A szeretet megismerése az illúziók elvesztésével jár, mert elszakadunk attól a képtől, amit a szülői házban alakítottunk ki egy képzeletbeli kötelékkel kapcsolatosan. Ami eleinte izgalmasnak tűnt, kicsivel később ijesztővé válhat. A szeretett személy elhatárolja magát, és sok esetben fogalma sincs arról, miért tolja el magától a szerelmet.
Az, hogy szeretve van, túlságosan fájdalmas érzéseket ébreszt a múltból: a partnerrel kellemesen eltöltött idő, a gyengédség felidézheti a fájdalmas gyermekkori élményeket, amikor magára volt hagyva, el volt árulva.
Attól rettegnek a legtöbben, hogy ugyanúgy megbántva lesznek, mint gyermekkorukban. Leginkább szégyen kíséri ezeket az emlékeket, illetve az az idealisztikus kép kerül veszélybe, amit a szülőkkel kapcsolatosan kialakítottak. Ez a mechanika (idealizálás) akkor régen, a túlélést szolgálta.
A kondícióhoz ragaszkodva könnyebb fogadni az elutasítást, a kudarcot, mint a sikert, mert ez illeszkedik az önmagukról kialakított képpel és így nem kerül veszélybe a szülővel kialakított kötelék.
A legtöbb ember nincs tisztában a szeretet mibenlétével. Azt gondolja szeretetnek amiben felnőtt, és amit képzeletében éltetett.
Egy hosszú folyamat kezdete az, mikor valaki rádöbben, mennyire illúzió világban élt eddig, és nekiindul a valóság megélésének. Ekkor már nem a hiányból, a szükségből teremti meg azt ami a belsőből kivetül, hanem abból az elégedettségből, ami a saját erejére támaszkodik.