Akarata ellenére nem lehet segíteni senkinek. Szabad akarattal rendelkezik az egyén az életéről, de az a valaki is, akinek nincs tiszta tudata. Egy önismereti munka ha alapos, begyógyulnak a lelki sebek, a bizalomra való képesség megjelenik, a kapcsolatok minősége megjavul.
Mikor valaki nem kér segítséget, mert azt hiszi magára van utalva, ekkor a felnőtt tudatállapot helyett a sérült gyermeki tudat dönt, mert ezt szokta meg. Nincs segítség.
Ha a szülők kielégítetlen igényeiket kivetítik a gyermekre, például bizalmasuknak tekintik őt és neki panaszolják el a házastársukkal kapcsolatos problémáikat, felborítják azt a hierarchiát, ami a normális kötődési minta alapján nyugszik. A kötődő agy ösztönösen dominancia szerint rangsorolja a résztvevőket.
A velünk született agyi apparátusba be vannak ágyazva az archetipikus pozíciók, amelyek durván uralkodóra és függőre, illetve gondoskodóra és gondozottra oszlanak, tehát arra, aki ad, és arra aki kap. Ez a képlet még a felnőtt kötődésekre is igaz, mint amilyen a házasság, bár egészséges, kölcsönös kapcsolatban nagymértékű ide-oda történő elmozdulás van a gondoskodó és a gondoskodásra szoruló szerepe között, és ezt a mozgást a körülmények, illetve az szabja meg, hogy a házasságban a felek hogyan osztják meg a felelősséget.
A gyermekek a felnőttekkel szemben a függő, a gondoskodást kereső oldalon helyezkednek el. Azok a gyerekek, akik a kötődési hierarchiában megfelelően helyezkednek el, ösztönösen azt akarják, hogy gondoskodjanak róluk. Minden kényszer nélkül, önként felnéznek a szüleikre, hozzájuk fordulnak válaszokért, és alkalmazkodnak hozzájuk. Ez a dinamika a kötődés legbenső természetéből fakad. A függőségnek e nélkül az érzete nélkül a viselkedést nehéz irányítani. A gyerek keres pótlékot félelmében, mert magára van utalva. És ez csak rosszul tud végződni.