Ha valaki keresgéli már az élete bonyolultságának okát, reakcióinak valóságtartalmát, ajánlom figyelmébe ezt a pár mondatot.
A szülő – gyermek interakciók során alakul ki a gyermek világértelmezése. Annak eldöntése, hogy ez a világ a szeretet és az elfogadás világa-e, avagy a nemtörődöm közömbösségé, amelyben az embernek meg kell küzdenie azért, hogy a szükségletei kielégüljenek, vagy ami még rosszabb, ez a világ az ellenségeskedés világa, ahol az embernek örökké szorongó hiperéberséget kell tanusítania.
A jövőbeni kapcsolataink olyanok lesznek, amilyennek a legkorábbi gondozóinkkal való kapcsolatainkban létrejött ideghálózat sablonjai diktálják. Úgy és annyira fogjuk saját magunkat megérteni, ahogyan azt átéltük, hogy bennünket megértettek, úgy fogjuk szeretni magunkat, ahogy a legmélyebb tudatalatti szinteken észleltük, hogy bennünket szerettek, és annyi gondoskodással fogunk magunkkal törődni, amennyit a szívünk mélyén érzékeltünk kisgyermekként.
Ha az önismeret eleinte rögös, döcögős, bizalmatlanság érzésétől telis-teli szakaszában vagy éppen, talán segít megérteni miért. Agybajnak tűnik, mikor rád förmed egy autós csakúgy a semmiből. Vagy egy idős nő goromba veled, a szomszéd torka szakadtából üvölt…, a hírességek (sztár, politikus) viselt dolgairól, meg a rajtuk csüngő figyeleméhségről nem is beszélve…
Eligazodni, a múltból vagy a jövőből visszatérni a jelenbe, a nagy tudatos levegővétellel a legegyszerűbb. Abban a pillanatban az épp aktuális őrülettől mented meg magad.