Az önismeret legnagyobb akadálya

Az önismeret legnagyobb akadálya

Az önismeret legnagyobb akadálya annak tudása, amit önmagunkról hiszünk. Ha tagadjuk a szenvedés tényét, mert a külsőségek sokáig segítenek ebben, akkor megragadunk egy korai fázisban. Ha valaki fejlődni akar, legelőször elismeri a szenvedés tényét. Fölfogja, hogy a sors adott, determinált, hiszen az az előző életeinek következménye. Mit kezd vele, ehhez kell a saját önismerete.

Milyenek voltak hozzá a szülei, ennek függvényében fojtja el az ember önmagát. Mindenkinek vannak elfojtott tartalmai, ezt nem tudatosan tesszük, rákényszerülünk. Az önismeret a tudatosság szintjére emeli, megérti és meg is haladja, integrálja a korai elfojtásokat.

Hogy alakul ki a kényszer?

Legtipikusabb elfojtás, mikor a pici az egységélményből (anya-csecsemő) pár hónaposan, egy-két évesen megkezdi az én-tudata kialakítását, kezdi fölfedezni a külső világot és visszamenve a szimbiózisba milyen hatások érik, mi lesz az élménye. Ha az anya zavarodott, fáradt, nem fogadja melegséggel, kialakul a depresszív pozíció, a nem vagyok szerethető, nem vagyok elfogadva tudata.

Ha fogadja az anya, de nem engedi vissza könnyeden, fojtogatja a szorongásaival, kialakul a súlyos neurózis, a sose lesz önálló alkatú személyiség képe. Ezt hívják hasításnak. Az apaság mivel nem számított értéknek a múltban, nem volt komolyan véve, ez is romboló hatással bír a személyiség alakulására. A leválást, az ismerkedést a jó szülő erősíti, nem kritizálja. A simogatás, a mosoly, a gyengédség fontos kritérium. Ha ez nincs, fel tud nőni valaki olyan tudattal, hogy neki ezekre nincs is szüksége. Nem tanulja meg kifejezni az érzelmeit, csak jónak vagy rossznak tud megélni valamit, képtelen olyannak látni amilyen, aztán kivetíti a világra, a párkapcsolataira.

A szerelem azt jelenti, hogy rávetül a másikra annak vágya, amit szeretnénk megkapni általa. Ha ezek nagyrészt hiányosságokból állnak és tudattalan területen, természetes, hogy terhelt lesz a kapcsolat, intimitás kerülés, fájdalom, aztán válás a vége.

A gyermekkort örömben kellene élni (nem teljesítménykényszer alatt) ahhoz, hogy minőségi, tudatos párkapcsolataink lehessenek.
A nyitottságot újra kell tanulni, hogy befogadóképessé váljunk a másikra.

Az egyensúlyt megtalálni ebben a világban az önismeret lényege

Az egyensúlyt megtalálni ebben a világban az önismeret lényege

A nárcisztikus személyiségvonás pl. a nagyzolás, fantáziálás sikerről, szerelemről, hatalomról, különleges teremtménynek képzeli magát az illető, őt csak egy hozzá hasonló a társadalmi ranglétra legmagasabb fokán álló ember érthet meg. Túlzó mértékű figyelmet, csodálatot vár el, önző, sokszor irigy, hiányzik belőle az empátia.

A borderline személyiségvonás elsősorban az instabilitás a hangulatban, az impulzivitáskontrollban, kétségbe esetten igyekvés akár valós vagy képzelt elhagyatástól. Önveszélyeztetés, állandó belső üresség érzet van jelen, intenzív harag, illetve az azt kezelni nem tudás.

A szkizoid vonás leginkább a gátlás. Az érzelmeit tartja kordában öntudatlanul. Ez távolságtartóvá, elszigeteltté teszi másoktól. Hall valami olyat, ami másokat felháborít, éreznek általa valamit, de ő nem érez semmit.

Ezek orvosi eseteknek vannak diagnosztizálva.

Létezik több megnevezés, de minél több, annál inkább tartozik bele az egész emberiség. Közös élményünk generációk óta (sokadik íziglen) az elhanyagolás, vagy a fegyelmezés, a gyermeki lét nem ismerete, illetve hosszú távú következményeinek hatásfoka.

Ezért gondolkodom én úgy (ami leegyszerűsíti a bántalmazás felfogásával kapcsolatos nézőpontot), hogy kétféle típus van: az egyik tudomást vesz arról, hogy fejlődnie szükséges, a másik nem.

Nincs baj az utóbbival, érthető okai vannak. Ellenséget sem kell látnia bennük az ébredezőknek, hiszen nem azok. A világunk az ellentétekre épült: férfi-nő, hideg-meleg, sötét-világos, magas-mély, jin-yang, stb. Az egyensúlyt megtalálni ebben a világban az önismeret, az éberség lényege.

Jó munkát nekünk!

A szeretet megismerése az illúziók elvesztésével jár

A szeretet megismerése az illúziók elvesztésével jár

A szeretet megismerése az illúziók elvesztésével jár, mert elszakadunk attól a képtől, amit a szülői házban alakítottunk ki egy képzeletbeli kötelékkel kapcsolatosan. Ami eleinte izgalmasnak tűnt, kicsivel később ijesztővé válhat. A szeretett személy elhatárolja magát, és sok esetben fogalma sincs arról, miért tolja el magától a szerelmet.

Az, hogy szeretve van, túlságosan fájdalmas érzéseket ébreszt a múltból: a partnerrel kellemesen eltöltött idő, a gyengédség felidézheti a fájdalmas gyermekkori élményeket, amikor magára volt hagyva, el volt árulva.

Attól rettegnek a legtöbben, hogy ugyanúgy megbántva lesznek, mint gyermekkorukban. Leginkább szégyen kíséri ezeket az emlékeket, illetve az az idealisztikus kép kerül veszélybe, amit a szülőkkel kapcsolatosan kialakítottak. Ez a mechanika (idealizálás) akkor régen, a túlélést szolgálta.

A kondícióhoz ragaszkodva könnyebb fogadni az elutasítást, a kudarcot, mint a sikert, mert ez illeszkedik az önmagukról kialakított képpel és így nem kerül veszélybe a szülővel kialakított kötelék.

A legtöbb ember nincs tisztában a szeretet mibenlétével. Azt gondolja szeretetnek amiben felnőtt, és amit képzeletében éltetett.

Egy hosszú folyamat kezdete az, mikor valaki rádöbben, mennyire illúzió világban élt eddig, és nekiindul a valóság megélésének. Ekkor már nem a hiányból, a szükségből teremti meg azt ami a belsőből kivetül, hanem abból az elégedettségből, ami a saját erejére támaszkodik.

A lelki sebek begyógyulása

A lelki sebek begyógyulása

1. Csak akkor tudnak meggyógyulni, ha az egykori áldozat szilárdan eltökéli, hogy megváltozik, tisztelni akarja önmagát és fel tudja adni a gyermeki elvárásokat. (Fontos tisztázni, hogy mik ezek.)

2. A szülők nem automatikusan változnak meg a felnőtt gyerekeik megvilágosodása és megbocsátása révén. Csak akkor tudnak ők is megváltozni, ha törekednek rá.

3. Amíg letagadjuk a sérülésekből fakadó fájdalmakat, addig az egészségünkkel kell megfizetnünk ennek az árát, s ezt az árat vagy az egykori áldozat, vagy a gyerekei fizetik meg.

4. Ha vannak gyerekeink, őket annak mértékében tudjuk megérteni, amennyire feldolgoztuk és megismertük a saját múltunkat. Amíg ez nincs, nem tudjuk őket sem megtanítani az indulataik kezelésére, saját határaik meghúzására.

A lefagyásból, közönyből való megszabadulás…

A lefagyásból, közönyből való megszabadulás…

Kliens problémája, hogy nem tud egyetlen pillanatot sem szabadon megélni, rájött erre sok sok évnyi kapcsolat kudarcai árán. És ami a legfőbb baj, hogy egyedül sem szabad, folyamatos szorongás, kétség gyötri…

Volt már többféle terápiás közegben, érzi, hogy nagyon nehéz terhet cipel. Tudja, hogy a gyermekkor traumái mik, és azt is, hogy mennyire átverte önmagát miattuk, mert folyamatosan próbált a szülei “jó” fia maradni.

Ha az ember azt mondja egy beszélgetés során, hogy nem szeretem a szüleimet, mert mindig megaláztak, vertek, hanyagoltak, akkor minden oldalról záporozni kezdenek rá a szokásos jótanácsok arra vonatkozóan, hogy változtasson a hozzáállásán, ha fel akar nőni, hogy ne hordozzon gyűlöletet saját magában, ha egészséges akar lenni, s hogy csak akkor tud megszabadulni a gyűlölettől, ha megbocsát a szüleinek. Na és persze hogy nem léteznek ideális szülők, minden szülő hibázik olykor-olykor – ezt el kell viselni, s felnőttként meg kell tanulni.

Ezek a tanácsok azért olyan tanulságosak, mert időtlen idők óta ismerjük és akár értelmesnek is gondolhatjuk őket. Pedig nem azok. Sokuk hamis feltételezésen alapul, hiszen például nem igaz, hogy a megbocsátás megszabadít a gyűlölettől. Inkább csak elfedni segít, de (tudattalanban) valójában felerősíti.

Nem igaz, hogy az életkorunkkal egyenes arányban nő bennünk a türelem. Sőt a gyermek azért viseli el a szülei abszurditásait, mert természetesnek tartja ezeket, és nem védheti meg magát. Csak felnőttkorban szenvedünk a szabadság hiányától és a kényszerítéstől, ám ezt a kínszenvedést a szülők helyettesítőivel kapcsolatban szoktuk megélni – a saját gyerekeinkkel és életünk párjával. A szülőktől való tudattalan, gyermeki félelem tartja vissza az embert attól, hogy felismerje az igazságot.

Az nem igaz, hogy a harag megbetegít, az elfojtott, lehasított gyűlölet az, ami meg tud, de a tudatosan megélt és kifejezett érzés soha.

Felnőttként csak akkor élek meg gyűlöletet, ha olyan helyzetbe ragadok bele, amelyben nem tudom szabadon kifejezni az érzéseimet. Ilyen függőségben alakul ki a gyűlölet. Amint sikerül feloldanom (és felnőttként ez menni szokott, kivéve, ha totalitárius rendszerben sínylődik az ember), akkor megszabadulok a szolgai függőségből, és már el is illan belőlem a gyűlölet.

Természetesen vannak olyan emberek, akik már kicsi korukban elválasztódtak a valódi érzéseiktől. Ha mások írják elő mit érezhetsz, és mit nem, szinte semmi sem látható a valódi érzésekből. De meg tud szűnni a kölcsönös eltompulás patthelyzete, amikor egy-egy ember összeszedi a bátorságát, s a tapintható félelmei ellenében kimondja az igazságot. Megérzi és hangot is ad neki, s a társaival ezen az alapon kommunikál.

Ha az ember tényleg meg akarja tudni, mennyi energiájába kerül a gyerekeknek túlélniük a kegyetlenségeket és a gyakran szélsőséges szadizmust, váratlan optimizmusra hajlik.

Azt gondolom nem szabad feladni annak reményét, hogy egy társaságban (bármilyen rosszallást tapasztalsz) szabadon meg lehet nyílni. A lefagyásból, közönyből való megszabadulás azt jelenti, tudatosítanod kell azokat az eseményeket, amikor veled valaki olyan borzasztó dolgot tett, minek hatására az akkor megjelent érzéseid a tudattalanodba lefojtás alá kerültek.

Egy felnőtt ember szuper értelmének segítségével tud küzdeni az erkölcsi előírások ellen, filozófus lesz vagy költő, szabadságharcos, harcművész, megmondja a tutit másoknak, viszont a családjával kapcsolatos valódi érzései, melyeket amúgy a testi tünetei lefednek, blokkolják az izomzatát. Végül a szülei áldozata lesz, akiknek a hitrendszere rabul ejtette, holott a felnőtt tisztán átlát a “társadalmi” hazugságokon. Nehezebb felismerni a saját hazugságainkat és meglátni azt, hogyan vált az ember a közerkölcs áldozatává, mint filozófiai értekezéseket és hangzatos drámákat, bátor verseket írni. Sokan nem értik ennyi híres költő, zseni, művész miért nem robbantotta még szét a hazug, képmutatásra épült civilizációnkat.

Az egyes emberek belső folyamatai (traumái tudatosítása) képesek összeadódni egy egészséges társadalommá, ezt kihagyva a szabadon puffogtatott gondolatok bármekkora zsenié is, csak a felszínig jut el.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás