Nem várt, vagy nem „olyannak” várt gyerekek esetei

Nem várt, vagy nem „olyannak” várt gyerekek esetei

“Negyvenes éveimben járok. Sok éve foglalkoztat a spiritualitás. Barátaim, sőt az első feleségem is nyitott volt eziránt. A mostani párom hallani sem akar vallásról, hitről, ő pszichológus, a tudományos világ áll hozzá közel.

Amit észrevettem magamon, hogy féltékeny vagyok rá. Nem amiatt, mert szép és a férfiak gyönyörködnek benne, hanem mert annyira gyorsan vág az esze, hogy mellette szinte sosem tudok “labdába rúgni”. Ő mondta, kezdjek ezzel valamit, mert feszélyezem, sajnál, ettől a libidója csökken.

Mellette eltűnt belőlem is a hit, olyan érzésem van, mintha csúszna szét az önbizalmam, az anyagi teremtésem is akadozik, veszítek el munkákat. Nem tudom mihez kezdjek, sok minden előjön a múltamból, az első feleségem megértőbb volt, de nem szeretnék vele beszélni rólunk.”

Ahhoz, hogy olyannak, aki elindult már az önismereti úton, segíteni lehessen, visszapróbálok menni vele oda, ami arra késztette, kezdje el önmagát vizsgálni, megfigyelni. Ehhez egy-két alkalom elegendő.

Általában el lehet mondani, hogy a szenvedés, a “nem találom a helyem” érzése jelenik meg mindenkinél egyöntetűen. És a lényeg, hogy ez egyedi alakot ölt, ezt vizsgáljuk egyéni kezelés alkalmával.

Akik belekezdenek a rendszeres meditáció gyakorlásába gyorsabb változást érzékelnek. A megfigyelem önmagam miközben a világból érkező ingerek folyamatosan az érzékelés tisztaságának mértékében érnek, teljesen más emberré teszi az egyént.

A gyermekkori érzéketlenné tevés a túlélést jelentette (hiszen a környezethez alkalmazkodás ezt jelentette), felnőttként az önreflexió, a tudatossá válás az, ami a minőségibb élet záloga.

Az egyensúlyt megtalálni ebben a világban az önismeret lényege

Az egyensúlyt megtalálni ebben a világban az önismeret lényege

A nárcisztikus személyiségvonás pl. a nagyzolás, fantáziálás sikerről, szerelemről, hatalomról, különleges teremtménynek képzeli magát az illető, őt csak egy hozzá hasonló a társadalmi ranglétra legmagasabb fokán álló ember érthet meg. Túlzó mértékű figyelmet, csodálatot vár el, önző, sokszor irigy, hiányzik belőle az empátia.

A borderline személyiségvonás elsősorban az instabilitás a hangulatban, az impulzivitáskontrollban, kétségbe esetten igyekvés akár valós vagy képzelt elhagyatástól. Önveszélyeztetés, állandó belső üresség érzet van jelen, intenzív harag, illetve az azt kezelni nem tudás.

A szkizoid vonás leginkább a gátlás. Az érzelmeit tartja kordában öntudatlanul. Ez távolságtartóvá, elszigeteltté teszi másoktól. Hall valami olyat, ami másokat felháborít, éreznek általa valamit, de ő nem érez semmit.

Ezek orvosi eseteknek vannak diagnosztizálva.

Létezik több megnevezés, de minél több, annál inkább tartozik bele az egész emberiség. Közös élményünk generációk óta (sokadik íziglen) az elhanyagolás, vagy a fegyelmezés, a gyermeki lét nem ismerete, illetve hosszú távú következményeinek hatásfoka.

Ezért gondolkodom én úgy (ami leegyszerűsíti a bántalmazás felfogásával kapcsolatos nézőpontot), hogy kétféle típus van: az egyik tudomást vesz arról, hogy fejlődnie szükséges, a másik nem.

Nincs baj az utóbbival, érthető okai vannak. Ellenséget sem kell látnia bennük az ébredezőknek, hiszen nem azok. A világunk az ellentétekre épült: férfi-nő, hideg-meleg, sötét-világos, magas-mély, jin-yang, stb. Az egyensúlyt megtalálni ebben a világban az önismeret, az éberség lényege.

Jó munkát nekünk!

A szeretet megismerése az illúziók elvesztésével jár

A szeretet megismerése az illúziók elvesztésével jár

A szeretet megismerése az illúziók elvesztésével jár, mert elszakadunk attól a képtől, amit a szülői házban alakítottunk ki egy képzeletbeli kötelékkel kapcsolatosan. Ami eleinte izgalmasnak tűnt, kicsivel később ijesztővé válhat. A szeretett személy elhatárolja magát, és sok esetben fogalma sincs arról, miért tolja el magától a szerelmet.

Az, hogy szeretve van, túlságosan fájdalmas érzéseket ébreszt a múltból: a partnerrel kellemesen eltöltött idő, a gyengédség felidézheti a fájdalmas gyermekkori élményeket, amikor magára volt hagyva, el volt árulva.

Attól rettegnek a legtöbben, hogy ugyanúgy megbántva lesznek, mint gyermekkorukban. Leginkább szégyen kíséri ezeket az emlékeket, illetve az az idealisztikus kép kerül veszélybe, amit a szülőkkel kapcsolatosan kialakítottak. Ez a mechanika (idealizálás) akkor régen, a túlélést szolgálta.

A kondícióhoz ragaszkodva könnyebb fogadni az elutasítást, a kudarcot, mint a sikert, mert ez illeszkedik az önmagukról kialakított képpel és így nem kerül veszélybe a szülővel kialakított kötelék.

A legtöbb ember nincs tisztában a szeretet mibenlétével. Azt gondolja szeretetnek amiben felnőtt, és amit képzeletében éltetett.

Egy hosszú folyamat kezdete az, mikor valaki rádöbben, mennyire illúzió világban élt eddig, és nekiindul a valóság megélésének. Ekkor már nem a hiányból, a szükségből teremti meg azt ami a belsőből kivetül, hanem abból az elégedettségből, ami a saját erejére támaszkodik.

A gyerekek folyamatosan figyelik a szüleiket.

A gyerekek folyamatosan figyelik a szüleiket.

A gyerekek folyamatosan figyelik a szüleiket. Olyanok mint a szivacs, felszippantják a körülöttük lévő érzelmi légkört. Érzékenyek a feszültségre, ha suttognak a szülők, az is befolyásolja őket.

Hajlamos a szülő nem észrevenni a gyermeki közönséget, van mikor át is néznek a gyereken.

Amikor a gyermek érzékeli, hogy nincs rendben a szülők között valami, szorongani kezd. Ha félnek, megpróbálják az érzést evéssel vagy videójátékkal elcsendesíteni. Ha nem tudnak beszélni a szülőkkel, dührohamaikban dobálják a játékaikat, ők is veszekednek más gyerekekkel. Nem számít, hogy kiadják-e a dühüket, mert minden szülők közti probléma a gyermekben bűntudatot ébreszt, magukra vállalják a bűnbak szerepét, ők a hibásak: “Ha jobb lennék, ez nem történne meg”. Ezeket a gyermekeket magukra hagyják a szüleik, pedig a zűrzavar érzésének megértésében nagy szükség lenne a segítségre.

Olyan is van, mikor a szülők pártállásra kényszerítik a gyereket, foglaljon állást a vitájukban. Kinek az oldalán áll, kit szeret jobban, saját érzelmi hullámzásaikat a gyereken vezetik le. Legyen a szülő ordibáló, morcos, szexuálisan frusztrált, dühös, ezek mind mintaként szolgálnak a gyerek későbbi életéhez és újrateremtik saját kapcsolataikban.

Amikor a szülők egymással barátságosak, kiteljesedettek, boldogok, a gyerekeik stabil biztonságos környezetben nőhetnek fel. Egy szülő boldogsága lehetővé teszi, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat, bízzanak az életben.

Ezen információk nem tudomásul vétele azt a régi berögzült sémát ismételteti a világban, ami háborúkat gerjeszt.

Hatalmas feladat megszabadulni a minket terhelő több generációnyi ostoba szokásainktól. Megfigyelni, megérteni saját magunkat, véleményalkotás, ítélkezés nélkül több évnyi munka, akár élethosszig tartó feladat. Az őrületünk, ami kora gyermekkorunkból származik, az elménk lecsendesítése nélkül időzített bomba. Gyanakvóvá nem születik senki, gondatlan, infantilis szülői attitűd következménye. A távolságtartás, intimitás kerülés sem velünk születik, megtanítjuk önmagunkat rá, viszont egy idő után a magány érzésétől fázni kezdünk. Azok a gondolatok, hogy: “Kinek képzeled magad? Hogy jössz te ehhez?”, pusztítóan hatnak, és attól származnak, aki a legfontosabb volt nekünk.

Hajlamosak vagyunk az ismételt elutasítást megkeresni egy vagy több kapcsolatban. Azt a képet, amit kialakítottunk magunkról, nehezen engedjük el, mert komfortos, paradox módon még a biztató, pozitívabb megerősítés is nyugtalanságot szül eleinte. Olyan mintha azt a szeretetet amire vágyunk, valójában nem is akarnánk. Felismerhető a kora gyermekkori túlélési mechanizmus. A birtokolni valakit, anyagilag függővé tenni, nem a szeretet megnyilvánulása.

Párkapcsolati dinamikánk, akárhol is tartunk éppen, még a nyitottság megtartása is, folyamatos gyakorlást, aktív figyelmet igényel. A fejlődés a komforton kívül vár ránk.

Érzelmek kifejezése

Érzelmek kifejezése

Fiatal huszonéves nő meséli, hogy a barátja szüleinél vacsoráztak és egyszer csak rátört a sírhatnék. Kiszaladt gyorsan a kertbe, a barátja édesanyja utánament, megkérdezte mi a baj. Ő azt hazudta, hogy az apjának balesete történt aznap a gyárban és őt sajnálja. Semmi ilyen nem történtc de szeretné megérteni mégis mi történt?! Honnan jöttek a könnyei?

Pár alkalom után sikerült ráébrednie, mennyire hiányzott neki gyerekkorában a nyugodt, bensőséges hangulat. Ennek hiánya okozott a lelkének fájdalmat és ezt sírhatta volna el akkor este a barátja, családja előtt…, viszont szégyellte rettentően a könnyeit, mert tudta, hogy ettől mindenki zavarba jön. “Lőttek volna az estének.”

Azért az apját “dobta” fel a tudata, mert miatta döntött úgy gyerekkorban, hogy a sírás nem lehetséges. A tudatalattijába száműzte a többi döntése mellé, amik amúgy az élete későbbi szakaszában közrejátszó tényezői lesznek sorsa alakulásának.

Úgy dönteni, hogy az érzelmek nem kifejezhetőek az intim kapcsolatokban, a későbbiekben az egészségére káros tényezővé válhatnak. Ami gyerekkorban életmentő, mert a szülőkhöz nem lehet másképp viszonyulni, az később önmagunk ellenségévé válik.

Minden döntésnek van egy látható tudatos és egy masszív tudattalan összetevője. Minél előbb belátásra kerül, hogy mindent mi hozunk létre, még azt is amire a legkevésbé gondoljuk, hogy ahhoz közünk volt, annál könnyebben hozunk döntést, és leszünk tudatában az ok-okozat működésének.

A gyermekkori lelki-terror

A gyermekkori lelki-terror

Azért nem zsarolásnak hívom, mert a terror jobban érzékelteti milyen az, mikor a szeretetéhes szülő arra kényszeríti a gyerekét, találja ki, gondolkodjon azon, hogy lehetne kiengesztelni őt, milyenné változzék ehhez. Folyamatosan azon dolgozik a gyerek, hogy a szülői üzenet és tettei között létrejött feszültséget oldani próbálja.

Ebből merít energiát a szülő.

A gyerek közben teljesen kimerül, mert nőnie, tanulnia – feldolgoznia kell a világot amiben részt vesz, és így-úgy teljesítményt várnak az intézmények tőle.

Az iskolákban is többnyire érzéketlen robotok nevelik a gyerekeket, ha egyikük lelkes, együttérző az egy életre megváltoztatja a kisgyerek szemléletmódját a világról. Ilyen sokat jelent a pozitív, megértő közeg, akkor mikor a személyiség kialakul. Terápiás közegben begyógyulnak a sebek, olyan személyiséggé válunk, aki a traumái nélkül szabadon él. (Lélegzik.) Nem résztvevője többé a játszmáknak, amik csak kimerítik az erejét.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás