„Az egymástól való elválásunk optikai csalódás.” – mondá Einstein, vagyis a születéssel bekövetkezik az első trauma, hisz leválasztódunk az egységélményről.
Téves, vagy korlátolt gondolat, hogy csak az anyánkhoz tartozunk míg a testében vagyunk. Ő az összeköttetés az Egészhez. Ha az anya nem akarja a gyereket, mert annyira belefeledkezik a földi történésekbe, vagyis elfelejtette az egység élményét, beazonosult az érzékszervi valósággal, úgy éli meg, hogy a benne fogant, növekvő kis ember, belőle vesz el, őt károsítja azzal, hogy megszületik.
Bizonyos értelemben valóban egótlanná válik az anya, mert a csecsemő megszületésével törik az az énkép, amit a nő önmagáról addig hitt. Könnyű vádolni őt, hogy önző, csak aki ezt teszi, ő milyen?
Emlékeztetőül: az egység élményéből kivált én-tudat, ha úgy tetszik őrült, hisz teljesen el képes hinni a szeparációt. Vagyis az a másik valaki, aki itt áll előttem, tőlem teljesen független, félelmetes a számomra, el tud tőlem venni ezt-azt. Ja és ez kölcsönös. LSD vagy egyéb pszichedelikus szer hatására eltűnik az “én” fala, megélhető az, amiről írok. A meditálásnak is van egótlanító következménye.
Természetesen szüksége van a megszülető babának olyan anyára, aki őt szereti, óvja, gondoskodik róla. Ebbe az is beletartozik, hogy tudatában van, nem az övé a pici, nem a birtoka, ő, az anya csak kapocs az egész univerzumhoz tartozó kis lénynek.
Ha ellenségnek éli meg, az nem jó egyiküknek sem. Mert ez azt jelenti, abszolút megfeledkezett a valóságról, áldozatává lett a vele történteknek. És az elkövető a pici lény. (A férfi, a világ.)
Természetesen a pici is ellenségnek éli meg az anyját, hozzászokik ahhoz, hogy bújjon el előle. A testétől is külön tud válni, azzal azt tesznek a szülei amit akarnak, ő (a kisgyerek) nem érez semmit. Ez az állapot később mint szokás megmarad, egy terápia segít feloldani az érzéketlenséget, a magányt, amivel felnőttként az ember már önmagát bünteti. Ha nem bántalmazzák a szülők, nincs szüksége terápiára, természetesen következik be az “én” élményének kialakulása. Ilyen rettenet kevés van. Tudatos szülő képes a gyermeke szükségleteinek tudomásul vételére.
A spiritualitás ha megjelenik bármelyiküknél, ráébredve az ellenségkép szükségtelen voltára, a szülőt vagy a gyereket (a másikat) teljes mértékben el képes fogadni. Ez nem jelenti azt, hogy nem tud védekezni ha támadják, sőt! Egészséges “én” határral rendelkezve kiáll másokért is, ha a segítségét kérik. A kibillent polaritás, a jin-jang egyensúlya nélkül a lélek háborúsága tovább tart.