A Személyiség kialakulása három éves kor körül megtörténik. Erre a világra érkezvén a lélek megkezdi munkáját annak függvényében ami a tempót, és irányt (kiteljesedő vagy nem) jelenti, hogy milyen befogadó a szülői jelenlét ami itt várja.
Aki már figyel, mert az önismeret, az összefüggések, az ok-okozat törvényét belátta, ne is olvasson tovább. Inkább tanítson, mert van mit.
A 3-4 éves gyermek önközpontú, bezárt világban élt ezidáig. Ha a család az ő számára a (majdnem) tökéletesen befogadó és szerető közeget jelenti, akkor nyitottan, érdeklődéssel kezd kifelé figyelni, egy nagyobb világ részévé válni (mint mikor egy kinőtt ruhából kibújunk),egy szélesebb univerzum tagja lesz.
A többi kisgyereket, felnőttet felfedezi, elfogadja, örül, sír velük. Ha ez a világ olyan ahova érdemes kilépni, mert nincs bántás, abúzus, szégyen, van figyelmes értő szeretet, akkor nem zárul vissza önmagába, és nem alakul ki az egocentrizmus. Ellenkező esetben egy életre képes bezárulni önmagába a sérült kis lény. Nincs kiteljesedés…
Egy dolog marad számára élmény, ha a felnőttet átverheti. Tökéletessé fejleszti a hazugságot, nem tud szeretetet adni, és fogadni sem tudja azt. Nincs biztos köteléke barátságok formájában, nem az a fontos számára, hogy pár kisgyerek összetartó, őszinte megnyilvánulása feléje meglegyen, hanem a világ mint egy massza csak őrá kell hogy figyeljen, vagy elbújva, senki se figyeljen rá. Ez ugyanaz végeredményben. Magány teljes mértékben.
A magány, az üresség érzés mikor nem tud a lélek kapcsolódni másokhoz, akkor sem, ha időközben a felnőtté válással a tipikus forgatókönyvet alkalmazza (házasságkötés, munkahelyi kapcsolatok, stb.), mert a játszmákkal, projekcióval energiát nyer csak belőlük, ezt hívjuk energia vámpírságnak, ami egy nagyon alacsony tudatszint. Ebben az állapot nem tud konfliktus nélkül élni, a nyugalom számára ismeretlen tudatállapot. Párkapcsolataiban ugyanazt a forgatókönyvet ismétli, a felelősséget nem vállalja föl a helyzet alakulásai miatt.
A hasonló gyermekkori sérülés ugyanolyan sérült lelkű társat vonz be, viszont sokáig tud időzített bombaként a háttérben meghúzódni a valódi probléma. (Intimitás kerülés.)
A tudatállapot fejlődés csak a szenvedés elismerése után haladhat tovább. Ekkor a felelősséget elvállalva a kapcsolatok minőségét illetően, azon dolgozva el tudja fogadni azt ami van.
Megkezdődik a lélek kiteljesedése…
Türelmes lesz önmagához és másokhoz, megérti a múlt jelentőségét és meghaladhatóságát. Nem tagadja tovább már azt, amit kiskorában öntudatlanul létfontosságúként sajátított el, mely szerint nincs szüksége más emberi lényekre , mert nem akkor van biztonságban ha senkit sem enged közel magához.
Ez egy önismereti út, ami a paradigmaváltást is jelenti. Kinövi az ember azt a “gúnyát” amit a szülei, a nagyszülei, azok szülei is már “rongyosra” viseltek és viselhetetlen, mert hidegben nem véd, melegben nem hűt.