Meggyőződésem (és ez azért fontos, mert mióta gyűlnek az emberi kapcsolódásaim, és meghallgatom, figyelem őket, titeket, egyre kevésbé tudok általános tanulságokat levonni), hogy minden értünk van. A gyógyszeripar, a vegyészet, a pszichológia, a saját gyerekeink… Mert a kezdeti kiinduláshoz képest (akármelyik területet vizsgáljuk) a későbbi folytatás, a következő lépés azért következik be, mert élni szeretnénk, és a lehető legtöbb öröm pillanatot megélni.
Feltárul a világunk
Mondjuk adott egy kor ami brutális fizikai megterheléssel járt (háborúk, járványok, amputálások, szülésbe halások, éhség és szenvedés) és megjelenik egyes emberekben a vágy jobbá, könnyebbé tenni a világot azzal, hogy keresni-kutatni kezdik a gyógymódokat, az ember fizikai szenvedéseit, tüneteit csökkentve. Elérkezik az emberiség a mai napig ahol folytatódik ez a tendencia, de mivel több az információ, a kutatások, a kíváncsiság, a fejlődés eredményeképpen sokkal szélesebb spektrum tárul föl belőlünk.
Tágul a tudástár, kényelmesebb lett az életünk. Nem is emlékszünk már arra miken mentek át őseink csak azért, hogy mi, az utódok így élhessünk. Míg ők annak is örültek, sőt mesternek, tanítónak tartották azt a pár embert akik magas életkort éltek meg, mára hetven évet megélni nem számít nagy kunsztnak. Akkortájt a fájdalomcsillapítás a harapj rá erre a rongydarabra míg én lenyiszálom a karod volt, ma bevesszük a kapszulát ha hasogat a fejünk. Hozzáállásban van különbség nem is kevés, és nem az időközben eltelt 300 évre gondolok.
Más ma a fájdalom
Ez az eredmény avval is járt, hogy a fájdalmat ma más jelenti. Érzékenyebbé váltunk. A ma született gyerekek kevésbé nyersek, finomabb érzékeléssel jönnek a világra. Fejlettebb intelligenciával, radarral, vevő és továbbító „készülékkel”, energia hálózattal. Persze, hiszen nem az lesz a fő feladatuk hogy hogyan meneküljenek majd meg a ragadozók elől, meg egész nap bogyókat válogassanak, gyűjtögessenek, hanem az, hogy hogyan találják meg az összhangot, a finomhangolást az egymásra és önmagukra figyelést. Ráadásul mindezt egyszerre ebben az őrült zajban, információdömpingben.
A pszichológia (bármennyire is kritizáljuk Freud munkásságát) szintén az élet naposabbá tevésére hívatott megszületni, és fejlődni. Hogy honnan indult majd mindenki ismeri, hova tart az is kiderül.
Közös nevező
Ha egyre több minden derül ki rólunk (hogyan működünk, mit miért csinálunk), nos ebből hogyan lesz az hogy régen sokkal jobb volt minden, a boldogok a lelki szegények, az egyszerűségben van a megoldás, ahhoz meg kell ismerni az egyes embert, hogyan született, mit érez gondol ugyanarról a világról amiben én is, ő is, mindannyian ma élünk.
Ha a másik feketének látja azt amit én fehérnek vagy fordítva, egyetlen közös nevezőben tudunk megállapodni: ha ő is, és én is elmondhatom amit gondolok és mindeközben amit érzek. És eközben születik a probléma megoldásának kulcsa is, hiszen figyel rám, én is rá, összehangolódunk, megismerjük egymást és köztünk kialakul a szeretet. Mert azt érzem, ha rágondolok, legyen az bárki, melegség önti el a mellkasom. Ha sír vele érzek, ha nevet, és boldog, én is. Végtelenül egyszerű.
Lebomlanak a falak
A folyamat amin átmegyünk az az, hogy megszüntessük azokat a falakat, mechanizmusokat amik ahhoz kellettek, hogy legkevésbé érezzük a világ ránk gyakorolt hatásait. De ha nem érzem önmagam, kénytelen vagyok másban-másnak hinni. Pedig bárki tévedhet, és téved is. De ha az ő tévedéseinek leszek az áldozata egy idő után meggyűlölöm, mert elveszítem a világban való hitemet. Elfogy belőlem az életkedv. Életközepi válság, van rá elnevezés is.
Amúgy lehetőség észrevenni mennyire hiányzik valami, milyen üressé, felszínessé váltak a barátságok, párkapcsolatok, mennyi mindenről nem beszélünk hiszen szavaink sincsenek kifejezni azt amit leginkább egy kéztördelés, lábremegés, villódzó tekintet közvetít.
Napi 10 perc figyelem
Ragaszkodunk a macskánkhoz, kutyánkhoz, virágainkhoz, diétánkhoz, napi rutinjainkhoz… ahelyett, hogy 10 azaz tíz percet szánnánk egymásra naponta (legyen az a gyerekünk, férjünk, feleségünk, alkalmazottunk, főnökünk, kertészünk, burkolónk, autószerelőnk) miközben futkosunk előadásokra, könyvesboltba, gurukhoz, jóga órára, és csak azért hogy megismerjük elfoglaljuk magunkat, amiből az lesz, hogy akiket a leginkább szeretünk tőlük távolodunk el leginkább.
Mi az a tíz perc, de legyen húsz?! A figyelem energia, unásig hallja az ember. Mégis olyanra pazarolódik el ami sohasem volt számunkra igazán fontos.