Tavaly nyári élmény. Nyaralunk. Jönnek az élmények ahogy végig bicajozunk egy két… jó sok gyermekkori színhelyen. Sok minden változott, de van ami nem. A szakmám miatt valószínű érzékenyebben figyelek az emberi kommunikációra. A lángososnál, a fagyisnál legyen Tihanyban, Kenesén, Almádiban, veszekedő párokat, egymást becsmérlő, ostobázó, persze alkoholba fojtó, szenvedő férfiakat és nőiket is hallani…
De látom a gyerekeket is, akik falják a fagyijaikat, és közben ők az igazi elszenvedői a szüleik bántó megjegyzéseinek. Legszívesebben a szülőkre szólnék: minek ez a dráma, ti nem látjátok milyen gyönyörűek az épp elstartolt hajók (Kékszalag vitorlás verseny, szintén gyerekkori élményeim egyike), vagy a kacsák akik oda ”parkolnak”, ahol az etető automata van kitéve?!
Mennyire más élményeik lehetnének a gyerekeiknek ha nem egymást korholnák, melyik tettük mennyire béna, ki mit felejtett idióta mód otthon? A gyerekek nem értik (nem érthetik), ezért elfogadják a szüleik viselkedését, ami még rosszabb, el is raktározzák későbbre, mikor ők is feleséget, férjet választanak. Persze tudat-alatt olyat, akivel ezt a nem is mű-sort le lehet közvetíteni újra és újra…
Fontos az érzelmek megengedése. Mit gondol valaki a nőiességről, férfiasságról? Miért is kell a házasság? Kiderül hogy enélkül kevés az ember? Degradáló az egyedüllét?
Mi a jó nekem abban, hogy van egy férjem, feleségem? Érzelmileg van-e egyáltalán férjem, feleségem? Néha nehéz őszintén válaszolni, az önmagamban való csalódás nem egy könnyű műfaj, főképp az anyagi-lelki csapdahelyzet beismerése. Könnyebb ugyanis egy rossz párkapcsolatban a másikat az elvárásokkal nyomasztanom, mint a saját eszköztelenségemet, a felnőttségem hiányát és a múltban okozott hibáimat belátnom.
Rossz kapcsolatban az erős bűntudat is bent tarthat: “Nélkülem biztos visszazuhanna az alkoholba”. A gyengítő kötelékekhez való ragaszkodás újabb „anyaga” lehet maga a harag és a gyűlölet. Pár paradox, de a tartós negatív érzelmek „cseréje”, azok sebző jellege ellenére szintén „ragasztanak”. Egyes kapcsolatokban – sajnos – a kölcsönös „öldöklés” adja az „intimitást”.
Mindezek után merre indulhatok el?
Talán az első lépés, hogy visszatalálok önmagamhoz, elfogadom, aki vagyok és teszek az önbizalmamért!
Beszélgetések közben az ember meghallja előbb utóbb önmagát… azt amit elnyom, és azt is felismeri hogyan, mivel hallgattatja el ezt a belső hangját. Mi lehet fontosabb annál mint ezt a rég eltömött csatornát újra tisztán érzékelni? Van, hogy nincs olyan barát, aki mellett az ember önmaga lehet, ilyenkor érdemes terapeutát keresni. Ha nem szimpatikus valamiért ne keresse senki az okát, csak lépjen tovább és ne adja fel a bizalmasának a keresését.
Teljesen más élet élhető egy feltárt és gyógyított sebek után. Sőt, már közben is.