Egyik kliensem szavai: “Egész gyerekkorom azzal telt, hogy apám azt fejtegette, hogy miért vagyok értéktelen; nem érdemlem meg a zsebpénzt. Néha, ha minden feladatomat elvégeztem, nagy nehezen, vonakodva adott egy kevés forintot. És most 40 évvel később még mindig értéktelennek érzem magam, és úgy gondolom az a sok munka amit elvégzek csak egy vacak fizut érdemel.

Másik kliensem szavai: “Minden egyes forintért én és az anyád keményen megdolgoztunk, amit te itt fitymálva nem akarsz megenni azért mi megszenvedtünk.” Csoda, hogy ezek után a kliens 30 kg plusz terhet cipel?

Harmadik kliens: “Anyám azt mondta, minden férfi aljas hitszegő, és csak azt az egyet akarja. Mikor maszturbáláson kapott rácsapott a kezemre. A nagymamám azt mondta: egy jó kislány jó férfihoz megy feleségül, aki majd gondoskodik róla. Mind a kettejüket hallom reggelente a fejemben mikor a cégemhez megyek be dolgozni, és szorongok amióta az eszemet tudom. Nem vagyok boldog, egyedül élek egy hatalmas házban, és irigy szemek tapadnak mindenütt rám ahol csak az autómmal megjelenek.”

Negyedik kliens: “Apám katona volt, és elvárta tőlünk, a fiaitól, hogy a nyomdokaiba lépjünk. Én nem akartam hivatásos katona lenni, de ő azt mondta, hogy semmi máshoz nincs tehetségem, ezért aztán jobb ha hozzászokom, és beletörődöm, máskülönben az utcán találom magam.”

Mindannyiunknak megvan a magunk története. Ahhoz, hogy elkezdjük gyógyítani a történetek mögött rejlő sebeket, először szükség van egy kis mélylélektani kutatásra.

A szülők szava a gyerek számára szent. A szülő viszonyulása a gyermek késztetéseihez meghatározza az akarat alakulását a későbbiekben is. Ha minden ösztönkifejezés rossz, és az eleinte még lázadó gyermeki ellenállás úgy szintén, ennek két következménye lesz: elfojtott érzelmi élet, és bűntudattól terhelt, vagy alig létező akarat.

Az akaráshoz vágyak kellenek, a vágyakhoz szabad gondolatok…

Amikor sikerült bebizonyítani a szubatomi részecskék, vagyis a kvarkok létezését, a tudósok keresni kezdték ezeket. Arra jöttek rá, hogy bár nincsen bizonyíték arra, hogy a kvark egy bizonyos helyen létezik, valamiért ott keresték, és attól fogva, hogy ott keresték ott is tűnt fel. Csak akkor találhattak rá, ha egy bizonyos helyen “akarták” keresni. De hát miért? Miért van az, hogy a kvark csak akkor lesz ott, ha ott keresik? A válasz a jelek szerint abban rejlik hogy a kvarkként ismert energiarészecske reagál az emberi gondolatra. Ha ezen a vonalon továbbmegyünk, belenézhetünk a makro- és a mikrokozmoszba is. És ha ezt látjuk, megértjük miért válik néhány tudós fizikus spirituálisan nyitott emberré.

“Az “új” ismeretek, nézőpontok iránt érzett elutasítás hihetetlen mély elmeprogram, amely bizonyíthatóan neurológiai alapokkal rendelkezik. Nem azt a kényelmes, logikus választ adja a dolgokra amit megszoktunk.” – Jim Al-Khalili prof.

Ralph Waldo Emerson (az első lelkész ateista ;-), aki Jézust embernek titulálta a Harvardon, és akit az apja ostobának, butának tartott iskolai évei alatt) “Az isteni körforgás sosem pihen meg, sosem vesztegeti az időt. A természet egy gondolat megtestesülése, majd ismét gondolattá válik, ahogy a jég előbb vízzé, majd gázneművé. A világ elsődlegesen szellemi eredetű, és ez az illékony közeg ismételten megszökik, hogy újra felölthesse magára a szabad gondolat állapotát.”

Tehát a kisgyermek első kapcsolata az isteneivel (szüleivel) meghatározza egész életét. Hiszen az ő gondolatai nem a sajátjai, hanem a hitrendszere (anya-apa) csupán. Ezen lehet változtatni. Nem egyszerű, mert amiről tudásunk van az a jéghegye csupán, viszont minket a teljes tartomány határoz meg, a tudatalatti terület is (genetika, kultúra, hagyomány), amelyikre nincs ráhatásunk: a tudást akarhatom, de a bölcsességet nem, a lefekvést igen, de az alvást nem, a szelídséget igen, de az alázatot nem, a szeretkezést igen, de a szerelmet nem, a gratulációt igen, a csodálatot nem.

Kitartó munkával, meditációval feltárható ez a terület, és minél gazdagabb lesz a tudatos rész annál egészségesebbek és irányíthatóbbak a gondolatok…

A gondolat irányítja az energiát, az energia a gondolatot követi. De a milliárdnyi gondolkodó összeadódik, létre hoz egy olyan emberi intelligenciát amely a valóságot jelenti. Például az amerikaiak könnyezve szurkolnak a baseballért, a világ másik fele a fociért…, ugyanez igaz a vallásokra.

Ha az egyes ember megváltoztatja a gondolkodását a pénzhez, a félelem, a kapzsiság, a hiány és a harag helyett szeretetet, örömöt, jóakaratot társít, kollektíve a tudat lassan változni kezd. Hasonló gondolkodók szövetségét, tudását kell keresni, de egy neurotikus (akarata bűntudattal keveredik, érzelmi élete gátolt) vagy egy antiszociális személy (elfojtja akaratát, viselkedését pedig az ösztönei irányítják) egymaga nem tud változtatni , szüksége van terapeutára. Ami pedig a magyar helyzetet jelenti, több generációs sérülések, tekintélyelvű nevelés, dominancia az uralkodó irányzat.

Nos, ahogy magammal vicceskedni szoktam, innen szép nyerni.


Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás