A világ minden bajáért a nőket kell hibáztatni. Legalábbis a biblia szerint. Amikor isten felelősségre vonja Ádámot az Édenkertben, így mennydörög rá: Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?! A reszkető és mezítelensége miatt szégyenkező Ádám pedig rögtön hárít: Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem.
Mivel Ádám a feleségére hallgatott ahelyett, hogy az úr parancsolatának engedelmeskedett volna, isten éktelen haragra gerjedt, és arra ítélte, hogy attól kezdve orcája verejtékével teremtse elő kenyerét. Nem volt hajlandó tovább gondoskodni egy olyan férfiról, aki beadta a derekát egy nőnek. A büntetést persze Éva sem kerülte el, s ráadásul örök időkre el kellett viselnie a férfi politikai dominanciáját.
Van azonban a bibliai teremtésmítosznak egy másik értelmezése is, amely szerint Éva megteremtése a magányos Ádám oldalbordájából isten második kísérlete volt arra, hogy társat adjon a férfi mellé. Egy régi zsidó hagyomány szerint az első teremtés része volt egy Lilith nevű nő is. Ő volt a nők férfiuralom alóli felszabadításának első szószólója. Amikor Ádam ráparancsolt, hogy teljesítse kívánságait, így válaszolt: Egyenlők vagyunk. Ugyanabból a földből vétettünk. Ezek után felrepült az égbe és gyermekekkel táplálkozó démonná változott. A férfiakaratnak nem engedelmeskedő nőket már abban az időben is boszorkánynak tartották.
A férfiak által gyakorolt embertelen politikai és társadalmi elnyomásnak mindmáig a nők a legkiszolgáltatottabbak. Más kisebb csoportok jönnek mennek, de a nőket továbbra is elnyomják, még ha nem is alkotnak kisebbséget. A női zarándokút a nő próbálkozása, hogy visszaszerezze teljes státuszát, hogy a férfiak fogadják el egyenrangú félként, s többé ne az általuk letagadott és kivetített bűnök tartályának használják. Férfi lévén bizonyára én is bűnrészes vagyok abban az összeesküvésben, amely fenntartja a nők megalázottságát és boldogtalanságát. Állítólagos felsőbbrendűségem azonban már nem okoz számomra örömet. Elkötelezetten támogatom a szabadságért folytatott küzdelmet, amit csak a női zarándokút sikere biztosíthat a férfiak és nők számára egyaránt.
(Sheldon Kopp író, tanár, pszichoterapeuta a hetvenes években írta, de napjainkban is aktuális probléma?!)