Az elkülönült én érzet az, amit próbálunk gyógyítani.
Van amikor jól reagálunk egy adott pillanatban, szinkronban vagyunk azzal ami épp a jelenben történik.
De leginkább akkor vagyunk bajban, hiszen minden pillanat megszüli a következőt, amikor a szinkron megszűnik. Nem abból reagálunk hanem egy felfokozott intenzív érzelem az, ami aktivitásra sarkall. A gyerekünk túlterheltnek érezte magát és ésszerűtlenül járt el, és a válaszunk erre a saját elégtelenségünkből, frusztráltságunkból fakad.
Ilyenkor a hiperaktív elménk ellenségként viselkedik és ha leülünk elgondolkodunk akkor rá is döbbenhetünk: egy gyermekkori élmény, érzés implicit emléke váltja ki a reakciót, nem pedig maga a történés a jelenben. Ez lehet egy konkrét szó is, amelyet partnerünk használ és bennünk a szorongó bizonytalanság érzet elindít egy gejzírt… De ugyanez történik ha gyermekünk nyafogása, vagy hangszíne emlékeztet saját gyermekkorunk fájdalmas pillanatára amelyet elnyomni akarunk.
Technikák, meditáció segít abban hogy feldolgozzuk a velünk történteket, felismerjük hogy agyunk nem a legtökéletesebb szabályozási képességgel működik. Hozzásegít ahhoz is, hogy emberségünk együttérzésünk egyre több pillanatunkat hassa át, ne uralkodjon rajtunk a múlt.
Ha a saját projekcióinkkal nem járulunk hozzá a világ mentális szennyezéséhez ez a legtöbb amit az emberiségnek adhatunk.