Az igazi trauma az, hogy nem tudja valaki rávenni magát arra, hogy beismerje, van neki.
Túl szégyenletesnek, elviselhetetlennek gondolom, nem akarok szembesülni vele, elterelem róla a figyelmem. A legnagyobb fájdalom a magány, az érzelmi-lelki izoláltság, és az emiatti feszültséget oldani muszáj valamivel.
Ijesztő ahogy nevetünk pl. a mesterséges intelligencia által létrehozott barátnőkön, mert disztópikusnak tűnik, de az online pornó, az igen, ó ez természetes, normális, meg egészséges is.
Elfelejtjük, hogy a disztópia már megérkezett. A mesterséges intelligencia által létrehozott barátnők és szexbotok félelmetesek, de a fiatal generáció már fel van készülve ezekre. Már most is a szimulációk rabjai, a rémálom már elkezdődött, a profit éhes kapitalista csak eladja, miután sikeresen elnémított egy generációt, és kiszívta belőlük a vágyat, hogy más emberi lényekkel kapcsolatba lépjen. Pont ennyire deffektes a szocializmusból jött generáció is, azaz én.
Mi negyvenes-ötvenesek azért nem tudunk kapcsolódni, mert megtanultunk hazudni, képmutatásban élni. Amikor a traumáimról olvastam először, hogy ez az, összeugrott a gyomrom, az olvasást abba is hagytam, képtelen voltam szembenézni vele akkor. A szülői hanyagolás, megfegyelmezés, anyut-aput hagyni kell pihenni, vagy tv-t bámulni, esetleg az alkohol mámorában szenderedni, munka-alkoholba menekülni, érzelmileg szeparálódni, belső néma frusztrációba süllyedve vegetálni, szexéhségben szenvedni látni, illetve a kiéhezettséget a gyerekeken levezetni, ezt egy kamasz már az én időmben is fölfogta.
Megtanultunk egyedül megoldani mindent, a szülőket elkerülni, félni tőlük, és kímélni önmagunktól. Természetes, hogy aztán az emiatt érzett magányban elszürkül minden. A frissen jött “életérzés”, amit a nyugat kínált, az ottani infantilizmus hozta a szlogent, úgy kell kinézni mint egyesek, rivalizálni nőként a szépség fegyverrel, versengeni a férfiért. Ez a képmutatás, ál szeretet nem hozhatott mást, mint sérült gyerekek újabb generációját.
A mai kicsik az okostelóval minden méreghez hozzáférnek, a gyerekek a szexről algoritmusokból tanulnak, amelyeket úgy terveztek, hogy egyre lealacsonyítóbb tartalmak felé terelje őket. Olyan oldalakról tanulnak (6-8 évesen!) mint a pornhub, amelyek addiktív taktikákat alkalmaznak, jutalmakat adnak, grafikus pornót is játékos verzióban.
Szóval nem a pride-al van a baj, nem azt látva sérül a pici lelke, hanem a szülői képmutatástól, a hazugságra neveléstől, az érzéketlenségtől, az érzelmek kezelni nem tudásától, egy szóval a tudatlanságtól. Hiába ez a 21. század, a tudás Mekkája, a hatalomban szédelgők csak elválasztani tudják az összetartozókat, éket verni közéjük. Egy gép sosem nyújtja azt, ami két ember szemében, közelségében megszülethet, őszinte autentikus, képmutatás nélküli szerelem, barátság, és a gyerek.
A mindent irányítani akaró erőszakos vezető politikus lehetne kifutó modell, az ugyanilyen anya-apa szintén. A pici lélek, “ami“ amúgy mikor megérkezik még hatalmas, folyamatosan szűkül össze az őt ért kritikák, veszélyek hatására. Az első pár életévük meghatározza nem csak a saját, de az emberiség jövőjét is.
