Nem várt, vagy nem „olyannak” várt gyerekek esetei

Nem várt, vagy nem „olyannak” várt gyerekek esetei

“Negyvenes éveimben járok. Sok éve foglalkoztat a spiritualitás. Barátaim, sőt az első feleségem is nyitott volt eziránt. A mostani párom hallani sem akar vallásról, hitről, ő pszichológus, a tudományos világ áll hozzá közel.

Amit észrevettem magamon, hogy féltékeny vagyok rá. Nem amiatt, mert szép és a férfiak gyönyörködnek benne, hanem mert annyira gyorsan vág az esze, hogy mellette szinte sosem tudok “labdába rúgni”. Ő mondta, kezdjek ezzel valamit, mert feszélyezem, sajnál, ettől a libidója csökken.

Mellette eltűnt belőlem is a hit, olyan érzésem van, mintha csúszna szét az önbizalmam, az anyagi teremtésem is akadozik, veszítek el munkákat. Nem tudom mihez kezdjek, sok minden előjön a múltamból, az első feleségem megértőbb volt, de nem szeretnék vele beszélni rólunk.”

Ahhoz, hogy olyannak, aki elindult már az önismereti úton, segíteni lehessen, visszapróbálok menni vele oda, ami arra késztette, kezdje el önmagát vizsgálni, megfigyelni. Ehhez egy-két alkalom elegendő.

Általában el lehet mondani, hogy a szenvedés, a “nem találom a helyem” érzése jelenik meg mindenkinél egyöntetűen. És a lényeg, hogy ez egyedi alakot ölt, ezt vizsgáljuk egyéni kezelés alkalmával.

Akik belekezdenek a rendszeres meditáció gyakorlásába gyorsabb változást érzékelnek. A megfigyelem önmagam miközben a világból érkező ingerek folyamatosan az érzékelés tisztaságának mértékében érnek, teljesen más emberré teszi az egyént.

A gyermekkori érzéketlenné tevés a túlélést jelentette (hiszen a környezethez alkalmazkodás ezt jelentette), felnőttként az önreflexió, a tudatossá válás az, ami a minőségibb élet záloga.

Érzelmek kifejezése

Érzelmek kifejezése

Fiatal huszonéves nő meséli, hogy a barátja szüleinél vacsoráztak és egyszer csak rátört a sírhatnék. Kiszaladt gyorsan a kertbe, a barátja édesanyja utánament, megkérdezte mi a baj. Ő azt hazudta, hogy az apjának balesete történt aznap a gyárban és őt sajnálja. Semmi ilyen nem történtc de szeretné megérteni mégis mi történt?! Honnan jöttek a könnyei?

Pár alkalom után sikerült ráébrednie, mennyire hiányzott neki gyerekkorában a nyugodt, bensőséges hangulat. Ennek hiánya okozott a lelkének fájdalmat és ezt sírhatta volna el akkor este a barátja, családja előtt…, viszont szégyellte rettentően a könnyeit, mert tudta, hogy ettől mindenki zavarba jön. “Lőttek volna az estének.”

Azért az apját “dobta” fel a tudata, mert miatta döntött úgy gyerekkorban, hogy a sírás nem lehetséges. A tudatalattijába száműzte a többi döntése mellé, amik amúgy az élete későbbi szakaszában közrejátszó tényezői lesznek sorsa alakulásának.

Úgy dönteni, hogy az érzelmek nem kifejezhetőek az intim kapcsolatokban, a későbbiekben az egészségére káros tényezővé válhatnak. Ami gyerekkorban életmentő, mert a szülőkhöz nem lehet másképp viszonyulni, az később önmagunk ellenségévé válik.

Minden döntésnek van egy látható tudatos és egy masszív tudattalan összetevője. Minél előbb belátásra kerül, hogy mindent mi hozunk létre, még azt is amire a legkevésbé gondoljuk, hogy ahhoz közünk volt, annál könnyebben hozunk döntést, és leszünk tudatában az ok-okozat működésének.

A lefagyásból, közönyből való megszabadulás…

A lefagyásból, közönyből való megszabadulás…

Kliens problémája, hogy nem tud egyetlen pillanatot sem szabadon megélni, rájött erre sok sok évnyi kapcsolat kudarcai árán. És ami a legfőbb baj, hogy egyedül sem szabad, folyamatos szorongás, kétség gyötri…

Volt már többféle terápiás közegben, érzi, hogy nagyon nehéz terhet cipel. Tudja, hogy a gyermekkor traumái mik, és azt is, hogy mennyire átverte önmagát miattuk, mert folyamatosan próbált a szülei “jó” fia maradni.

Ha az ember azt mondja egy beszélgetés során, hogy nem szeretem a szüleimet, mert mindig megaláztak, vertek, hanyagoltak, akkor minden oldalról záporozni kezdenek rá a szokásos jótanácsok arra vonatkozóan, hogy változtasson a hozzáállásán, ha fel akar nőni, hogy ne hordozzon gyűlöletet saját magában, ha egészséges akar lenni, s hogy csak akkor tud megszabadulni a gyűlölettől, ha megbocsát a szüleinek. Na és persze hogy nem léteznek ideális szülők, minden szülő hibázik olykor-olykor – ezt el kell viselni, s felnőttként meg kell tanulni.

Ezek a tanácsok azért olyan tanulságosak, mert időtlen idők óta ismerjük és akár értelmesnek is gondolhatjuk őket. Pedig nem azok. Sokuk hamis feltételezésen alapul, hiszen például nem igaz, hogy a megbocsátás megszabadít a gyűlölettől. Inkább csak elfedni segít, de (tudattalanban) valójában felerősíti.

Nem igaz, hogy az életkorunkkal egyenes arányban nő bennünk a türelem. Sőt a gyermek azért viseli el a szülei abszurditásait, mert természetesnek tartja ezeket, és nem védheti meg magát. Csak felnőttkorban szenvedünk a szabadság hiányától és a kényszerítéstől, ám ezt a kínszenvedést a szülők helyettesítőivel kapcsolatban szoktuk megélni – a saját gyerekeinkkel és életünk párjával. A szülőktől való tudattalan, gyermeki félelem tartja vissza az embert attól, hogy felismerje az igazságot.

Az nem igaz, hogy a harag megbetegít, az elfojtott, lehasított gyűlölet az, ami meg tud, de a tudatosan megélt és kifejezett érzés soha.

Felnőttként csak akkor élek meg gyűlöletet, ha olyan helyzetbe ragadok bele, amelyben nem tudom szabadon kifejezni az érzéseimet. Ilyen függőségben alakul ki a gyűlölet. Amint sikerül feloldanom (és felnőttként ez menni szokott, kivéve, ha totalitárius rendszerben sínylődik az ember), akkor megszabadulok a szolgai függőségből, és már el is illan belőlem a gyűlölet.

Természetesen vannak olyan emberek, akik már kicsi korukban elválasztódtak a valódi érzéseiktől. Ha mások írják elő mit érezhetsz, és mit nem, szinte semmi sem látható a valódi érzésekből. De meg tud szűnni a kölcsönös eltompulás patthelyzete, amikor egy-egy ember összeszedi a bátorságát, s a tapintható félelmei ellenében kimondja az igazságot. Megérzi és hangot is ad neki, s a társaival ezen az alapon kommunikál.

Ha az ember tényleg meg akarja tudni, mennyi energiájába kerül a gyerekeknek túlélniük a kegyetlenségeket és a gyakran szélsőséges szadizmust, váratlan optimizmusra hajlik.

Azt gondolom nem szabad feladni annak reményét, hogy egy társaságban (bármilyen rosszallást tapasztalsz) szabadon meg lehet nyílni. A lefagyásból, közönyből való megszabadulás azt jelenti, tudatosítanod kell azokat az eseményeket, amikor veled valaki olyan borzasztó dolgot tett, minek hatására az akkor megjelent érzéseid a tudattalanodba lefojtás alá kerültek.

Egy felnőtt ember szuper értelmének segítségével tud küzdeni az erkölcsi előírások ellen, filozófus lesz vagy költő, szabadságharcos, harcművész, megmondja a tutit másoknak, viszont a családjával kapcsolatos valódi érzései, melyeket amúgy a testi tünetei lefednek, blokkolják az izomzatát. Végül a szülei áldozata lesz, akiknek a hitrendszere rabul ejtette, holott a felnőtt tisztán átlát a “társadalmi” hazugságokon. Nehezebb felismerni a saját hazugságainkat és meglátni azt, hogyan vált az ember a közerkölcs áldozatává, mint filozófiai értekezéseket és hangzatos drámákat, bátor verseket írni. Sokan nem értik ennyi híres költő, zseni, művész miért nem robbantotta még szét a hazug, képmutatásra épült civilizációnkat.

Az egyes emberek belső folyamatai (traumái tudatosítása) képesek összeadódni egy egészséges társadalommá, ezt kihagyva a szabadon puffogtatott gondolatok bármekkora zsenié is, csak a felszínig jut el.

A jövő az önismereté, lemarad aki ellenáll…

A jövő az önismereté, lemarad aki ellenáll…

Eset:

Fiatal pár két kisgyerekkel él. A szexualitásuk, ahogy a nő fogalmaz, a “béka segge alatt”. Három éve nem volt szex közöttük. Elhidegültek egymástól időközben annyira, hogy a nő azt kívánja, bár lenne valakije a férjének, nem is beszélgetnek már. Be is következhet ez, nagy az esély rá. A férfi kikerült a hálószobából, a 2. gyermek vette át a helyét a franciaágyban. Sokáig tartott a szoptatás és így volt kényelmes az anyának.

A tudatalatti akna munka végzi a dolgát. Az intimitás kerülése a párok között nem tudatos döntéseik eredménye. Az anya kapcsolata a második gyermekével, mint meg is fogalmazza, szinte szerelmi. (Régi kifejezéseink egyike a szerelmetes fiam.) Ennek az az ára, hogy a pici szorong őmiattuk.

A férfi magányt él meg, a kisfiúra neheztel, de közben az az érzése is megvan, hogy nem veheti el az anyát a fiától.

Nincs már meg kettejük közt a szexuális vonzalom.

A férfivel külön is beszélgetve kiderül, hogy nyomasztó volt számára az apás szülés. Sosem merte ezt feleségével tisztázni. Sok mindent érzett közben míg felesége vajúdott, a látvány beégett, mint mondja…

Anyaként látja őt, így is szólítja. A nő is apának nevezi.

Ha nem tisztázódik a múltban történt események hatása, ha nem kezd önismereti munkába az egyén, sajnos biztos a sok évnyi szenvedés ami rájuk is várna. Az egyik ilyen hatás a parentifikáció: a férfit az apja is és az anyja is kihasználta, egymás ellenségei voltak ők, veszekedéseik rendszerint a gyerek füle hallatára történtek és neki kellett igazságot tenni köztük. A feleség szintén ilyen áldozat volt gyermekként. Felelősséget érzett (még most is) a szülei boldogulása miatt, akik a testvére nevelését is rábízták.

Mindketten teljesítményfüggővé, perfekcionistává váltak.

A saját gyermekeik iránt érzett felelősség és az önmagukról való lemondásuk nyomasztó hatását kompenzálják anyagi javakkal.

A munkánk óriási tényfeltárást igényel, amivel szembe kell nézniük, az a saját gyermekkorukban rögzült szokás mechanizmusaik.

A nagyszülőkre viszont szükségük van, ahogy egymásra is. A közöttük dúló elfojtott érzések a megélt élmények hatására falat emelt a lelkileg közel álló szereplők közé. Nem értik, hogy néha a másik annyira kedves, odaadó tud lenni és van amikor gyűlöletessé válik. Érzelmi-hangulati ingadozásokról számolnak be mindketten.

A szex hiánya, ami kioldó hatású is egyben, ha elmarad, működésbe hozza a testi elváltozásokat. A férfi prosztata problémái, a nő fejfájásai… ezek üzenetek, és megoldásra várnak. A szexuális terület ha nincs stimuláció alatt, a hormonális válaszok megérkeznek.

Próbáltam ezzel az esettel is érzékeltetni mennyire összetett az ember lelki aspektusa. A mentális elváltozások, a félrecsúszott szerepeink teljesen más vágányra terelik az ember életét. Félresiklott vágányra.

A könyvek, az információk szolgálnak minket, ajánlani szoktam bőséggel. Így is eltart a munkánk hónapokig, évekig. (Soha nem ér véget az önmegismerés, csak egy idő után élvezetet is nyújt.)

A közös jövőnk az egyéni személyiségfejlődésen áll/bukik.

Amikor összeszeded a bátorságod, hogy elmond a történeted, minden megváltozik. Mert abban a pillanatban az élet mese, a sötétség fénnyé válik, a fény pedig utat mutat neked.

Apa-fia konfliktus

Apa-fia konfliktus

Apa szeretné ha a fiával kapcsolatban lehetne, a fiú szeretné ha apa megértő lenne vele szemben, hogy nem tenné azt vele amit, mert lekezelő, rivalizáló.
Együtt dolgoznak és olyan feszültségben, hogy a munka rovására megy. (Ezzel fordultak hozzám három éve.)

Mikor eljöttek mindketten azt mondtam nekik, ne meggyőzni akarják egymást az igazukról, hanem hallgassák egymást türelemmel. Nagyon nehéz ez, az indulatok fortyognak, ha viselkedtek ezalatt a másfél óra alatt, később tört elő belőlük.

A szülő sosem volt figyelmes, türelmes, gyengéd a fiához, emiatt a fiú haragot, fájdalmat érez, ugyanakkor az apa hiányzik is neki, mindig is így volt. Ezt a hiányt kiskora óta érzi, és meg van bántódva miatta.

Apja nem érti hol rontotta el, mindent megadott amit csak tudott és amire emlékezett, hogy mikor ő volt gyerek hiányt szenvedett benne.

Egyszerűbb mint gondolja a szülő, mert csak meg kell hallania azt, hogy a gyereke mit érzett miközben elvált az anyától, hazajött a munkából és nem játszott vele, hajtotta, űzte hogy tanuljon, sportoljon legyen belőle valaki. Sikeres, tehetős, boldog. A fiú sok mindent felfogott belőle, de a boldogságát sosem.
Félte a haragját, viszolygott a gőgjétől.

Ahogy biztatom arra, fedezze, figyelje önmagát miképp viselkedik, miket mond, reagál egyes szitukban, meglepődik, hogy úgy mint az apja.

Rákérdeztem: ilyenkor eszedbe jut, hogy mennyire nem vagy tudatában annak mit érez a barátnőd vagy a húgod? A válasz: Nem, eszembe sem jut. Csak hagyom, hogy az indulat kijöjjön és utána bocsánatot kérek.

Mivel a bocsánatkérés annak szól aki ellen vétünk, a megbocsátásra van, hogy várni kell. Ha ezalatt újabb figyelmetlenség következik be, jogos a bizalomvesztés. Sok és időigényes munka dolgozni azon, hogy ne legyenek játszmák, félreértések főleg az intim kapcsolatokban.

Nem érdemes lemondani egymásról. A lélek oda születik ahol dolga van. Dolga az indulataival, a hajlamaival. Az egó vitustánca abbamarad ha megnyílnak egymás felé azok, akik szeretik egymást. Meg lehet tanulni ezt jól csinálni. A fiú is, és az apa is hordozza az elfojtott érzéseket, emiatt remeg kezük, lábuk. Ebben is tükrei ők egymásnak.

Amikor összeszeded a bátorságod, hogy elmond a történeted, minden megváltozik. Mert abban a pillanatban az élet mese, a sötétség fénnyé válik, a fény pedig utat mutat neked.

Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás