A hűtlenség a legmélyebb árulás. Mert az egy választás. Ahogy a titokban tartás is. Ha a bizalmat újra szeretné élvezni a pár, őszintén kell tudniuk beszélgetni az élményeikről.
Kliens harmincas évei végén, két kisgyerekkel és a férjével él. Kiderült, hogy a párja évek óta viszonyt folytat, de ezt nem tőle, hanem egy ismerősétől tudta meg.
Azt mondta megbocsátotta a férjének, mert benne is felmerült a félrelépés gondolata. Amiatt jött, mert aggódik, hogy a gyerekei szomorú anyát kell lássanak nap mint nap.
“A megbocsátás erős gyógyszer, de rosszul alkalmazva méreggé válik. Egy méreg, ami cseppenként marja a méltóságodat. A megbocsátás azzal kezdődik, hogy abbahagyod önmagad elárulását.” – írta Jung.
Ha sok évig igaznak érez valamit az ember, hogy a párja becsüli, tiszteli, egymás megértő társai jóban-rosszban, villámcsapásként érkezik az árulás. Annyira megtanulta elfojtani az érzéseit, hogy a gondolatait a férje tettének felmentésére használja. Erre ő ébredt rá pár alkalom után.
Azt is mesélte, a férje volt a legjobb barátja, szövetséget alkottak. Közös cég, aztán a gyerekek érkezése, rengeteg munka, befektetett energia, nem szeretné elveszíteni a válással.
A történtek után elment csoportterápiára, de nem az volt ott, amire vágyott volna. Nem is érti mi volt a baj, hiszen csak azt kapta tőlük amit ő is hajtogat magában: „mással is megesik”, „ha valóban szereted, örülsz neki, hogy a családot választotta”, „a gyerekeidre is gondolj, ne veszítsék el az apjukat”.
Az együttérzés mondhatni művészi minőségű, intuitív jelenlét.
Amit én is megtapasztaltam már csoportban, hogy van hierarchia, nem mindenkivel szemben ugyanolyan az együttérzés a tagok közt.
A kezelésein, a kettőnk közt kialakult bizalmi térben próbáljuk az érzésein át, a mélyebb összefüggéseket megtapasztalni. Könnyebben tud rálátni a későbbiekben is a viszonyulásaira.
Eljutni lelke legmélyebb rezdüléseihez a legfontosabb momentum, önmagunkkal ápolni az őszinte, legintimebb viszonyt, hogy aztán saját magunk elárulása nélkül folytassuk az utat tovább.