Eset:

Fiatal pár két kisgyerekkel él. A szexualitásuk, ahogy a nő fogalmaz, a “béka segge alatt”. Három éve nem volt szex közöttük. Elhidegültek egymástól időközben annyira, hogy a nő azt kívánja, bár lenne valakije a férjének, nem is beszélgetnek már. Be is következhet ez, nagy az esély rá. A férfi kikerült a hálószobából, a 2. gyermek vette át a helyét a franciaágyban. Sokáig tartott a szoptatás és így volt kényelmes az anyának.

A tudatalatti akna munka végzi a dolgát. Az intimitás kerülése a párok között nem tudatos döntéseik eredménye. Az anya kapcsolata a második gyermekével, mint meg is fogalmazza, szinte szerelmi. (Régi kifejezéseink egyike a szerelmetes fiam.) Ennek az az ára, hogy a pici szorong őmiattuk.

A férfi magányt él meg, a kisfiúra neheztel, de közben az az érzése is megvan, hogy nem veheti el az anyát a fiától.

Nincs már meg kettejük közt a szexuális vonzalom.

A férfivel külön is beszélgetve kiderül, hogy nyomasztó volt számára az apás szülés. Sosem merte ezt feleségével tisztázni. Sok mindent érzett közben míg felesége vajúdott, a látvány beégett, mint mondja…

Anyaként látja őt, így is szólítja. A nő is apának nevezi.

Ha nem tisztázódik a múltban történt események hatása, ha nem kezd önismereti munkába az egyén, sajnos biztos a sok évnyi szenvedés ami rájuk is várna. Az egyik ilyen hatás a parentifikáció: a férfit az apja is és az anyja is kihasználta, egymás ellenségei voltak ők, veszekedéseik rendszerint a gyerek füle hallatára történtek és neki kellett igazságot tenni köztük. A feleség szintén ilyen áldozat volt gyermekként. Felelősséget érzett (még most is) a szülei boldogulása miatt, akik a testvére nevelését is rábízták.

Mindketten teljesítményfüggővé, perfekcionistává váltak.

A saját gyermekeik iránt érzett felelősség és az önmagukról való lemondásuk nyomasztó hatását kompenzálják anyagi javakkal.

A munkánk óriási tényfeltárást igényel, amivel szembe kell nézniük, az a saját gyermekkorukban rögzült szokás mechanizmusaik.

A nagyszülőkre viszont szükségük van, ahogy egymásra is. A közöttük dúló elfojtott érzések a megélt élmények hatására falat emelt a lelkileg közel álló szereplők közé. Nem értik, hogy néha a másik annyira kedves, odaadó tud lenni és van amikor gyűlöletessé válik. Érzelmi-hangulati ingadozásokról számolnak be mindketten.

A szex hiánya, ami kioldó hatású is egyben, ha elmarad, működésbe hozza a testi elváltozásokat. A férfi prosztata problémái, a nő fejfájásai… ezek üzenetek, és megoldásra várnak. A szexuális terület ha nincs stimuláció alatt, a hormonális válaszok megérkeznek.

Próbáltam ezzel az esettel is érzékeltetni mennyire összetett az ember lelki aspektusa. A mentális elváltozások, a félrecsúszott szerepeink teljesen más vágányra terelik az ember életét. Félresiklott vágányra.

A könyvek, az információk szolgálnak minket, ajánlani szoktam bőséggel. Így is eltart a munkánk hónapokig, évekig. (Soha nem ér véget az önmegismerés, csak egy idő után élvezetet is nyújt.)

A közös jövőnk az egyéni személyiségfejlődésen áll/bukik.

Amikor összeszeded a bátorságod, hogy elmond a történeted, minden megváltozik. Mert abban a pillanatban az élet mese, a sötétség fénnyé válik, a fény pedig utat mutat neked.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás