerek vagy akár a férj?! Újabb bonyodalom, vagy a nő megtanulja, hogy legyen gyöngéd odaadó, ha esetleg időközben túlságosan is azonosult volna a munkahelyi attitűddel.
Azt gondolom bőséggel alátámasztottam miért kell az a szabi nap. Át tudd gondolni mit tehetsz azért, hogy édesanyaként, nőként legyen értéked. (Kevés volt az egészséges lelkű nő, férfi aki a lányából, fiából önbizalommal teli érett embert nevelt.)
Nem kapsz elég figyelmet? Akkor neked kell először megadnod magadnak, és másoknak. Ha elfogadásra vágysz, érthetően ki szoktad fejezni? Mit jelent számodra a másik, és leginkább önmagad elfogadása?
Ha nem becsülnek, adj magadnak elismerést, jóvátételt, kényeztesd magad, értékeld és tanulj meg jobban bánni az életeddel. Pszichológiailag ez a legnehezebb, a feltétel nélküli önszeretet, hiszen ezt sem kaptuk sokan meg a születésünkkel és később sem.
Keress szövetségeseket! Van aki nem is tud róla, hogy a „barátai” mennyi energiát visznek. Tudj nemet mondani.
Kockáztatni is muszáj. Amíg a komforton belül maradsz nem tudsz új energiákkal találkozni. Bátorság nélkül nincs fejlődés.
Feladatokat kell adni a családtagoknak, szülőknek (nyugdíjasok segíthetnek, és szívesen is teszik sok esetben).
A társadnak is adj békét! Ha neked van szabi napod neki is lehet. Jelen lenni csak „úgy”, szintén tanulást igényel, mert sokunkat kisgyerekkorában folyamatosan vegzálták a szülők, hogy ne legyen csak „úgy”!
Az áldozatszerepet fel kell áldozni!
Ha segítségre van szükséged, hogy átgondoljuk együtt, mi nem megy, milyen nehézségekkel jár a felnőtt lét, az érzelmek felismerése, kifejezése, elengedése, keress bátran.
De legelőször képzelj el egy boldog harmonikus napot!