Az éretlen szerelem projekció révén erősen idealizál, és, ahogy mondják, „vakká tesz” a partner valódi tulajdonságai iránt. Nem a másik valódi egyénisége van szeretve, hanem a róla alkotott idea. És mitől kacifántos ez a feltétel nélküli szeretet?
A valódiságát senki sem ismeri, ismerheti, annyira a jóság illetve az arról alkotott hit a domináns, hiszen erre lettünk nevelve, hogy félve a hibázástól, a rossztól, marad a várakozás, a helyben totyorgás. Innen valami olyan erő kell, hogy kimozdítson, aminek lehetetlenség ellenállni. Persze az emberi elme gyárt hozzá ideológiát, magyarázatot utóbb, de ez a kezdők rutintalansága.
Amint megmutatkozhat a teljes személyiség derülhet az ki, mennyire tudunk képessé válni a szeretetre.
Itt van igazán próbára téve a fejlődés képessége, mert ki tudja magát, a másikat akkor is szeretni, ha kapzsi, önző, hiú, buta, öreg, csúnya, gyenge, szegény, stb… (Bár szerintem nincs kihagyva semmi, vagy mégis?)?!