„Ahogy itt beszél hozzám tisztelem az őszinteségéért, érzem, hogy sok bennünk a közös vonás. Szeretném ha tudná, hogy érzem az érzéseit, mellette állok tiszta szívből, látom a szűk, korlátozott kis világát amiben még most ő szenved.
Szeretném elkísérni a személyiségének mélységeibe vezető rémségesen ijesztő útján, az élve eltemetett félelmek, gyűlöletek és szerelmek világába, amelyeknek soha nem volt képes szabad utat engedni.
Azt is tudom, hogy a saját előítéletei, félelmei miatt néha úgy fogja érezni, hogy nem segítem, elutasítom, betörök olyan területeire ahol nincs szerinte keresnivalóm, és nem vagyok képes megérteni. Szeretném ezeket a benne kavargó érzéseket teljes mértékben elfogadni, és remélem, hogy az én érzéseim olyan valódinak tűnnek számára, és előbb-utóbb érzékeli őket.
Leginkább azt szeretném ha a legvalódibb énemmel találkozhatna. Aki vagyok és amit érzek, az elég jó ahhoz, hogy a gyógyulás alapjául szolgáljon. Ha a vele való kapcsolatomban az tudok lenni aki valójában vagyok, maszkok nélkül, őszintén, akkor ő is az lehet aki valójában: nyílt és félelem nélküli.”
A kilens gondolatai
„Félek, tartok tőle. Segítségre van szükségem, de vajon bízhatok-e benne, ebben az egészben?! Talán olyan dolgokat is lát velem kapcsolatban, amelyekről nekem fogalmam sincs, félelmetes, elítélendő dolgokat. De úgy tűnik nem ítélkezik fölöttem, de belül biztos ezt teszi.
Ami igazán foglalkoztat azt nem mondhatom el neki, de elmondhatok néhány régi élményt, amelyek kapcsolatosak ezekkel a fontos dolgokkal. Talán érti amit mondok, és többet is felfedhetek magamból… Lehet, hogy nem is annyira szörnyűségesen rossz ez? Lehet, hogy nem is kellene annyira szégyellni magam? Nem érzem, hogy megvetne…
De most megint félek, mintha az egész világ, az én világom darabokra esne szét. Valaha milyen biztos és szilárd volt. Hát egyáltalán nem kellemes olyan dolgokat éreznem, amelyektől mindig is rettegtem. És ez az ő hibája. Erről ő tehet. De mégis találkozni akarok vele, valahogy biztonságban érzem magam nála. Azt sem tudom kicsoda vagyok?
De néha amikor bizonyos dolgokat megérzek, olyan valósnak és masszívnak tűnök egy-egy pillanatra. Igen, zavar ez az ellentmondás. Nagyon sérülékenynek érzem magam, és látom hogy aggódik értem és fontos vagyok neki. Most már azt is el tudom mondani mit érzek vele kapcsolatban egy adott pillanatban. És ez nem teszi tönkre a kapcsolatunkat, és nem azért mert le akar húzni anyagilag, hanem ő is élvezi a velem való együttlétet.
Tudod úgy érzem mintha úsznék az élet hatalmas hömpölygő áradatában, tele szenvedéllyel és közben önmagam vagyok. Néha vereségeket szenvedek, néha megsérülök, de egyben tanulom azt is, hogy ezek az élmények nem halálosak, és nem tartozom csak magamnak elszámolással.
Még nem tudom, hogy ki is vagyok, de minden pillanatban átérzem, hogy az események milyen reakciókat váltanak ki bennem, és erre építem a viselkedésemet.Talán éppen ez jelenti azt, hogy magam vagyok. Másokkal való kapcsolataimban is azonosulhatok a saját érzéseimmel?! Nem fogom akarni kitalálni azt, hogy a másik mit érez? Ez csak egy rossz szokásom, ami a múlthoz köt. Hisz a terapeuta sem találgat, megkérdez, és ez tökéletesen megfelel számomra is.„
Minél inkább képes a kliens a terapeutát valódi, hiteles empatikus embernek érzékelni, olyannak aki elfogadással, megértéssel fordul felé, annál nagyobb valószínűséggel tud a fejlődése elindulni egy statikus, véglegesnek tűnő, érzéstelen és személytelen létezésmódból egy állandóan változó, elfogadó létezésmód felé, amelyet egyéni mindenki másétól különböző érzésvilág jellemez. A kliens egészségesebbé, érettebbé válik és a környezettel való kapcsolata realistább lesz. Ez nem rövid idő alatt megy végbe. Ahogy a szokások sem egy év alatt rögzültek.
Ezt el szerettem volna mondani a kezelésekkel kapcsolatban. Én mindkét szerepkört ismerem.